Írjon nekünk

Közélet

Csendrendelet: elsőre nem sikerült, pénteken újra a közgyűlés elé viszik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Pótvizsgázik a szegedi csendrendelet, miután aggályosnak találta a kormányhivatal. Újabb kivételek kerültek bele, így megint szavaznak róla.

Pénteken ismét szavaz a városi közgyűlés a sokak által kifogásolt zajvédelmi rendelet ellen.

Mint azt megírtuk, kormányhivatal szerint az egyenlő bánásmód törvényébe ütközik a szegedi csendrendelet. A hivatal problémásnak találta, hogy a szabályzás alól kivonták az önkormányzati rendezvényeket. A módosított előterjesztésben ez a rész már nem is szerepel, így minden rendezvényre érvényes lesz a szabályzás.

Így is vannak kivételek: a módosított szövegben már kivételként szerepel a szabadtéri, a SZIN, a Szeged Napja Ünnepségsorozat. Újdonság, hogy az SZTE hallgatói önkormányzatának (EHÖK) fesztiválja, a Szegedi Egyetemi Napok is bekerült a kivételek közé.

Ha elfogadják a módosított előterjesztést, augusztus közepén léphet életbe a szabályzás.

Megírtuk: a hallgatói önkormányzat Botka Lászlót személyes felelősének tartja az egyetem hallgatói létszámának folyamatos csökkentése miatt. Az EHÖK továbbá azt is tervezi, hogy ismét megtámadja a rendeletet arra hivatkozva, hogy “a borfesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok százmilliós bevételt generálnak, és nem az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai.”

Olvasóink információja szerint telefonon keresi a szegedieket az önkormányzat és a csendrendeletről kérdezi. Ez is azt mutatja, hogy talán elbizonytalanodtak annak helyességén. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre napok óta nem kapunk választ a hivatal sajtóosztályától.

 

Közlekedés

2022-ig be kell fejezni a Szeged–Szabadka-vasútvonal felújítását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá azért, mert az engedélyezési tervek addig érvényesek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Várják a jelentkezőket a szegedi Görgey Artúr Történelemversenyre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bánáti, délvidéki, partiumi csapatok is részt vesznek a vetélkedőn.

Tovább olvasom

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Aktuál