Kormányalakítás árnyékában szegedi közgyűlési ülés

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendes ülést tart pénteken 9 órától Szeged Város Közgyűlése. A Gyurcsány Ferenc lemondása után és a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltsége körül kialakult rendkívüli helyzet, illetve az egyre súlyosbodó gazdasági válság várhatóan rányomja majd bélyegét az ülésre.

A Fidesz csütörtöki sajtótájékozatóján már jelezte: elfogadhatatlannak tartja, hogy Botka László (MSZP) polgármester, országgyűlési képviselő támogatni kívánja Bajnai Gordon miniszterelnökségét, illetve átgondolatlan megszorító intézkedéseit. Az ellenzéki frakció a szegedi regisztrált munkanélküliek számának folyamatos emelkedése, valamint a helyi kis- és mikrovállalkozások támogatásának elmaradása miatt is bírálta a város első emberét, ezek a témák minden bizonnyal a közgyűlésen is szóba kerülnek.

A napirenden egyébként egyebek mellett egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói, a képviselők tiszteletdíjáról és költségtérítéséről szóló rendelet módosítása, az önkormányzat 2008. évi zárszámadása, 2008. évi egyszerűsített beszámolója, valamint a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2009. évi üzleti tervei szerepelnek.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete közben 10 órától demonstrációt tart a városháza előtt az előrehozott választások érdekében.

A közgyűlés üléséről – ahogy olvasóink már megszokhatták – tudósításban számolunk majd be.

Előző sztori

Labdarúgás: Győzelmi pályára állna a Tisza Volán

Következő sztori

A gyógyulás ára – borús kilátásokkal kecsegtet a gyógyszerár-emelés