A Szegedi Tudományegyetem vezette konzorcium 1 milliárd 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól az ELI előkészítésével kapcsolatos feladatokra.
A hazai szinten példa nélküli, világviszonylatban is ritka K+F nagyberuházás, az ELI-ALPS kutatóintézet miatt indokolt egy olyan konzorcium megalkotása, mely összefogja a hazai lézeres kutatásokban és fejlesztésekben részt vevő szervezeteket. A Szegedi Tudományegyetem vezette konzorcium 1 milliárd 50 millió forint, száz százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól az „Ágazati felkészítés a hazai ELI projekttel összefüggő képzési és K+F feladatokra” című, 2013. április 15-től 2015. április 14-ig tartó projektre. Ennek kapcsán megalakul a Lézertechnikai Platform, amely a felsőoktatás, a hazai lézeres ágazatban működő cégek, kutatóintézetek, valamint az ELI-ALPS között biztosítja majd a folyamatos konzultációt. A platformban részt vevő felsőoktatási intézmények a megfelelő színvonalú és összehangolt képzés biztosítására megalkotják a Lézerek és Alkalmazásai Oktatási Klasztert.
A program kiemelt szakmai célja az ELI-ALPS-hoz köthető, lézereken alapuló kutatási módszerek és fényforrások megismertetése a hazai élő- és élettelen természettudományi területeken dolgozó kutatókkal. A projektet a Szegedi Tudományegyetem vezetésével a Pécsi Tudományegyetem, az MTA debreceni Atommagkutató Intézete, valamint a Kecskeméti Főiskola alkotta Konzorcium hajtja végre. Az együttműködő partnerek között szerepel az ELI-HU Nonprofit Kft. mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Debreceni Egyetem, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, valamint további hazai mikro- és kisvállalkozások. A Konzorcium egyik kiemelkedő feladata a lézeres területhez kötődő magyar és idegen nyelvű képzés korszerűsítése a partnerintézményekben, és az ágazati munkaerő-piaci igényekhez igazítása. A párhuzamosságok ésszerű csökkentése mellett a konzorcium megteremti a sokszínű és többszintű oktatást, ezzel elősegíti a fotonika területén képzett szakemberek graduális, illetve posztgraduális képzését. Kialakítja a fő kutatási és fejlesztési stratégiákat, valamint a szükséges intézményi formákat.
A projekt nyitókonferenciáját 2013. július 17-én, 10-16 óra között rendezik a Szent-Györgyi Albert Agórában. Részleteiről 10 órakor Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató és Osvay Károly, a projekt szakmai vezetője ad tájékoztatást.