Kultúra

Színház: Orfeusszal indul az évad

Színház: Orfeusszal indul az évad

2009. szeptember 22., kedd
Színház: Orfeusszal indul az évad
szinhaz

A tavalyi sikeres produkciók továbbjátszása mellett három premierrel, Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjével, Gogol Háztűznéző című vígjátékával és Puccini Bohémélet című operájával kezdi az új évadot a Szegedi Nemzeti Színház.

"Igyekszünk a közönséggel a kapcsolatot minél több szálon felvenni, a számunkra fontos célcsoportokat - mint például az operabarátok - külön is szeretnénk megszólítani, valamint célunk, hogy felkeltsük a fiatalok színház iránti érdeklődését" - kezdte

Gyüdi Sándor

direktor a keddi sajtótájékoztatót. Szeptember 28-án az MTA Művészeti Bizottságán belül megalakult Színház Munkabizottsággal vitadélutánt szerveznek középiskolai magyartanárok számára, melynek középpontjában az a kérdés áll, hogy mit akar kínálni a színház, és mit várnak a középiskolai tanárok - a délutánt a színház oldaláról

Bodolay Géza

főrendező, a tanárok részéről

Árpás Károly

vezeti. Idén a Lions Club támogatásával a színház jutalombérletet biztosít a közép- és általános iskolás tanároknak, mellyel csaknem minden előadást meg lehet tekinteni olyan rendszerben, mely az el nem adott jegyeket hasznosítja. Ezeket a tanárok úgy is felhasználhatják, hogy egy-egy alkalommal valamelyik kiváló diákjukat jutalmazzák meg vele. Az Orfeusz az alvilágban a Magyarországon rendszeresen játszott bécsi vagy német operettekkel szemben francia mű, amely mindent kigúnyol, mindent megmutat a másik oldalról is, s amiben semmi sem szent - mondta

Iglódi István

rendező a szeptemberi októberi programról tartott keddi sajtótájékoztatón. Hozzátéve: így a mű képes az emberi kapcsolatok tágabb és mélyebb ábrázolására. A pénteken bemutatandó darab címszerepét

László Boldizsár

és

Bakos-Kiss Gábor

alakítja, Eurydikét pedig

Kónya Krisztina

és

Bucsi Annamária

játssza. A prózai tagozat

Gogol

Háztűznéző című vígjátékával indítja az évadot október 9-én, a darabot

Bodolay Géza

- egy korábbi komáromi bemutatóhoz készült - fordításában láthatja majd a közönség. Az előadást

Juronics Tamás

rendezi, aki néhány éve már Kecskeméten is színpadra állította a művet, mely több mint kéttucatnyi előadását a közönség akkor élvezte és szerette.

Puccini

-

Pál Tamás

rendező megfogalmazása szerint a nyomorról és az emberi felelősségről szóló - operáját, a Bohéméletet október 30-án mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. Az olaszul előadott műben Rodolfo, a költő szerepében László Boldizsárral és

Boncsér Gergellyel

találkozhat majd a közönség, Mimit pedig Kónya Krisztina és

Pasztircsák Polina

alakítja, akinek ez lesz az első magyarországi színpadi fellépése. Az előadások mellett október 13-án a színház különleges programokkal várja a Szegeden tanuló több mint harmincezer egyetemistát. Ezen a napon "idegenvezető" kalauzolásával az érdeklődők bepillanthatnak a kulisszák mögé, megismerhetik a műhelytitkokat, egyetemi oktatók, rendezők és közreműködők ajánlják majd a közönség figyelmébe az évad egy-egy bemutatóját, s még egy Guinness-rekordot is igyekeznek majd fölállítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.