Közélet

Az eskü és a valóság: a szocialisták azt hiszik, bármit megtehetnek? – a szegedi közgyűlés a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik olvasatában

Az eskü és a valóság: a szocialisták azt hiszik, bármit megtehetnek? – a szegedi közgyűlés a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik olvasatában

2016. február 13., szombat
Az eskü és a valóság: a szocialisták azt hiszik, bármit megtehetnek? – a szegedi közgyűlés a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik olvasatában
kozgyules_varosi44_gs

Öt óvodát zárnak be Botka Lászlóék, ezreléknyi módosítást sem engedtek a költségvetési előterjesztésben, és a szegedi papucs megmentése sem érdekelte őket.

A közgyűlési ellenzék számára nem okozott meglepetést

a február 12-i testületi ülés

, a költségvetéshez benyújtott módosító indítványaik egytől egyig elvéreztek, és az óvodabezárások ügyének tárgyalását is hiába próbálták legalább egy későbbi időpontra áttenni, lesöpörte a baloldali többség az ellenzéki felvetéseket, mint ahogy a szülők petíciójáról sem vett tudomást - öt óvodára tettek lakatot

Botka László

és politikai szövetségesei. Szokás szerint értékelésre kértük a Fidesz-L.É.T. és a KDNP frakcióvezetőjét, illetve a Jobbik és az LMP városatyáját.

Fidesz: A szocialisták lazán átléptek a szegediek érdekein

„Képviselői pályafutásom legocsmányabb közgyűlése volt a február 12-i, ilyen hatalmi gőggel és alpári módon vezetett ülésen a korábbi éles viták ellenére sem kellett még részt vennem. Meggyőződéssel vallom, Szegednek nem lehet érdeke a várost támogató, működéseit, fejlesztéseit finanszírozó, lakosait segítő kormányzat állandó mocskolása, szidalmazása. Ez a közgyűlés az MSZP restaurációs kísérletéről szólt a helyi ügyek helyett, Botka László minden különösebb szívfájdalom nélkül átlépett a szegedi polgárok érdekein, és nem mint polgármester, mint a város első embere, hanem mint a szocialista párt országos választmányi elnöke politizált, jobban mondva vagdalkozott” - kezdte

Nógrádi Tibor

, a Fidesz-L.É.T. frakció vezetője. A nagyobbik kormánypárt helyi elnöke külön kiemelte: visszataszító és elfogadhatatlan stílusban beszélt

Solymos László

MSZP-s alpolgármester és

Mózes Ervin

címzetes főjegyző is frakciótársával,

Kosik Dénessel

, aki nem szolgált rá erre, hiszen „tiszteletre méltó ember, aki egy élet hosszú munkája után most is szorgalmasan és becsületesen végzi képviselői feladatait. Nem érdemli meg, hogy Szeged város apparátusának vezetője és vezető tisztségviselője a becsületébe gázoljon, az emberi kommunikáció alapvető szabályait figyelmen kívül hagyva sértegesse”.

kozgyules_varosi54_gs

Nógrádi Tibor ezt követően a két talán legfajsúlyosabb közgyűlési témáról szólt. Mint mondta, azzal, hogy a baloldal a költségvetés minimális, 3 ezrelékes módosítását célzó ellenzéki indítványokat is lesöpörték, bizonyította, semmit sem értek Botka László a 2014-es választást követő, konstruktivitást, együttműködést kilátásba helyező ígéretei. Konstruktivitás helyett csak arroganciára telik azóta is. „Egyetértek a KDNP vezérszónokával,

Póda Jenővel

, a baloldal által elfogadott büdzsé a vánszorgás költségvetése, mely nem ad választ Szeged legalapvetőbb kérdéseire. Nem is akart foglalkozni például a lakóövezetek közlekedési infrastruktúrájával vagy a gazdaságfejlesztéssel. Hadd térjek vissza ez utóbbi kapcsán a kormány állandó mocskolására!

Orbán Viktor

miniszterelnök épp a napokban jelentette be, hogy a kabinet 25 milliárd forintos gazdaságfejlesztési alappal segíti Kecskemétet - talán Botka Lászlónak is be kellene látnia, hogy a városa érdeke fontosabb lenne, mint a szocialista párt nagypolitikai szempontjai...” - mutatott rá. Ami az óvodabezárásokat illeti, Nógrádi Tibor szerint a téren is a költségvetés hibahatár alatti részét érintő ügyben bizonyultak hajthatatlannak a szocialisták és szövetségeseik, miközben lábbal tiporták a szegediek érdekeit, a szülők és a gyerekek jövőjét. „

Többször elmondtuk már,

sem az óvodabezárás érvrendszerével, sem a módszerrel nem értünk egyet, elfogadhatatlannak tartjuk azokat. Botka László jól működő, jól felszerelt, magas kihasználtságú, kiváló pedagógiai munkát folytató, remek közösségeket teremtő óvodákat söpört le Szeged térképéről, éppen akkor, amikor a kormány minden erejével is intézkedésével azon van, hogy megállítsa a gyermekszám csökkenését, megváltoztassa a több évtizede tartó negatív demográfiai folyamatokat. Egy Szeged jövőjéről felelősen gondolkodó politikusnak meg kellett volna várnia, hogy beérjenek a most bevezetett családpolitikai és otthonteremtési támogatások, de sajnos Botka László és társai viselkedése nem azt mutatja, hogy a város jövője lenne számukra az első” - jelentette ki. A Fidesz frakcióvezetője szerint az óvodabezárás egyértelműen rossz üzenet a helyi lakosoknak, mégpedig az, hogy Szeged vezetése nem hisz a megyeszékhely jövőjében. Ráadásul a vállalhatatlan döntésüket Nógrádi szerint minősíthetetlen stílussal spékelik meg, hiszen nem adtak lehetőséget a tiltakozó szülőknek petíciójuk átadására, illetve arra, hogy felszólaljanak ügyükben. „Ez a viselkedés pontosan érzékelteti Botka László demokráciához és a nyilvánossághoz való viszonyát. A szocialista módszer, ahogyan a petíciót és a nyilvános ülés nyilvánosságát kezelték, azt juttatta eszembe, hogy még a halálra ítéltnek is meg kell adni az utolsó szót jogát, ám a városvezetés még ezt is megvonta az érintett szülői közösségektől” - fogalmazott.

KDNP: A polgármester nem is ismeri a városát!

kozgyules_varosi37_gs

„Botka László polgármester magatartása, gesztusai egyértelművé tették, hogy a baloldali városvezetés – akárcsak korábban, úgy most is – szakmai szempontok helyett

politikai alapon dönt

az embereket és a város jövőjét érintő fontos kérdésekben. Elég csak arra utalni, hogy Botka László több ízben Rókás utcai óvodáról beszélt – miközben Szegeden nincs Rókás utcai óvoda, sőt még Rókás utca sincs (a Rókás óvoda a Sólyom utcában található, ahol ezek szerint Szeged polgármestere még sohasem járt). Gondolhatjuk, hogy akkor mennyire ismerték ő és társai az itteni helyzetet, épületet, az intézményben folyó pedagógiai munkát...” – értékelte a pénteki közgyűlésen történteket

Haág Zalán

, a KDNP szegedi elnök-frakcióvezetője, majd hozzátette: „

Interpellációmban

azt is tudakoltam a város első emberétől, valóban meg akarja-e szüntetni a nagy múltú Újszegedi Szabadtéri Színpadot, mivel erre utaló kijelentést tett a közelmúltban. Mivel írásbeli válaszában azt írta, alacsony az érdeklődés az itteni előadások iránt (miközben telt házas darabokat játszottak tavaly), megkérdeztem tőle, tudja-e egyáltalán, hány férőhelyes a játszóhely nézőtere. Fogalma sem volt. Jól látható, mennyire 'szakmai' döntést készülnek hozni ebben az esetben is!” – fogalmazott a kereszténydemokrata városatya. „Láthatóan az sem térítette jobb belátásra Szeged polgármesterét, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint az ő nevéhez fog fűződni a több százéves múltú szegedi papucs halála: a baloldali koalíció tagjai rutinszerűen szavazták le a tradicionális, kézzel varrott lábbeli megmentésére tett kereszténydemokrata kísérletet” – emlékeztetett Haág Zalán, aki szerint a szegedi MSZP-n és szövetségesein 2014-es helyi választási győzelmüket követően uralkodott el az az érzés, hogy ezek után bármit megtehetnek a városban. „Ez a hozzáállás elfogadhatatlan, hiszen a szocialistáknak is – a választóknak tett esküjükhöz híven – Szeged és a szegediek érdekében kellene politizálniuk” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a KDNP-s képviselő.

Jobbik: Megmutatta valódi arcát Botka László

Nem okozott meglepetést

Tóth Péter

számára sem a pénteki közgyűlés. „A költségvetésnél azt látjuk, hogy a fejlesztési működési kiadások nem hozzák azt a várt eredményt, ami szeretnénk látni ebben a városban, vagyis amelyek munkahelyteremtő, foglalkoztatottságot növelő beruházásokat eredményezhet. Parttalanná is vált az erről folytatott vita, amikor például adókörnyezeti hatásokról és összehasonlításokról volt szó, ez egyáltalán nem előremutató” – jegyezte meg a testület jobbikos tagja. Hozzátette, a gazdaságfejlesztési célú pályázatoknál sem látja, hogy alapvetően azok változtatnának Szeged helyzetén.

kozgyules_varosi43_gs

Az

óvodabezárásokkal

kapcsolatos maratoni vitával kapcsolatban Tóth Péter elmondta, sajnálatos, hogy a szegedieknek meg kellett tapasztalniuk, hogy milyen mélyre is tud süllyedni a politika. „Ha személyeskedésekbe csapnak át a hozzászólások, akkor én sem kerülöm ki a vitát, és Botka László polgármester úr is megmutatta valódi arcát a választóknak” – jegyezte meg. Szerinte demográfiai mutatókból ilyen rövid idő alatt levonni következtetéseket egyértelműen hibás hozzáállás. „Az előterjesztőnek nem javaslom, hogy bármilyen demográfiával kapcsolatos konferenciára elmenjen, mert ez szégyenteljes. Egyébként a tapasztalható változás minimálisnak tekinthető, s ez hamar pozitív irányba is változhat. Azt is látjuk, hogy a kormány családsegítő programjai, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseknek lehet pozitív hatása, kiváltképp, ha a következő években is újabb elemekkel bővül. Azonban ha a foglalkoztatottságot nem tudjuk növelni, illetve a bérfejlesztések elmaradnak, akkor ezek a lépések nem biztos, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményt. De az esélyt mindenképpen meg kell hagyni, és Szeged városának is ezeket a kormányzati intézkedéseket kellene segítenie például ingatlanok előkészítésével, és nem intézményeket bezárnia” – részletezte a jobbikos politikus. Több Csongrád megyei település segíti a CSOK-ot igénybe vevő családokat, Szeged viszont nem mozdul, ezért Tóth úgy értékelte, Botka László felelőtlensége miatt most családok készülnek menekülni Szegedről. A leszavazott költségvetési módosítóval kapcsolatban elmondta, nem érzi, hogy felesleges munka lett volna indítványuk elkészítése. Hangsúlyozta, nem íróasztal mögött ülve tervezték meg ezt, hanem egy több mint 20 állomást érintő fórumsorozat keretében vették számba a szegedi lakosok véleményét, elvárásait. „Azt látom, hogy a jelenlegi költségvetés úgysem tudja az általunk összegyűjtött problémákat kezelni, megoldani, de ezekkel a felvetésekkel akár egy következő kampány programját is írják ezáltal a szegediek” – fogalmazott Tóth Péter.

LMP: Bebetonozott látszatdemokrácia működik Szegeden

Szentistványi István

már a közgyűlésen is kifejtette, hogy az erős balliberális kétharmad bebetonozta a szerepeket, ami mögött az LMP-s politikus szerint részben az áll, hogy kiskorúként tekintenek a választópolgárokra. „A legegyszerűbb, legdurvábban leegyszerűsített üzeneteket próbálják eljuttatni az emberekhez. Ennek analógiájára a baloldal azt szajkózza, hogy minden rosszért a kormányzat a hibás, s ezzel szemben az, ami jó Szegeden, az a baloldalnak köszönhető. A jobboldal is hasonló logikát is vesz erre válaszul, ők a kormányzati sikerességét propagálják, míg Szeged lassítja ezt a folyamatot. Azok számára viszont, akik nem elvakultan hisznek egyik vagy másik oldalnak, ez az egész nevetséges és abszurd” – részletezte.

kozgyules_varosi53_gs

Az LMP is

nyújtott be módosítót a költségvetéshez

, 10 millió forintot csoportosított volna át, azt javasolta Szentistványi, hogy egy projekt keretében érdemes lenne a villamosközlekedés elektromos hálózatát oly módon átalakítani, hogy a járművek fékezésekor keletkező elektromos energiát vissza tudják táplálni az elektromos hálózatba. A megtakarítást arra fordította volna az LMP, hogy a bérletárakat csökkentsék. Ennek legnagyobb ellenzője Nagy Sándor alpolgármester volt, amivel kapcsolatban Szentistványi elmondta, hogy pont megfelelő a „szerepkiosztás”, hiszen a gazdaságfejlesztésért felelős baloldali politikus tudja elbagatelizálni az elképzelést. „Nem a számokon van a hangsúly, s ha nem a nyilvánosságnak szólna a vita, akkor nem is lenne” – jegyezte meg. Az ő célkitűzésük, hogy innovatív műszaki-technikai megoldásokkal érjenek el megtakarításokat, ezek révén pedig tegyék olcsóbbá a bérletárakat a tömegközlekedésben, tegyék hozzáférhetővé a tömegközlekedést a szerényebb körülmények között élőknek, akik most kiszorulnak abból. Szentistványi István idézte az óvodák vezetőjét, kinek szakmai álláspontja, hogy hatékonyabb a pedagógiai munka az alacsonyabb létszámú csoportokban. Megjegyezte, ilyen és hasonló estekben azt érdemes megnézni, hogy mi lesz a jövő, hiszen az óvodabezárások kapcsán is inkább azokra az intézményekre kerülhet lakat, mely ingatlanokat jó áron tud eladni a város, amire az MSZP-s

Révész Mihály

-féle iskola jó példa. Nehezményezte azt is Szentistványi, hogy bizonyos projektek kapcsán adottak a százmilliós tételek, míg szerinte alapvető dolgokra egymillió sem jut.

Pintér M. Lajos - Varga Anna

A baloldali városvezetés minden ellenzéki módosító javaslatot lesöpört az asztalról a költségvetést illetően - a tegnapi közgyűlés az ellenzéki pártok szemszögéből: http://szegedma.hu/?p=609226

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.