/

Kicsi, drága, de a szegedieké – középszerűnek ígérkezik az idei SZIN

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Habár a napokban bejelentették Alvaro Solert, további három sztárfellépőről is kiderült, hogy újra láthatja őket a szegedi publikum augusztus végén. Azt már ősz óta lehet tudni, hogy elszálltak a helyi fesztivál bérletárai, de mit kapnak ezért, akik vesznek jegyet?

A spanyol énekesen kívül február 8-án bejelentették, hogy a SZIN-en 2012 óta minden évben fellépő Punnany Massif, ahogy a 2015 óta ugyancsak minden évben koncertező Halott Pénzt, illetve a 2010 óta szinte minden évben feltűnő Vad Fruttik is koncertezik. Korábban a Clean Banditet, a tavaly a Dóm téren ingyen koncertet adó Rúzsa Magdit, a Follow The Flowt, valamint az Anna and the Barbiest jelentették be.

“Biztosan nem fogok rá jegyet venni. Máshol olyan világsztárokat láthatok, akiket tényleg érdemes élőben megnézni, inkább elmegyek a Voltra vagy a Soundra, mindkettő jónak ígérkezik” – magyarázta Bende Zsolt. A fiatal már a tavalyi SZIN-re sem ment el.

“Valamikor a 2010-es évek elején kezdett el nagyon erősen csökkenni a színvonal” – állítja. “Mindenki emlékszik rá, amikor volt olyan SZIN, hogy nulla külföldi fellépőt lehetett látni a színpadokon” – idézte fel. 2013-ban valóban egy külföldi koncert sem volt a Szegedi Ifjúsági Napokon.

“Régen igazán színvonalas fesztiválra lehetett elmenni egészen kedvező áron. Ma már a fellépők sem jönnek el” – utalt Sean Paulra Hegyi Barbara, aki kifejezetten a jamaicai sztár showjára lett volna kíváncsi tavaly augusztusban, azonban a fellépést lemondták. Mások a Pet Shop Boys hakniján buktak ki, ráadásul a brit duó duplagázsiért jött el a fesztiválra.

Most 20 ezer forintért lehet bérletet váltani a fesztiválra, pedig még csak nyolc fellépőt jelentettek be. Következő négyet hétfőn jelentenek be és ha az eddigi nevekből indulunk ki, akkor a Brainz, az Irie Maffia, a Wellhello, Majka, a Quimby és a 30Y közül bárki sorra kerülhet.

És az árak folyamatosan emelkednek a fesztivál kezdetéig 26 ezer forintig, majd a fesztivál első napjától 30 ezer forintért lehet bérletet váltani.

Ezzel szemben például a Volt Fesztiválon máris impozáns lineupról olvasni. Sopronban ugyanis a teljesség igénye nélkül nyáron koncertezik a Black Eyed Peas, Slash, a Slipknot, Parov Stelar, a Papa Roach, a Cypress Hill, Robin Schulz és még rengeteg külföldi fellépő. A Volt-bérlet április közepéig 35 ezer forintba kerül, majd 42 ezernél áll meg a fesztivál kezdete előtt két héttel.

A zamárdi Balaton Soundra magyar fellépőket még be sem jelentettek. A magyar tenger partján óriási sztárparádéval készülnek, az elektronikus zene nagyágyúi szolgáltatják a zenét majd. Armin Van Buuren, a The Chainsmokers, J Balvin, DJ Snake, Marshmello, valamint a rap műfaj rajongóinak kedvezve Future, illetve G-Eazy is koncertezik, de a sort még lehetne folytatni. Ez a lineup már a bérletárakon is látszik, hiszen itt az öt napra szóló elővételes bérlet 69 ezer forintba kerül.

Európa egyik legszínvonalasabb fesztiválján, a Szigeten idén is elképesztő lineuppal várják a bulizni vágyókat. Először Ed Sheerannel és a Foo Fightersszel robbantották az országos sajtót a szervezők, de a héten bejelentették, hogy a világsztár Post Malone is koncertezik a fesztiválon. A hét napos fesztiválra a bérlet iszonyú drága, 100 ezer forint, de ez az ára annak, hogy a világ könnyűzenéjének élvonala koncertezik a fővárosban.

A kedvezőbb árfekvésű fesztiválok közül a mezőtúri East Festre még senkit sem jelentettek be, de azt már lehet tudni, hogy itt legfeljebb 15 ezer forintba kerülnek a bérletek. A 4 napos, erősen elektronikus zenei központú, a Soundhoz és a Strand Fesztiválhoz hasonlóan zamárdiban tartott B my Lake idei lineupjáról még szintén nem tudni semmit, de 28 ezerbe kerül a bérlet elővételben. De az öt napon át tartó Strand Fesztiválról már lehet tudni, hogy a Bastille és Jason Derulo is fellép, a bérletet pedig 33 ezer forintért adják.

Előző sztori

Varga Mihály: ideje volt felminősíteni az országot

Következő sztori

Tűz keletkezett a Vakok Otthonában Szegeden