Gazdaság

A mangalica a magyar állattenyésztés sikertörténete

A mangalica a magyar állattenyésztés sikertörténete

2018. február 10., szombat
A mangalica a magyar állattenyésztés sikertörténete

A mangalica sertés az utóbbi évek magyar állattenyésztésének sikertörténete, ez az őshonos fajta egyre kedveltebb bel- és külföldön - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XI. Mangalica Fesztiválon.

Czerván György a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) által szervezett rendezvény megnyitóján megjegyezte: összehangolt munka eredményeként a 2011-ben még mintegy hatezres tenyészkoca-állomány tavalyra mintegy tízezresre gyarapodott, a tenyészetek száma pedig 136-ról, 222-re nőtt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a sertések számának ugrásszerű növekedésében fontos szerepe volt az ágazat állami támogatásának. A támogatás mértéke ugyanis 2010-hez képest megháromszorozódott, mintegy évi 17,8 milliárd forintra emelkedett.

Czerván hangsúlyozta, hogy a prémium kategóriába tartozó magyar mangalicatermékek az exportpiacokon is rendkívül keresettek. A mangalica tenyésztésének sikere példát adhat más őshonos fajok és fajták tenyésztőinek arra, hogy a hagyományos magyar állatfajták tartása jövedelmező tevékenység lehet - mondta az államtitkár.

Tóth Péter, a MOE elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egyesület a szaktárcától évente mintegy bruttó 100 millió forintot kap termékek bevezetésére, bel- és külföldi marketingre.

További mintegy 75 millió forintos támogatást kap az egyesület a kapcsolódó más tevékenységekre. Ma Magyarországon évente 60-70 ezer mangalica hízót nevelnek. Ezek kétharmadát házaknál, egyharmadát pedig üzemi körülmények között, vágóhidakon vágják le. A mangalicaágazat átlagos éves árbevétele 11-12 milliárd forint, ebből a termelőké 4,0-4,5 milliárd forintot - ismertette Tóth Péter. forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.