//

Vádat emeltek Szilvásy Györgyék ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Személyes adattal visszaélés miatt a Központi Nyomozó Ügyészség vádat emelt négy politikus – Szilvásy György, Tóth Károly, Dávid Ibolya és Herényi Károly – ellen a lehallgatási botrányként elhíresült ügyben – tette közzé az index.hu.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt vádat emelt a Központi Nyomozó Ügyészség a volt titokminiszterrel, Szilvásy Györggyel és három volt országgyűlési képviselővel, Dávid Ibolyával, Herényi Károllyal és Tóth Károllyal szemben december 3-án. A büntetőügy még 2008 szeptemberében kezdődött. A Központi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a volt titokminisztert egy rendbeli folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntettével vádolják. Az MSZP-s Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának volt alelnöke ellen a vád egy rendbeli hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés bűntette. Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét két rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével – amelyek közül az egyik bűncselekményt a vád szerint társtettesként követte el – , valamint egy rendbeli kényszerítés bűntettével vádolják. Herényi Károly ellen a vád egy rendbeli társtettesként elkövetett személyes adattal visszaélés vétsége.

A lehallgatási botrányként elhíresült ügy az MDF 2008-as tisztújításáig vezethető vissza: ekkor mutatott be Dávid Ibolya egy hangfelvételt, amelyen állítólag az ellene szóló adatgyűjtésről van szó. Az ügyben hírbe hozták Almássy Kornélt, az MDF akkori egyik elnökjelöltjét, aki emiatt lépett vissza a jelöltségtől, illetve az UD Zrt.-t, amelyet a titkos adatgyűjtéssel hoztak kapcsolatba. A cégről azóta már bebizonyosodott, hogy nem volt közük a lehallgatásokhoz, ezért nemrég több kártérítési pert is indítottak.

(Forrás: index.hu)

Előző sztori

Headsetet lopott a villamosmegállóban

Következő sztori

Juhász Gyula: átverés-show Tápé és Szőreg között