Egészség

A napi fogyasztástól kezdődik az alkoholizmus

A napi fogyasztástól kezdődik az alkoholizmus

2018. július 12., csütörtök
A napi fogyasztástól kezdődik az alkoholizmus

A nyár a fesztiválokról szól, és ezeken az alkalmakon nem veti meg az ember az alkoholt sem. Nem is az itt lecsúszó néhány sörrel van a baj, hanem azzal, amikor ez már beépül a hétköznapi rutinba. Hazaesni fáradtan, majd fürdés után felpöccinteni egy sört, csak a feszültség levezetés végett, ismerős?

Nem is gondolnánk, mennyire káros a szervezetre, de szinte minden héten van ok az ivásra. Azt pedig el se tudjuk képzelni, hogy függők vagyunk, nem merjük bevallani. Nem mindenkinek van szüksége segítségre ahhoz, hogy le tudja tenni az alkoholt, vagy akár a cigit, ugyanis mind a kettőnél akaraterőre van csak szükség. Ha ebből nem sok adatott, akkor kell felkeresni a segítőszervezeteket. A szegedi Kiút Alapítvány a szenvedélybetegeknek segít. Urbán Szabó Gábor koordinátor is megerősítette azt a tényt, hogy aki elveszti a mértéket az ivásban, az alkoholista. Van az úgynevezett „szociális ivás”, ami még nem alkoholizmus, de ha ez átcsap mértéktelen fogyasztásba, akkor már betegségről beszélünk. Fizikai és lelki negatív kivetülései is vannak az alkoholizmusnak a szakértő elmondása szerint. Fizikailag előjöhet bizonyos idő után a végtagzsibbadás, gyomorfekély, máj- vagy szívelégtelenség. A lelki nyomás még inkább fájdalmasabb lehet, itt ugyanis a legtöbbször az fordul elő, hogy a szenvedélybeteget kiteszi a családja, és elhagyják a barátai, ezt a legnehezebb feldolgozniuk.

„Tisztának akkor nevezünk valakit, ha fél évig nem iszik. Ez a hozzánk fordulók 10 százalékának sikerül. A probléma ott van, hogy nagyon nehezen ismerik be az emberek, hogy függők. Főleg akkor szoktak elfordulni tőlünk, amikor néhány alkalom után a saját felelősségükről beszélünk velük. Tudniuk kell, hogy a saját alkoholizmusukért nem más a felelős, csakis ők”

– részletezte a folyamatot Urbán Szabó Gábor. Az is kiderült, hogy a hozzájuk fordulók zöme egyre fiatalabb. A náluk kezelt legifjabb beteg most 24 éves. A Kiút Alapítvány minden szolgáltatása ingyenes, és biztosított náluk a névtelenség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.