Politika

Kenőpénzekkel hozta kapcsolatba Botka Lászlót, a polgármester azóta is mélyen hallgat

Kenőpénzekkel hozta kapcsolatba Botka Lászlót, a polgármester azóta is mélyen hallgat

2019. március 14., csütörtök
Kenőpénzekkel hozta kapcsolatba Botka Lászlót, a polgármester azóta is mélyen hallgat
Megdöbbentő interjút adott a napokban

Baranyi Sándor, a SZEVIÉP egykori vezére. Az interjúban nyíltan beszél a korrupcióról, kenőpénzekről és tiltott pártfinanszírozásról, valamint Botka László és Ujhelyi István szerepéről. Az önkormányzat eddig képes volt egy faültetéssel kapcsolatos hír miatt is „helyreigazítással” fenyegetőzni, de ezen interjú állításait azóta sem cáfolták meg. Így feltettük Botka Lászlónak és Ujhelyi Istvánnak azokat a kérdéseket, amelyek Baranyi kijelentései alapján nyitva maradtak.

Kitálalt a SZEVIÉP vezére, de miért hallgat Botka László?

„A nagy tenderek esetében mi is tudtuk, hogy azokban be volt állítva az „alkotmányos költség". Ezt láttam a szegedi villamostender esetében és az M43-asnál is, ahol a fővállalkozói eredményben volt feltüntetve ez a rész” – ecseteli Baranyi Sándor az interjúban. Azt kérdeztük Botka Lászlótól, hogy:

A szegedi villamostender esetében mennyi volt “az alkotmányos költség”, vagyis a kenőpénz? Hogyan osztoztak ezen?

Baranyi sokszor beszél egy rejtélyes „spanyol” cégről is. „A spanyol cég a Gyurcsány-kormány alatt Szeged környékén Ujhelyi István és Botka László nyomására nyert nagy értékű beruházást fővállalkozóként” – állította az interjúban a SZEVIÉP egykori vezére. Emiatt arra vagyunk kíváncsiak és arra szeretnénk választ kapni Botka Lászlótól, hogy

Mi volt az ára ennek? Miért „nyomták” Ujhelyivel ennyire a „spanyol” céget? Hogyan és kinél lobbiztak ennek érdekében? Mennyit és kinek fizettek mindezért, avagy hogyan osztoztak meg?

„A spanyol cég az M43-as közel 30 milliárd forintos beruházási árának 55 százalékát nyerte el a konzorciumi megállapodás alapján. A nagy pénz tehát az Ujhelyi és Botka által nyomott spanyol multihoz ment. (…) 3-4 százaléknyi pénzzel el kell számolni a politika felé” – állította Baranyi. Már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy

Mennyi pénzhez jutottak így Botka Lászlóék? Hogyan osztoztak és pontosan kik ezen a pénzen?

„A spanyol cégnek nem volt eszközállománya, és csak egy-két alkalmazottja volt. Egyértelmű, hogy ezzel a mérettel labdába sem rúghatott volna normális viszonyok között, valamilyen baloldali politikai ráhatás miatt azonban mindenképpen nyernie kellett” – állította Baranyi Sándor, aki szerint „ezt a céget ’úgy tették rá’ a Tisza M43 konzorciumra”. „Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek” – magyarázta az egykori vezér.

Tett-e el, és pontosan mennyi pénzt mindezért Botka László és Ujhelyi István?

- kérdeztük a polgármestertől. „Ezt a spanyol céget teljesen egyértelműen Ujhelyiék hozták be az országba, az akkori legmagasabb szocialista politikai támogatás mellett. Az, hogy egy multinacionális cég beballag ide, és csettintésre tízmilliárdokat nyer egyetlen évben, erre azért nem nagyon van és volt példa. A spanyoloknak nem is nagyon volt más beruházásuk, a bebukott sávolyi MotoGP-pálya és az M43-as építésén túl talán még ami említésre érdemes, az a pécsi magasház, ahol szintén nem történt semmi” – magyarázta tovább az interjúban Baranyi Sándor, aki hozzátette azt is, hogy „ha mondjuk 3 százalékot kellett visszaosztani, akkor abból 2 ment a központba, 1 pedig abba a régióba a választási kampányra, ahol a beruházás létrejött.” Tehát Baranyi állításai alapján legalább 1%-nyi pénz biztosan itt maradt Szegeden is. Ezért arra voltunk kíváncsiak Botka Lászlótól, hogy

Mindez forintosítva mennyit jelent? Mi lett a pénz sorsa? Kampányra ment, vagy zsebbe?

Amint megérkeznek a válaszok frissítjük a cikket vagy újat írunk!


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.