DK-s blog: ócska blöff Botka ajánlata



Kétségbeesésében újabb bombasztikus kamuval állt elő Botka László hétfőn, amikor a listás választási helyek elosztása érdekében újabb ajánlattal rukkolt elő - írja a DK közeli Nyugati Fény blog.
Hétfői bejelentése szerint Botka László hat pártot "bevinne a parlamentbe", méghozzá úgy, hogy a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok arányában osztaná fel közöttük az MSZP listáját. A bejelentés nyilvánvaló célja, hogy áttolja a többi ellenzéki pártra az összefogás-képtelenség miatti felelősséget, valamint, hogy elterelje a figyelmet saját égbekiáltó sikertelenségéről és csődjéről -
. Botka háromnegyed éve egymillió új választót ígért, ehhez képest 250 ezerrel csökkent az MSZP tábora, amióta ő a "húzóember". A blog három pontban összegezte, hogy szerintük miért csak egy ócska blöff az MSZP miniszterelnök-jelöltjének mai bejelentése. Először is az LMP és a Momentum már ezerszer elmondta, hogy a "múlt erőivel" nem kötnek választási szövetséget, a DK-t pedig köti a pártszavazás eredménye: a tagok 98 százalékkal megszavazták, hogy nem hajlandók alkudozni a saját pártelnökükről, de Botka László továbbra is Gyurcsány kirekesztésére törekszik, és egy "Gyurcsány nélküli DK-nak" teszi az ajánlatait. Másodszor a közvélemény-kutatások durván torzítanak a Nyugati Fény szerint. Példaként említik, hogy minden időközi választáson, ahol külön indult az MSZP és a DK, az utóbbi dupla olyan jól szerepelt a valóságban, mint amit mértek neki a kutatók. A legutóbbi európai parlamenti választáson 5 százalék körül mérték a DK-t, ehhez képest 10 százalékos eredményt értek el, és ugyanúgy 2 képviselőt küldtek Brüsszelbe, mint az MSZP. Harmadszor Botka befagyasztaná a pártok közötti arányokat a fél évvel ezelőtti szinten, ami a Nyugati Fén szerint teljesen nonszensz, mivel éppen most kezdődik a kampány legkeményebb része: az utolsó 6-7 hónap, amikor valaki egy jó hajrával akár meg is duplázhatja az eredményeit. Ahogy a blog írja teljesen idegen a politikai versengés lényegétől, hogy a kampány előtti állapotokat tekintsék mérvadónak. Arról nem beszélve - folytatja a Nyugati Fény -, hogy ha az ellenzéki pártok elfogadnák Botka "ajánlatát", azzal közvetlenül az MSZP-hez kötnék a saját választási eredményüket. Az MSZP-féle mai trükk lényege, hogy méltánytalan és eleve teljesíthetetlen feltételekhez kösse az együttműködést, a végén pedig Botka moshassa a kezeit, hogy nem miatta bukott el 2018.