Közélet

Immár hivatalosan is nemzeti érték a szegedi halászlé

Immár hivatalosan is nemzeti érték a szegedi halászlé

2014. szeptember 4., csütörtök
Immár hivatalosan is nemzeti érték a szegedi halászlé
halfozo_it_10

Felvették a Magyar Értéktárba a szegedi halászlevet – döntött Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A szeptember ötödikén kezdődő XVIII. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon szervezői szerint ez a rangos elismerés is tovább növelheti a szegedi hallé népszerűségét.

Azt, hogy a szegediek szeretik a halat, mindenki jól tudja. Míg az egy főre eső halfogyasztás 4 kilogramm körül van hazánkban évente, addig Szegeden és környékén 18 kilóra tehető az elfogyasztott halmennyiség egyetlen esztendőben. Azt, hogy a szegedi halászlevet, mint értéket tartsák számon, vagyis hogy felvegyék a Magyar Értéktárba,

Sztanó János

, a Szegedfish Kft. igazgatója és

Elekes Zoltán

, a Hungarikum Fesztivál igazgatója kezdeményezte. „Szeretnénk megjeleníteni, hogy a szegedi halászlé a Magyar Érték sorába tartozik. Szerintem, akik me még nem nagy halfogyasztók, az étlapról szívesebben fogják választani, ha látják, hogy elismert nemzeti értékünkké vált” – fogalmazott Sztanó János hangsúlyozva, hogy a nemzeti értéktár a hungarikummá válás előszobája.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében a Magyar Értéktár turizmus- és vendéglátás-ágazati értéktárába került a szegedi halászlé, melynek elkészítéséhez mindössze öt dolog kell. Ahogy

Frank Sándor

Venesz-díjas mesterszakács, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál ötletgazdája elmondta, kiváló minőségű és friss halra, makói hagymára, szegedi pirospaprikára, sóra és vízre van szükség ahhoz, hogy kiváló hallevet készüljön. „Végtelenül örülök, hogy a halfesztivál előtt kapta meg a szegedi halászlé ezt a rangos elismerést, ami azért felelősséggel is jár” – hangsúlyozta Frank Sándor. A szeptember 5-én kezdődő, nagykorúvá váló halfesztivál a Széchenyi térre költözik, mivel a rakpartot az árvízvédelmi rendszer felújítása miatt nem tudják birtokba venni. Két ezerötszáz literes bográcsot állítanak fel a város szívében, és az egyikben bajai hallevet fognak főzni. A három napra a szervezők 65 mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki. A rendezvény másik színhelye hagyományosan a Partfürdő lesz, ahol szombaton mindenki saját halászlevét főzheti meg. Több mint száz csapat indul a Halfőző Érdemrendért, s mint Frank Sándor elmondta, a szigorú szakmai zsűri az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjai lesznek. A rendezvény több kísérőprogramot is kínál, a Somogyi-könyvtár Frank Sándor szakácskönyv-gyűjteményét mutatja be. Emellett lesznek koncertek is: színpadra lép

Király Viktor

,

Radics Gigi

,

Raksa Bernadett

, az Útközben, de cigányzenekarok is szórakoztatják majd a közönséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.