Közélet

Bővült a zsinagóga felújítási programja, nyárra fejeződnek be a munkálatok

Bővült a zsinagóga felújítási programja, nyárra fejeződnek be a munkálatok

2017. január 11., szerda
Bővült a zsinagóga felújítási programja, nyárra fejeződnek be a munkálatok
zsinagoga2_gs

A nagy hideg miatt jelenleg nem dolgoznak a felállványozott és befóliázott új zsinagóga külső homlokzatán, továbbá a rekonstrukciót a tetőfelújítással is kiegészítették, így át is kell ütemezni bizonyos munkálatokat.

Még tavaly nyáron

írtuk meg

, hogy az új zsinagóga külső felújítását a Ferroép Zrt. végzi, időközben bővült a projekt, a tetőszerkezetet is megújítják plusz forrásokból. Ebből adódóan nem tavasszal, hanem csak nyárra fejeződik be a rekonstrukció. A kivitelezési munkálatokat a hideg idő miatt leállították, igaz az arra járók azt láthatják, hogy az állványzat be van fóliázva, fűtöttek ugyanis alatta, ám ebben a hidegben már ez nem elegendő, így szünetel a munkavégzés egészen addig, amíg a kemény mínuszok kitartanak - tájékoztatott

Nemesi Pál

, a rekonstrukciót végző Ferroép Zrt. vezérigazgatója. Az eredeti, külső homlokzati felújításra és a bibliai kert újjáépítésére a Miniszterelnökség 950 millió forintot biztosított kedvezményezettként a MAZSIHISZ-nek, míg a megvalósításban a Szegedi Zsidó Hitközségnek adtak jogokat. Az összeg tartalmazta a tervezés, pályáztatás és a műszaki ellenőrzés költségeit, így a tényleges építkezésre mintegy 650 millió forint jutott volna, ez az összeg nagyjából 50%-kal emelkedett a tetőfedési munkálatok miatt. A határidőt is kitolták, immár nem március végére, hanem nyárra készül el a felújítás. A szerződés módosítása miatt néhány folyamatot le kellett állítanunk például a tetőszerkezet és a homlokzat csatlakozásánál, elsőként ugyanis a tetőszerkezet megújítását célszerű elvégezni. Egyik következő lépésként a főkupolát be kell állványozni teljes egészében, amivel kapcsolatban Nemesi Pál megjegyezte, ez nem egy olyan munkafolyamat, amit frissen végzett ács szakmunkások el tudnának végezni, de már tárgyalnak a megfelelő, erre szakosodott céggel, s amint megenyhül az idő, újabb állványzat épül az zsinagóga köré, hogy a szakemberek hozzáférjenek a nagy kupolához. A kupoláról lekerül a pala és a díszbádog, kijavítják a faszerkezet hibáit, és leszedik a nagyjából 1000-1500 négyzetméternyi cserepet is a tetőről.

nemesi_pal01_gs

A homlokzatfelújítási munkákkal időarányosan áll a Ferroép, a szerződés módosítása és a hideg időjárás okoz most némi késedelmet, amit Nemesi szerint be fognak tudni hozni. A homlokzaton látható köves, műköves elemekről még az ősz folyamán mintát vettek, jelenleg műhelykörülmények között zajlik a gyártásuk. Ugyanez a helyzet az ólomüvegekkel is, az acélszerkezetek felújítása nagyjából megtörtént és az üvegelemek felújítása, szükség szerinti újragyártása is folyamatban van, akárcsak a díszműbádogos munkák is. A kisebb tornyok elemeit is hamarosan szállítják az épülethez. A kerítésben nem találtak használható téglát, így teljesen új téglákból építik újjá. A kertépítést is előkészítették, megrendelték a megadott fajtájú és számú növényzetet, ám a

bibliai kert

kialakítása csak a nyár elején valósulhat meg. Az állványzat jelentős részét ugyanis csak májusban tudják elbontani, daruval is fognak anyagot mozgatni a területen, s ezen munkák lezárultáig nem lehet foglalkozni a parképítési munkákkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.