Közélet

Balogh Tibor szerint tisztázni kell, mitől demokrata a demokrata

Balogh Tibor szerint tisztázni kell, mitől demokrata a demokrata

2011. május 20., péntek
Balogh Tibor szerint tisztázni kell, mitől demokrata a demokrata
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a minap Szegeden járt, ahol többek között arról beszélt, hogy fontosnak tartja a baloldali kis pártok egyesítését, egybeolvadását. A Szociáldemokrata Párt szegedi szervezete, amely az 1890-be alakult szocdemek hagyományait kívánja folytatni, elhatárolódik ettől a kezdeményezéstől, ahogy elnökük, Balogh Tiborné fogalmazott: baloldali, szélsőségektől mentes, egyensúlyra törekvő politikát kívánnak folytatni mindenképpen megőrizve függetlenségüket. Sajtótájékoztatójukon elhangzott, a Szociáldemokrata Párt új tagokkal tavaly december óta átalakult, újjászerveződött, és létrejött a szegedi alapszervezetük is, immár négy éve működnek a Tisza Lajos körút 83 szám alatt. Zöld Baloldal néven a kisgazda párttal koalícióban a választásokon is indultak, sőt sikerült polgármester-jelöltet állítaniuk. A felmérések szerint az emberek összetévesztik az SZDSZ-t meg a SZDP-t, ezért döntöttek a Zöld Baloldal név mellett. Jó eredményt értek el, noha nem tudtak bejutni a helyi közgyűlésbe, így anyagi támogatás sem illeti meg őket. A pénzhiányban szenvedő kis pártokhoz hasonlóan, ezt lelkesedésük pótolja. A párt a szociális biztonságot, a családot, a közbiztonságot, az idősek védelmét, az oktatást tartja a legfontosabbnak. Balogh Tiborné arról beszélt, hogy a jobboldal és a baloldal szerepe teljesen összekeveredett. A szerepcsere komoly problémát okozott, ezért szeretnék helyretenni a dolgokat. A Szociáldemokrata Párt kifejezetten baloldali irányultságú, és csak részben ért egyet a többi párt programjával. Nagyon sok mindent másképp csinálnának. Az elnök szerint az oktatási reform jó irányban halad, az egészségügyi ellátás átalakításával csak részben értenek egyet, a munkahelyteremtést viszont teljesen másként képzelik el. A jövőben is szeretnének egyeztetni a pártokkal, és szakmai téren közös nevezőre jutni, ami előre vinné a társadalmat. Sok konferenciát szerveztek, amelyeken ismertették az általuk felkínált javaslatokat, megoldásokat, közülük jó néhány teljesült is. A Szociáldemokrata Párt elsősorban szociális téren szeretné a kisemberek életét megkönnyíteni, rajtuk segíteni.

A szociáldemokraták kiegyenlítő szerepe

Balogh Tibor szerint - aki a párt polgármester-jelöltjeként indult a választásokon – először is tisztázni kellene, mitől demokrata a demokrata. A demokrácia meghatározásakor mindenki arra hivatkozik, hogy a többség rákényszerítheti az akaratát a kisebbségre. Azt már elfelejtik hozzátenni, olyképpen, hogy közben bizonyos jogokat is garantál. A szociáldemokráciának itt lenne szerepe, jelentősége. Egy olyan pártnak, amilyet annak idején Fejtő Ferenc kigondolt, éppen ebben kellene az élen járnia. Nem szabad bedőlni pillanatnyi divatoknak, tudomásul kell venni, mi a fontosabb. Egy-két emberen kívül, ki olvas ma Fejtőt? A Szociáldemokrata Pártnak az volna a feladata, hogy közvetítsen különböző pártok között, egyfajta kiegyenlítő szerepet töltsön be. Ez Nyugaton nagyon jó működik, csak nálunk sikerült kinyírni – hála a 40-es évek választási csalásainak – a pártot a kisgazdákkal együtt. Azóta is nagyon csínján bánnak vele, mert a hatalomból senkinek nem volt kedves. Egyre többen mondogatják: szükség van szociáldemokrata mentalitásra, miközben nem arra gondolnak, amit ez a párt képvisel. Ezért kell nyíltan beszélni, mitől szociáldemokrácia a szociáldemokrácia. Attól nyilván nem, amit sokan rákényszerítenek. Kompromisszum iránti érzékenység kell más pártokkal szemben, másrészt egyensúlyban tartani a szociális érzékenységet, hogy ne osszanak többet annál, mint amit megtermeltek. Nagy kihívás ez a párt számára. Nem gyűlölködő, hisztériázó, másokat ledorongoló párt szeretnének lenni, hanem olyan politikai formáció, amely tisztán, logikusan érvelve elmondja a véleményét. Abban is igaza volt József Attilának: a meg nem gondolt gondolatnál nincsen rosszabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.