Közélet

Pénteken a Szeged Nova áruház üzletsorán nyílik a megye nyolcadik kormányablaka

Pénteken a Szeged Nova áruház üzletsorán nyílik a megye nyolcadik kormányablaka

2015. július 8., szerda
Pénteken a Szeged Nova áruház üzletsorán nyílik a megye nyolcadik kormányablaka

Péntektől hivatalosan is megkezdi működését Csongrád megye legújabb kormányablaka. A teljes körűen akadálymentesített, okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező új ügyfélszolgálat építészeti, technikai kialakítására hazai és uniós forrás biztosított fedezetet. Az új ügyfélszolgálat már 378 féle ügykörben látja el feladatát, mert július 3-án lett hatályos az a kormányrendelet-módosítás, amely újabb 41 féle üggyel egészíti ki a Kormányablakok által ellátott feladatok sorát.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal még 2013-ban nyert 390 millió forint uniós támogatást a TIOP – 3.3.1/A-12/2 – „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés” című pályázat keretében. A megyében összesen 11 helyszínen valósul meg kormányablak ebben a konstrukcióban. Tavaly Mindszenten és a Tesco Extra áruház épületében, 2015. év első negyedévében pedig Mórahalmon, Kisteleken és Szegeden adtak át új típusú ügyfélszolgálatokat, most azokat követi a Szeged Nova. Egy hete tesztüzemben, ugyanakkor teljes körű szolgáltatással várja újszeged első kormányablaka az ügyfeleit. Az új ügyfélszolgálat teljesen akadálymentes, hiszen mozgáskorlátozottakat, vakokat és gyengén látókat, valamint siketeket és nagyothallókat is ki tudnak szolgálni. A NOVA áruházban négy munkaállomás és egy fotófülke várja az állampolgárokat, a TESCO Áruházban található kormányablakéval megegyező nyitva tartási rendben.

Nyitvatartási idő:

Hétfő: 7:00 - 17:00 Kedd: 8:00 - 20:00 Szerda: 8:00 - 20:00 Csütörtök: 8:00 - 18:00 Péntek: 8:00 - 20:00 A Kormányablakok által ellátott ügykörök július 3-től kezdődő bővülése egyébként három nagy állami feladat-ellátási területhez kötődnek: számottevő a fogyasztóvédelmi jellegű kérelmek intézésével kapcsolatos ügyek száma, megnövekedett azon ügykörök száma, amelyek a családtámogatási és társadalombiztosítási területhez tartoznak és vannak, amelyek a szociális és gyámügyeket érintik. Természetesen nem csak az elintézhető ügyek, az ellátandó feladatok száma nő a korszerűsítés által, hanem az ehhez szükséges feltételek is korszerűsödtek. Az ügyfelek fogadására szolgáló terek fizikai és infokommunikációs szempontból is alkalmassá váltak arra, hogy fogyatékos személyek, mozgásukban vagy kommunikációjukban akadályozott emberek, illetve babakocsival érkezők is egyenlő eséllyel hozzáférhessenek a közszolgáltatásokhoz. A Szeged Nova áruházban kialakított kormányablak ünnepélyes átadása július 10-én, pénteken délelőtt 11 órakor lesz. A vendégeket köszönti

Kiss Attila

, a Hansa Kontakt Kft. ügyvezető igazgatója,

Juhász Tünde

kormánymegbízott, avató beszédet mond

Baltay Tímea

, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkársága, kormányablakokért felelős helyettes államtitkára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.