Írjon nekünk

Közélet

A színház felújítási munkálatainak 75 százaléka elkészült + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Pontosan egy hónap van még hátra a Szegedi Nemzeti Színház felújítási munkálatainak szerződésben vállalt befejezéséhez, viszont a közbeszerzési pályázaton nyert kivitelező, a Dél-Konstrukt Kft. már a feladatok 75 százalékát elvégezte, így az augusztus 31-ére tervezett átadást semmi sem veszélyezteti. Nettó 330 millió forintba kerül a színházi energetikai rendszerének felújítása, ebből a város saját költségvetéséből mintegy 80 milliót biztosít, a többi uniós pénz.

Nagy Edittől, az önkormányzat projektfelelősétől megtudtuk, a fűtési rendszer korszerűsítésével, a nyílászárók cseréjével a színház gázfelhasználásában több mint 40 százalékos megtakarítás érhető el. Ez az évente 50 milliónál is magasabb gázszámlát fizető intézmény esetében több mint 20 millió forintot jelent. A kivitelező tudja tartani az ütemet, megérkeztek a gépészeti berendezések, a nyílászárók szinte 100 százalékát beépítették. Ami most történik a házban, az már az összeszerelés, a gépészeti berendezések beállítása. A fűtési rendszer roppant korszerűtlen volt: a kazánok nem is a nagyszínház épületében voltak, hanem a Deák Ferenc utca túloldalán, a bíróság udvarán. Az utca alatt jöttek át a csövek, ami nagy hőveszteséget jelentett nemcsak a fűtés, hanem a használati meleg víz esetében is.

Még a kubai márványt is pótolták

A mostani energetikai felújítás során a színház pincéjébe kerül a nyolc új, korszerű gázkazán. A régi, korszerűtlen, öntöttvas radiátorokat sem szabályozni, sem elzárni nem lehetett, ezért most az összeset kicserélték. A munkálatok megkezdésekor számítottak arra, hogy a bontás és a felújítás során találnak majd olyan dolgokat, amelyek picit megnehezítik az eredeti elképzeléseket, bonyolítják az elvégzendő feladatokat. „Az a szerencsénk, hogy nagymértékű eltéréseket nem találtunk” – hangsúlyozta Nagy Edit.

A kivitelező eddig mindent a terv szerint tudott leszállítani és összeállítani. A gépészeti berendezéseket elhelyezni egy ekkora épületben – nem egyszerű. A kazánházban kissé módosítani kellett az eredeti tervet, ez azonban nem okozott különösebb problémát. Ugyanúgy a tetőtérben az ácsszerkezetekről kiderült, mivel nem lehet elmozdítani, a helyszínen kellett megtalálni, kialakítani a berendezések pontos helyét. A padlófűtésnél, amely korábban soha sem üzemelt, illetve a felszedendő ominózus kubai márványnál nem lehetett előre tudni, mennyi lehet az a burkolatmennyiség, amit épen fel tudnak bontani és sértetlenül újra visszaépíteni.

A tervezettnél nagyobb veszteség keletkezett, s kiderült, újra kell szabni a lapokat, mert nagyon méretpontatlanok voltak. Találni kellett a színház épületében még olyan helyiséget, ahol fellelhető ez a kubai márvány. Úgy néz ki, hogy a mosdóhelyiséget tudják felhasználni erre a célra. Hasonló színű olasz gránitlappal pótolják a hiányzó márványlapokat a földszinti fogadótérben, az ötödik szinti emeleti társalgóban pedig, ahol megnövekedett a veszteség, plusz padlólapokat kell elhelyezni. Nap mint nap új döntéseket kényszerülnek hozni. A legfrissebb értelmében –– a költséghatékonyság miatt –– a mosdóban már valószínűleg egy másik, talán kevésbé kopásálló lap kerül, ami egyáltalán nem biztos, hogy az említett olasz gránit lesz.

A kémény csak a hídról látszik

A kazánház a mínusz egyedik szinten van, ezért ki kellett vinni a tető fölé a kéményt. Ennek megfelelően 8 födémet kellett áttörni. Az épületen nem látszik ez a beavatkozás, csak ha a hídról, esetleg a magasból szemléljük, akkor is csak a hegye. A felújítás előtt rendkívül nagy volt az épület hővesztesége, ezért ki kellett cserélni az összes külső nyílászárót szárnyastól, tokostól. Ez összesen 144 egyedi gyártású, 3 üveggel ellátott korszerű ajtót és ablakot jelentett. Úgy kellett ezeket legyártani, hogy a védett műemlék épület megjelenése ne változzon. A földszint kivételével jelenleg mindenütt kicserélték a nyílászárókat. Ma történt meg a finom beillesztésük, a felület tisztítása, illetve a kávák javítása, a díszlécek, díszelemek visszahelyezése. Az ablaknyílásban van egy beépített acélkeret, ezt nem kellett kivenni, így nagyobb rombolása a káváknak nem történt, és a falat sem kellett megbontani.

A műemlékvédelmi előírások miatt az eredeti színű üvegeket kellett visszahelyezni. Ezek egyébként drágábbak, meséli Edit, a ’80-as évek dizájnjának megfelelően kicsit sárgítottak, kicsit színezettek, de a szigorú követelmények miatt csak ezek jöhettek számításba. Légtechnikai korszerűsítést is végrehajtanak, ami növeli majd a nézők komfortérzetét. A régi, zajos szellőztetőt korszerű, új légtechnikai rendszerre cserélik, amelyet akár az előadások alatt is működtethetnek majd, annyira csendes, ugyanakkor a színház tűzjelző rendszerét is modernizálják.

A jövő hétre tervezik az 5 bejárati portál beszerelését. A hőszigetelés miatt nem egyezik a kibontott és a visszahelyezett ajtó mérete, vastagabb lesz, ezért a helyszínen lehet csak beilleszteni a keretbe. A kivitelező a mai nap is megerősítette, tudja tartani a határidőt és augusztus 31-re befejezi a munkálatokat.

Közélet

Van, ami a Szent István téren is állandóságot képvisel már

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Lassan nincs olyan tér Szegeden, ahol ne tanyázna hajléktalan.

Tovább olvasom

Közélet

Európai siker a szegediek sétálóváros elképzelése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Akkora siker, mintha a Pick Szeged BL-t nyert volna.”

Tovább olvasom

Hírzóna

Sztárparádéval zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az óévet nagyszabású zenés szilveszteri gálával búcsúztathatják.

Tovább olvasom

Aktuál