Politika

Honnan van közel 50 millió forint spórolt pénze Botka Lászlónak?

Honnan van közel 50 millió forint spórolt pénze Botka Lászlónak?

2019. február 6., szerda
Honnan van közel 50 millió forint spórolt pénze Botka Lászlónak?

Havonta nagyjából 291 ezer forintot spórolt meg Botka László tavaly, ami éves szinten 3,5 millió forintot jelentett neki a vagyonbevallása szerint.Ezzel pedig közel 50 millióra hízott a megtakarítása Szeged polgármesterének. De mindez hogyan sikerült neki? Megpróbáltuk kitalálni.

Botka László havi bruttó fizetése 750 ezer forintról 997 ezer forintra nőtt két évvel ezelőtt, és ehhez még pluszban jár költségtérítés is (2017-ben például havi 112 ezer forint). Bár - pontos adatok híján - csak becsülni tudjuk, de

a polgármester nettó bére havonta 600-670 ezer forint körül lehet, ehhez jön még hozzá a költségtérítés összege. Az éves nettó keresete tehát feltételezhetően 7-8 millió forint között mozoghat.

Azt próbáltuk meg kitalálni, hogyan tudta fizetése közel felét megspórolni minden hónapban Botka László. Ez könnyebb volt, mint elsőre gondoltuk.

Parkolóbérlet ingyen van

Hosszas kérdezősködésünk után

az önkormányzat végül tavaly elismerte

, hogy

„Botka László polgármester a személyes használatában lévő családja tulajdonában lévő gépjárműre kapott parkolóbérletet.”

Így tehát a parkolással nincs gondja a polgármesternek (családjának), bérletre biztosan nem kell költenie. Nagy vihart kavart tavaly ősszel, amikor első fokú ítéletet hirdetett a Gyulai Járásbíróság a parkolóbotrányban, és nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték Botka László közvetlen munkatársait. Akkor a 2008-2012-es időszakot vizsgálta a bíróság, ez idő alatt azonban Botka László többször is két parkolóbérletet kapott, pedig a parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatai alapján ebben az időszakban sem volt a nevén semmilyen jármű (mint ahogy most sincs). Az éves kombinált parkolóbérlet Szegeden 130 ezer forint magánszemélyeknek. Ezt csak a kiírt rendszámmal együtt lehet használni, viszont a felmutatóra szóló éves bérlet már 310 ezer forintba kerül.

Üzemanyagra sem kell költenie - Szolgálati autóval jár

A polgármestert sofőr viszi szolgálati Skodával, tehát a polgármesternek még üzemanyagra sem kell költenie. Ha a baktói otthonából a városházáig megkeressük a legrövidebb útvonalat, az 4,5 kilométeres. Mivel autója nincs, arról pedig két éve nem jelent meg hír, hogy Botka László a 4-es villamoson utazna a Széchenyi tér közelébe, így feltételezhetjük, hogy ezzel hozzák és viszik őt a városházára (vagy a felesége szállítja, de ez nem valószínű, hiszen ő is dolgozik). Az oda-vissza út havonta 180 kilométert jelent, a dízeles kiadású Skoda Superb pedig nagyjából 6 litert fogyaszt városi körülmények között 100 kilométeren. Így a csak erre fordított üzemanyag költség évente valamivel több, mint 40 ezer forint lenne. Ehhez jönnek még hozzá a különféle események, ahová szintén autóval szállítják a polgármestert.

Szolgálati autó várja Botka Lászlót egy sajtóesemény után.

Nincs telefonszámla sem - Jár a szolgálati telefon

A polgármesternek szolgálati telefon is jár, így arra sem kell pénzt költenie, hogy a számláját kifizesse. Egy átlagos mobiltarifa már megvan havi 3-5 ezer forintból is, viszont egy polgármester esetében jó, ha például korlátlanul telefonálhat bármilyen hálózaton. Az ilyen előfizetések havonta 10 ezer forinttól kezdődnek. Ez évente 120 ezer forint körül jön(ne) ki.

Több budapesti lakása is van

A polgármesternek két budapesti lakása is van: egy az V. kerületben, egy másik pedig a XIII. kerületben. Ezeket vélhetően kiadja. Ez eléggé szép bevétel lehet,az ingatlan.com tavalyi elemzése alapján ugyanis az V. kerületben a 140 négyzetméternél kisebb lakások bérleti díja átlagosan 210 ezer forint, a XIII. kerületi lakásoké pedig 145 ezer havonta. Összességében tehát simán képes spórolni havonta 291 ezer forintot Szeged első embere, de ennek akár a többszörösét is, ha nem él nagylábon. A havi nettó bevétele ugyanis - mindent beszámítva, megközelítheti az 1 millió forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.