Közélet

Bemutatta szőregi házát az újságíróknak Ujhelyi István

Bemutatta szőregi házát az újságíróknak Ujhelyi István

2019. március 30., szombat
Bemutatta szőregi házát az újságíróknak Ujhelyi István

Bemutatta szőregi házát szombaton az újságíróknak Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az ingatlan nem ér 30-40 millió forintot, amennyit a Szeviép egyik vezetőjének állítása szerint a cég 2008-ban a felújítás finanszírozására fordított.

Ujhelyi István elmondta, 2002-ben feleségével költöztek az 1980-as években házgyári technológiával épült szőregi házba. Az épület földszintje 80 négyzetméteres és ugyanekkora területű a beépített tetőtér. A politikus leszögezte,

a Szeviép vezetője által elmondottakból egy szó sem igaz

, mivel a ház felújítása évekkel korábban történt meg, a rekonstrukció költsége pedig töredéke volt a 30-40 millió forintos összegnek. Az épületet, amelyet mint mondta, még túlozva sem lehet luxusvillának minősíteni, 2004-ben újították föl, ekkor kicserélték a nyílászárókat is. Később az épület külső hőszigetelést kapott, a melléképületet is kifestették, újraburkolták és az elektromos rendszerét is kicserélték - közölte a politikus, a munkákról 300-600 ezer forint közötti számlákat bemutatva.

(A számlákat viszont nem engedte lefotózni, mert szerinte nem kell ebbe belekeverni a vállalkozókat, akik a házán dolgoztak egykor - magyarázta.)

Közölte, a házhoz nem tartozik wellnessközpont, sem medence, sem konditerem, a melléképületben viszont tényleg van egy szerinte évekkel ezelőtt elromlott pezsgőfürdő, amelyet drága lenne kibontani onnan, van egy működő szauna és két kondigép is. A telket - ahogy a városrészben sok más területet szerinte - egykor rózsakertészek használták, így a kert végében van egy az öntözővíz tárolására használt kisebb tó, a kertet ma is ebből locsolják - mondta Ujhelyi István, aki szerint valóban van egy borospincéje is, de azt sosem használták. Az EP-képviselő hangsúlyozta, 18 éves kora óta a nyilvánosság előtt végzi munkáját, soha nem kellett elbújnia az emberek elől, országgyűlési képviselőként azok között élt, akik megválasztották. Hozzátette: egyetlen egyszer sem vádolták meg azzal, hogy korrupt politikus lenne. Ujhelyi István természetesnek nevezte, ha politikai tevékenysége miatt támadják, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy házában gyermekeiről az ablakon keresztül, vagy drónnal felvételeket készítsenek, ezért felszólította az újságírókat "álljanak le családja zaklatásával". Igyekszünk mielőbb megkérdezni Baranyi Sándort, hogy mit szól a fent elmondottakhoz, szerinte igazat mondott-e Ujhelyi, vagy sem:

ő ugyanis gyökeresen mást mondott

.

A sajtótájékoztató videóját itt nézheti meg:

https://www.facebook.com/dr.ujhelyi.istvan/videos/840625582951550/

UPDATE: A szegedi Fidesz közleményben reagált Ujhelyi István sajtótájékoztatójára

"Ujhelyi elismerte: gyanús a házfelújítása

A Szegedi Fidesz szerint Ujhelyi István szombaton elismerte, hogy gyanúsak a házfelújításának körülményei. Számlákat most sem mutatott, mellyel azt bizonyította volna, hogy nem a Szeviép finanszírozta a szőregi házának felújítását.

Ujhelyi István szombaton sajtótájékoztatót tartott a szőregi házánál. Minden vádat elismert azzal, hogy körbevezette a sajtót az ingatlanon, és megmutatta a jakuzzit, a felújított ingatlant, a kerti tavat és a borospincét.

Számlákkal azonban most sem igazolta, hogy nem a Szeviép finanszírozta volna a felújítást. A Fidesz ezért felszólítja Ujhelyi Istvánt, hogy mutassa be a számlákat, és számoljon el a házfelújítás költségeivel!

Fidesz szegedi szervezete"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.