Írjon nekünk

Közélet

Kothencz János: A „jó szándék” mint érték a társadalompolitikában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

romatanoda02_gsHírportálunk a közelmúltban többször számolt be olyan témákról, melyek számos olvasónkat véleménynyilvánításra sarkalltak. A szegedi híradások közt akadtak olyanok is, ahol konkrétan személyes megszólítással is éltek egyesek, bizonyos társadalompolitikai kérdésekben vélt igazuk alátámasztása céljából. Nemrégiben Kothencz Jánost is megszólították, miszerint ő biztosan tudhatja azt, amire mások esetleg nem kapnak választ. Mi is megkérdeztük hát Kothencz Jánost a különböző, napjainkban is aktuális társadalompolitikai témákról és a kialakult helyzetről.

– Az utóbbi időben konkrétan olyan állításokról hallhattunk, miszerint Ön tudhatja, hogy mi lesz a sorsa a szegedi romák felkarolását célzó elképzeléseknek. Elutasította ugyan a felvetést, de azért véleménye van a témáról?

– Olykor eltűnődöm azon, vajon tényleg magyarázatra szorul-e az emberség, vagy önmagában véve a jó szándék. Ezzel együtt sajnos tudom, hogy olykor magyarázni kell a nyilvánvalót. A szegedi romák ügye nem egy elszigetelt történet a nagy magyar valóságban, hanem annak szerves része. Az utóbbi időszak e témával kapcsolatos villongásait szem előtt tartva a kérdés inkább az, hogy ha valamin változtatni kívánunk, akkor bizonyos értékek mellett, vagy inkább azokkal szemben definiáljuk-e értelmezéseinket mindazzal kapcsolatban, amin változtatni igyekszünk. Az is kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt?

A romák esetében sincs ez másképp. Napi szinten találkozhatunk az olyan szélsőséges megközelítésekkel, miszerint a cigányságot „cigánybűnözéssel”, a „pozitív diszkrimináltsággal”, vagy akár egy „megakadályozandó üggyel” és egyéb jelzőkkel asszociálják egyesek. Azt is mondják, hogy mindez ellen fel kell lépni. Véleményem szerint gyakorlatilag még akár igazuk is lehetne, ha valóban csak arról lenne szó, hogy fel kell lépni a bűnözéssel, vagy akár a diszkriminációval szemben. Ugyanakkor nem értem, hogy egyesek számára mindehhez mért nélkülözhetetlen „kellék kifejezés” az, hogy valaki cigány. Hiszen nem csak a cigányok követnek el jogsértést, hanem bárki, aki a Föld nevű bolygón él. És nemcsak a cigányság nélkülöz, de számos más társadalmi réteg is. Akár a hajléktalanok, a családjukból kiemelt fiatalok, a halmozottan hátrányos helyzetű családok, a számtalan éhező gyermek, vagy azok a devizahitelesek, akik otthonaikat kényszerülnek elhagyni. Őket ugyanúgy segíteni, támogatni kell.

– A támadások kereszttüzében egy tervezett lakópark áll. Milyen okból fogalmazódnak meg az ezzel kapcsolatos felvetések?

– A választ kérdésekkel kezdem: vajon mindazok, akik kényszeresen közlik nemtetszésüket egy jó ember igaz szándékával szemben, tisztában vannak-e azzal, hogy az általa képviselt keresztény közösség számtalan hajléktalan embertársunk számára nyújt hosszú évek óta rendszeres támogatást? Tudják-e azt, hogy csaknem 6000 fiatal oktatásáról és neveléséről gondoskodik, hogy közel 3500 családját nélkülöző fiatalt gondoz teljes körűen, hogy sok száz idős és beteg ember számára nyújt otthont és ellátást, hogy számtalan fiatal részére ad esélyt, akár a sporton keresztül történő kiemelkedésre, vagy hogy külön szakkollégiumot tart fenn a felsőoktatásban részesülő roma és nem roma fiatalok számára egyaránt? Vajon a hangoskodók, – miközben igazságtalannak és felháborítónak tartják, hogy a dorozsmai roma családok tűzifát kaptak -, tudják-e, hogy ugyanazon időszakban tucatnyi más család is kapott akár tűzifát, élelmiszert és ruhát Gyálaréttől egészen Baksig? Vajon e jó szándékot kritizálók közül hányan vettek már pártfogásukba akár csak egyetlen bajba esett embert? Támogatott és felkarolt sorsok tízezres nagyságrendben mérhető tömege az, ami az egyházmegye és annak főpásztora karitatív szemléletmódját jellemzi. És akkor még nem beszéltem a kultúra és a művészet, vagy akár a sport terén nyújtott társadalmi felelősségvállalásáról és jószolgálati tevékenységéről.

Nekem nem dolgom kommentálni és megvédeni Kiss- Rigó László püspök úr véleményét és a világhoz való viszonyát – alighanem ki is kérné ezt magának –, hiszen a Tőle megszokott jó humorral, az Ő kivételes bölcsességével, maga is ki tud állni amellett, amit képvisel. A szerénysége miatt, ami ugyancsak példa lehetne mindannyiunk számára, Ő soha nem magyarázná vagy értelmezné külön, az amúgy is nyilvánvaló segítő jó szándékot. Ő egyszerűen csak megcselekszi azt, amit a szeretet diktál. Azt biztosan állíthatom, hogy életem során kevés olyan nagylelkű, bátor, és szeretettel teli emberrel találkoztam, mint amilyen püspök úr. Ezzel együtt nem gondolom azt sem, hogy egy kétezer éves keresztény egyháznak, pont a jelenkor politikusainak tanácsára volna szüksége annak megítélésében, hogy hogyan kell értelmezni mások megsegítését.

romatanoda01_gs

– Arra azért lehetett számítani, hogy a választási kampányban megjelenik ez a téma. Olyan szociális és társadalompolitikai feszültségek emlegetésére adott lehetőséget, amit nyilván kihasználnak egyes politikai erők.

– Elszomorít a tény, hogy egyesek odáig ragadtatják el magukat, hogy politikai vagy inkább választási haszonszerzés reményében, még szenteket is idézve oktatják ki a jó szándékot képviselőt arról, hogy mi helyes és mi nem az. Szerintük tízezrek felkarolása mellett nem helyes 22 roma család sorsának jobbá tételén gondolkodni, mert az hátrányosan sújthatja azokat, akik még nem kaphattak ilyen esélyt. Mindeközben persze az igazság abszolút és kizárólagos birtokosaiként azt is tudni vélik, hogy a „lakópark” néven elhíresült ügyben csakis és kizárólag roma családok az érintettek. Tudják, mert az újság megírta. Azon túl, amit az újság interpretált, egyetlen kérdést sem tettek fel azért, hogy megbizonyosodhassanak afelől, hogy mindez miként igaz? Ez esetben azzal is tisztában lehetnének, hogy a jó szándék nem feltétlenül téglával, vakolattal, vagy kijelölt építési területtel kezdődik, hanem egy szakmailag is átgondolt programmal, koncepcióval. Ami az emberről, annak felemelhetőségéről, a társadalmi értékekbe vetett hite újratanulásáról kell, hogy szóljon – ha adott esetben arra van szükség. És ha a semmi ellen való tüntetés helyett egy kis időt arra is szántak volna, hogy tájékozódhassanak – csak mert mondjuk a türelem is egy erény –, akkor nyilván azt is tudhatnák, hogy mindez a szándék nemhogy nem áll szemben az önkormányzat antiszegregációs törekvéseivel, hanem konkrétan pont azt erősíti.

Persze azt is belátom, hogy olykor könnyebb az emberek félelmeire alapozva ügyeket kreálni, de úgy érzem, ez nem a legkorrektebb formája annak, ha valaki fel akarja hívni magára a figyelmet. Ezzel együtt az is elgondolkodtató, hogy az ügyben hangoskodók, még a saját direktíváiknak az útmutatásaival sincsenek tisztában akkor, amikor még 2010-ben arról beszéltek, hogy a keresztény egyházak és a civil szféra kiemelt helyet kapjon a cigánypolitikai elképzelésekben, lévén, mert esetleg könnyebben és gyorsabban képesek a párbeszédre a cigánysággal. Persze mindezt csak a rend megteremtése mellett kellett és szabadott értelmezni. Ehhez képest most az egyház egyazon szándéka ellen tüntetnek, miközben a szándék részleteiről fogalmuk sincs. Persze az is lehet, hogy csak elfelejtették az akkoriakat. Bár ahogy látom, 2014-re még ezt a hozzáállást is felülszárnyalni voltak képesek, mert ezúttal gyökeresen oldanák meg a beilleszkedés problémáját. A beilleszkedési nehézségekkel küzdő cigány gyermekek esetében ugyanis inkább bentlakásos iskolahálózatot hoznának létre, hogy a családjaiktól elkerülve, súlyos örökségüket levethessék majd magukról. Persze a magyar-cigány együttélés jegyében, a családjaikból kiszakított gyermekek bentlakásos intézményeinek fenntartásába azért mégiscsak bevonnák azt az egyházat, ami ellen egyébként szónokolnak. Nos, kétség sem férhet hozzá, bizonyára komoly szociális érzékenység, nagyfokú empátia és professzionális társadalompolitikai koncepciók tömkelege az, amiről itt szó lehet. Számomra elgondolkodtató, hogy ezen szélsőséges eszmék adaptálói, egyáltalán mit tartanak értéknek és hogyan fogalmazzák meg az ilyen értékeikhez való ragaszkodásukat. Hogyan kellene, hogy működjön szerintük a hazai társadalompolitika? Amit eddig tapasztaltam tőlük, az számos bizonytalansággal tölt el.

– Önnek mit jelent a hatékony társadalompolitika?

– Mindenekelőtt a társadalom egészére vonatkozó kérdések összességét, ami valóban a társadalomról szól. A beavatkozás, egy olyan közszolgálathoz kötött tudományát, amely nem valami vagy valakik ellen, hanem valami vagy valakik mellett áll ki. Azokért küzd. Aminek a célja, hogy hatást gyakoroljon a társadalom rétegeire és ezen keresztül a társadalom egészére, meghatározott értékek és érdekek mentén. A társadalompolitikával át lehet alakítani az egész társadalmat, azaz hatni lehet rá. Ahogyan azt ismerhetjük 1848-ból, vagy 1989-ből. De akár az elmúlt éveket is idesorolhatnám, hiszen napjainkra érjük utol magunkat a hazai rendszerváltás útján is.

Engem megdöbbent, hogy mások milyen módon forgatják ki azokat az értékeket, melyekről hangzatos szólamokat regélnek, ugyanakkor, ha a mélyére nézünk a dicső szólamok értelmének, láthatjuk, hogy már korántsem fest olyan rózsásan a helyzet. Odáig süllyednek, hogy miközben a történelmi keresztény egyházakról referenciaként beszélnek, közben holmi választási előnyszerzés érdekében pont az egyház segítő szándéka ellen tüntetnek. Konkrétan a puszta szándék ellen! A gondolat ellen, amiről még azt is állítják, hogy akárhol is keressen az utat magának, ők majd ott lesznek és tönkre teszik azt. És ha nem elégítik ki azonnal az emberek provokálására alkalmas kíváncsiságukat, akkor ők találgatni kezdik majd mások gondolatait, hogy vajon majd mi és hogyan fog alakulni, ami ellen már előre bejelentett módon provokálhatnak és tüntethetnek. Az orwelli 101-es szoba jut eszembe, ahol a gondolatrendőrség létezett abban a világban, ami félelemre és rettegésre épült. Egyszerűen felháborító. Mint ahogyan az is elgondolkodtató, hogy miközben bizonyos tömörületek szervezeti logóján a kereszt látható, közben ugyanezen tömörületek hasábjain szó szerint egy lapon említhető az ingyenes fogászati ellátás, majd mások kasztrálása és a halálbüntetés bevezetése. Úgy, hogy közben ott a kereszt a logójukon. Számomra mindez egy olyan értékrendnek tűnik, amiben a cél majd szentesíti az eszközt. Márpedig akinek köze van a kereszthez, és aki már hallott az értünk megfeszítettről, az pontosan tudja, hogy mindez nem így van. Ők mégis úgy vélik, hogy szemet szemért, amiben persze mindenki megvakul, vagy fogat fogért, amihez aztán nyilván tervezhető az általuk ajánlott ingyenes fogászati ellátás. Elkeserítő mindez. Lehet az egyház puszta jó szándékát üldözni és kiforgatni a szentek szavait, lehet politikai előnyszerzés érdekében az emberek félelmein alapuló, provokációkat megfogalmazni, ami mentén megmentő szerepben tetszeleghetnek majd. Lehet azzal ijesztgetni a szegedieket, hogy gondolatolvasók módjára egyesek már sejteni vélik, hogy a romák mely városrészbe juthatnak majd el, ezzel is plusz szavazatokat remélve az adott városrészből. Az sem zavarja őket, hogy mindebből egy szó sem igaz!

Miféle csoport az olyan, aki csak az emberek félelmeire apellál? Aki csak valaki vagy valakik ellenében képes meghatározni önmagát? Aki úgy akar hatalomhoz jutni és társadalompolitikai tényezővé válni, hogy közben mások félelmére alapuló rendszert épít ki magának. Azt hisszük, hogy a cigányság csak az egyetlen lehetséges ok a létükhöz?

Emlékezzünk csak a történelem tanulságaira! Egy rendnek nevezett, uniformizált, és az emberek félelméből táplálkozó struktúrakép az, amiben hisznek. A történelem során láthattunk már ilyeneket. Csak hogy most nem az első világháború utáni időket éljük Nyugat-Európában, ahol bűnbakokat kellett keresni, és uszítani egy társadalmat. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy pálcát törjek a cigányság fölött, csak mert az már szinte generációs átörökítéssel tehetetlen a saját sorsával szemben? Milyen jogon kívánhatom én azt, hogy ne kapjanak reményt egy jobb életre? Egyáltalán ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet fogalmazzak meg mások felett? Hát nem tanultunk még eleget a saját hibáinkból? Nem tudjuk azt, hogy szinte minden pusztításunk és bántásunk a félelmeinkből fakad? Nem vagyunk elég bátrak szeretni? Elfogadni? Vagy akár csak komolyan venni mások egyszerű és jó szándékát? Milyen alapon állíthatjuk, hogy valaki érdemes vagy érdemtelen szegény? Tán a nyomornak nincs ezer és ezer arca? Miközben a keresztre hivatkozunk és Krisztust emlegetjük, elfelejtjük Mária Magdolnát és mindazokat, akiket Jézus felemelt? Elfelejtjük annak az embernek a sorsát, akit megkövezni sem engedett Jézus? Mi többre tartanánk magunkat attól, aki megváltott minket a saját gyarlóságainkban?

Én soha nem merem magam kihúzni, csak azért mert valakin esetleg segítek. Legutóbb, amikor tűzifát vittem többek közt a roma családoknak is, éppen akkor, amikor megérkezett a kamion, pillantottam meg egy koszos utca kellős közepén Málovics Gyurit, ahogyan terelgeti és segíti a kis cigánygyerekeket. Miközben a tűzifa akció hírére a fél régió médiája kisereglett, ott láttam meg Gyurit, ahogy lehajtott fejjel egyszerűen csak tette a dolgát és küzdött azokért a gyerekekért. Elszégyelltem magam. És megbizonyosodtam arról is, hogy minden bajba jutott emberért ugyanúgy kell kiállni, mint ahogyan természetes számomra küzdeni az én kis családból kiemelt gyermekeimért is.

Hinni kell az emberekben! És egyszerűen csak tenni azt, ami megtehetünk értük! Értéke kell, hogy legyen a jó szándéknak! Teljesen mindegy, hogy azt egy püspök, vagy egy egyszerű roma mediátor fogalmazza meg. Egyszerűen nem lehet társadalompolitikánk, jó szándék nélkül. És ha legalább már akad egy jó szándék, amivel mást megmenthetünk, akkor azt nem szabad kiforgatnunk és a kicsinyes céljaink miatt gúny tárgyává tennünk, vagy mások manipulálására használnunk. Az a kereszt, amit oly gyakran mutogatunk, akár a nyakunkon aranyból vagy a logóinkon, leginkább a hátunkon kell, hogy helyet kapjon, a Megváltónk kísérőiként – ha emlékszünk még a passió történetére.

Én inkább a józanságra hívnám fel azok figyelmét, akik most esetleg elvakultak. Egy kampány nem lehet ok mások gyalázására. Nem lehet mindehhez eszköz az emberek félelme. És semmilyen cél nem szentesíthet semmilyen eszközt. Olykor érdemes magunkban ezeket átgondolni, esetleg újragondolni.

Kommentek

Közélet

Megszüntetné a szolgáltatást a SZETÁV egy szociális lakásban – vagy mégsem?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sajátos módon kezdeményez személyes egyeztetést a SZETÁV.

Tovább olvasom

Hírzóna

Korom Ferenc lett a Magyar Honvédség parancsnoka

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kinevezése 2023. május 15-ig szól.

Tovább olvasom

Közélet

Megjósolják az idei termést Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kiderül mennyi bor lesz idén.

Tovább olvasom

Aktuál