Írjon nekünk

Közélet

Ujhelyi mindent tagad, de érdemben semmit nem cáfol

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Megtörte a csendet Ujhelyi István. A szegedi európai parlamenti (EP) képviselő Baranyi Sándor, egykori Szeviép-vezér második nyilatkozata után már reagált – természetesen tolta a felelősséget. A magyarázkodása röviden összefoglalható: Fidesz.

Ujhelyi István (egykori) barátja és üzlettársa, a Szeviép korábbi első embere, Baranyi Sándor először a múlt hét előtti szombaton szólalt meg és egy hosszabb interjúban mesélt a baloldali pártok tiltott finanszírozásáról, a szocialista kormányok idején az építőipari cégek körüli anomáliákról. Már akkor is

kerestük a cikkben többször megemlített Ujhelyi Istvánt és Botka Lászlót, de sem a képviselő, sem a polgármester nem reagált, jobbnak látták, ha lapítanak.

Kedden jött az újabb Baranyi-interjú, amiben az első fokon már börtönbüntetésre ítélt korábbi cégvezető további “titkokról” lebbentette fel a fátylat. Többek között Ujhelyi szőregi házának felújítása is szóba került, amit nem részletezett módon, de a Szeviép intézett több tízmilliós értékben.

Na ez már a képviselőnek sem tetszett, rögtön vette a klaviatúrát és írni kezdett. Sajnos az első mondattal rögtön lőtt egy kapufát.

“Reagálás a Fidesz gyáva támadására” – kezdi irományát, megfeledkezve arról, hogy Baranyi Sándornak vajmi kevés köze van a Fideszhez, sokkal több hozzá és az MSZP-hez. Hogy nem elírás volt ez a részéről, az a folytatásból kiderül. Az EP-képviselő érdemben a cikkben felvetett témák egyikére sem reagál, helyette a tőle szokott vehemenciával támadja a kormánypártot és a jobboldali médiát, egy félmondatban azért magyarázva, hogy Baranyi miért nyilatkozott így: “Azt régóta tudjuk, hogy az első fokon csődbűntett miatt elítélt vádlottakat iszonyatos nyomás alatt tartja a hatalom annak érdekében, hogy vállaljanak szerepet a lejáratásomban.”

A politikus a továbbiakban hosszasan ecseteli, hogy vele és elvtársaival milyen rondán próbálnak eljárni politikai ellenfelei, holott ők mindig mindenben ártatlanok és csak jót akartak.

Így például a Pick Szeged kézilabdacsapatával is, akikre igen büszke Ujhelyi – tegyük hozzá, hogy jogosan, mert az ő és a Szeviép szerepvállalása idején nyertek egy bajnoki címet és kupát is. Azt mondjuk elfelejti hozzátenni, hogy a túlméretezett költségvetés és a cégvezető szerint pont a baloldal, azaz Ujhelyi és párttársai miatt ellehetetlenült Szeviép csődje okán majdhogynem megszűnt a csapat.

A csattanót a végére hagyta Ujhelyi.

Természetesen Baranyi hazudik, amikor azt mondja, hogy a Szeviépnek köze van szőregi házának felújításához.

– bár a fenti okfejtés után az sem lenne meglepő, ha a képviselő azt írná, hogy (egykori) barátja, üzlettársa nem mondott volna ilyet, vagy fenyegették volna. Persze a végén még a jól ismert mondatok is odakerülnek, hogy mindenki, aki leírja ezt vagy olyat állít, ami neki nem tetszik (értsd: Ujhelyi szerinte hazudik), azt beperli és persze ez az egész a választási időszakra időzített kormánypárti manipuláció. Na meg persze a fenyegetés, hogy ők továbbra is az orbáni rendszert bontják és felszámolják a korrupciót, semmitől sem félnek.

Félni persze nem kell Ujhelyinek, elég lenne, ha legalább a Baranyi Sándor által vázolt tényekre érdemben reagálna, esetleg iratokkal cáfolná azokat.

Az EP-képviselő teljes Facebook-bejegyzését itt tudja elolvasni.

Kommentek

Hírzóna

Táncválasztó workshopot tartanak Szegeden (is)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vasárnap, a tánc világnapja alkalmából.

Tovább olvasom

Közélet

Ez Szeged legdrágább eladó ingatlana, 688 millióért árulják

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Összegyűjtöttük Szeged négy legértékesebb, eladó sorba került lakóingatlanát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ópusztaszeren együtt ünnepelnek az anyák és a gyermekek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Minden résztvevőt vendégül látnak egy tál meleg ételre.

Tovább olvasom

Aktuál