Közélet

Egymásra mutogat az önkormányzat és a DALERD a hajléktalanügyben (FRISSÍTVE)

Egymásra mutogat az önkormányzat és a DALERD a hajléktalanügyben (FRISSÍTVE)

2018. július 10., kedd
Egymásra mutogat az önkormányzat és a DALERD a hajléktalanügyben (FRISSÍTVE)

Ellentmondásos nyilatkozatok teszik még bonyolultabbá az amúgy sem egyszerű ügyet.

Először a Szeged szégyenfoltjait taglaló cikksorozatunkban foglalkoztunk

a körtöltés oldalában fekvő erdőben található áldatlan állapotokról és a hajléktalantanyákról

. Június 20-án Szénási Róbert, Petőfitelep szocialista képviselője a problémákkal kapcsolatban az alábbiakat nyilatkozta a portálunknak:

„A hajléktalantanya záros határidőn belül felszámolásra kerül. A napokban járt le az utolsó hátáridő, és most szállítják el onnan a hajléktalanokat. Állítólag valahonnan pénz érkezett hozzájuk, és abból fognak albérletbe menni.”

6 nappal később

ismét felkutattuk az erdőt és a hajléktalantanyát ugyanúgy ott találtuk.

A június 26-án ismét megkérdeztük Szénásit a hajléktalantanyákkal kapcsolatban. „A hajléktalanok azt állították, hogy június elejére kapnak valamiféle segélyt, amiből albérletbe vonulhatnak majd, és miután kiköltöznek az erdőből a szemetet összeszedik maguk után. Ez nem történt meg, úgyhogy jelenleg az Állami Erdőgazdálkodásnál pattog labda, ugyanis jogilag nekik kell megoldani a problémát. Július elseje a határidő, addigra fel kell számolniuk a hajléktalantanyát. Sajnos elég lassan mozdulnak meg a szálak, de alapvetően pozitívan állnak a kérdéshez. Ha ők nem oldják meg a problémát, akkor hivatalból mi fogunk intézkedni” –

nyilatkozta Szénási június 26-án.

A hajléktalantanyával kapcsolatos kérdéseinket eljuttattuk a Délalföldi Erdészethez, akik az alábbi választ közölték: "A Szeged várost övező erdőben élő hajléktalanok problémája sok éve húzódó gond. Sajnos a jelenlegi jogszabályok alapján a hatóságok szinte tehetetlenek velük szemben. Mivel a hajléktalanokat hivatalos úton utolérni, kötelezni a hatóság által kiküldött levéllel nem sikerült, rendre az erdőgazdálkodót szólítják fel a hajléktalan tanyák felszámolására. Erre a Délalföldi Erdészeti Zrt. (DALERD Zrt.) évente sok százezer forintot költ, de a szeméthalmok folyton újratermelődnek. Az erdészet azonban nem veheti át ezen közterületek rendben tartásának feladatát. A körtöltés melletti Irinyi utca szomszédsásában lévő beerdősült területen élő hajléktalanok által felhalmozott hulladék eltávolítására kötelezné a DALERD Zrt.-t Szeged város a „hulladéktörvény”-re hivatkozva, miszerint ha a hulladék tulajdonosa a szabályszerű elhelyezéssel kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti, az ingatlan tulajdonosát, vagy használóját terheli ezen kötelezettség.

A DALERD Zrt.-hez június 27-én érkezett határozat július 1-ig adott erre határidőt. A munka a megjelölt négy napon - amelyben egy hétvége is volt - nem volt kivitelezhető. Ezért társaságunk fellebbezést nyújtott be az önkormányzat határozata ellen.

Fellebbezésünkben hivatkozunk ugyan ezen törvény másik bekezdésére, miszerint mentesülünk ezen kötelezettség alól, amennyiben a hatóság előtt ismert azok kiléte, akik a hulladékot elhelyezték" – áll a DALERD közleményben.

A hajléktalantanya még mindig ott áll az erdőben, és továbbra sem tudni, hogy mikor számolják fel. (Fotó: Kovács Ferenc)

A közlemény szerint a DALERD június 27-én kapta kézhez a határozatot, amely július 1-ig ad határidőt a szemét eltakarítására, holott Szénási Róbert már hét nappal korábban úgy fogalmazott: "a napokban járt le az utolsó hátáridő, és most szállítják el onnan a hajléktalanokat." Hogy melyik félnek van igaza, azt a nyilatkozatok alapján nehéz megállapítani, mivel nagy az ellentmondás a két álláspont között, ugyanakkor egy valami biztos, június 10-én reggel még mindig ott állt a hajléktalantanya az erdő közepén és továbbra sem tudni, hogy mikorra számolják fel.

A DALERD magára vállalja a szemét elszállításának költségét

"Az áldatlan állapot felszámolására és a megnyugtató megoldás reményében a szemét elszállításának költségeit a DALERD Zrt. magára vállalja, miután feltételezzük, hogy a hajléktalanoknak nincs pénzük az általuk felhalmozott szemét elszállításának költségeit megfizetni. Azt azonban szeretnénk elérni,, hogy a hatóság a jogszabály alapján kötelezze a hajléktalanokat a szemét eltakarításában való aktív közreműködésre. Reméljük, hogy a hatóság el tudja érni, hogy a hajléktalanok gyűjtsék össze a saját szemetüket a DALERD Zrt. által biztosított konténerekbe." - olvasható a DALERD közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.