Kultúra

Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!

Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!

2017. február 8., szerda
Utoljára látható Szegeden a Mamma Mia!
mamma_mia_szabadteri

Plusz előadást hirdetett a Szegedi Szabadtéri az ABBA-musicalből július 6-ra, így ezen a nyáron háromszor, de immár utoljára látható a Dóm téren a nagysikerű produkció. Bérletben árulják a belépőket a Mamma Mia!-ra, többek közt az Alföldi Róbert főszereplésével készülő Shakespeare-vígjátékkal párban.

Az egymás utáni negyedik évben is megőrülnek a nézők a Dóm téri “ABBA-buliért”. Mivel a korábban meghirdetett, nyári előadásokra már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, a Szegedi Szabadtéri Játékok úgy döntött, plusz dátumot jelöl ki a harmadik Mamma Mia!-nak. 2017. július 6-án, csütörtökön is megnézhetik a Madách Színház csapatának fergeteges előadását a lelkes rajongók. A Mamma Mia! abszolút rekorder a Dóm téren: 2014 óta, az idei estékkel együtt összesen 17 alkalommal várták a nézőket a produkcióra, ráadásul egymást követő években. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 70.000 ember láthatta a világon először non-replika változatban színre vitt sikerdarabot - márpedig ez egy teljes Szabadtéri-évad nézőszáma. A nagysikerű musical plusz előadására szóló belépőket már megválthatja a közönség, viszont fontos tudni, hogy kivételesen csak bérletben. Háromféle konstrukció közül lehet választani. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 30-i, harmadik előadásával párban nemcsak látványos musical-jelenetek várnak a nézőkre, hanem olyan sztárokat is láthatnak a Shakespeare-vígjáték szerepeiben, mint

Alföldi Róbert

,

Bodrogi Gyula

,

Hernádi Judit

,

Görög László

vagy épp

Elek Ferenc

. Aki egy másik musicallel egészítené ki a Mamma Mia!-élményt, annak erre is van lehetősége. A tavalyi szuperprodukció, az Ének az esőben és az egyik legjobban várt idei bemutató, a

Veréb Tamás

,

Muri Enikő

és

Vágó Bernadett

főszereplésével készülő A Notre Dame-i toronyőr is kapható párban a plusz Mamma Mia!-val.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.