DK: értelmetlen színjáték a szavazás előrehozása

A Demokratikus Koalíció (DK) értelmetlen színjátéknak tartja, hogy a parlament a szokásos őszi időpont helyett már a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, csütörtökön elfogadja a jövő évi költségvetés sarokszámait.…

Lázár: nem volt szó előre hozott választásról

A Fidesz elnökségében soha nem volt szó előre hozott választásról, ahogyan az a kormánypárti képviselőcsoportban sem merült fel - jelentette ki Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján.…

Április 11-én mehetünk szavazni

Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken bejelentette: április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök, a második fordulót pedig április 25-én tartják majd - írja az InfoRádió.…

2010: nyugdíjba küldött Alkotmány?

Az ellenzék, a civil szervezetek, a köztársaság elnöke, és – ami a legfontosabb - az istenadta nép érezhető és látható többsége előrehozott választást akart. Nos, erre a kérdésre nem tudott életszerű választ…

Navracsics már lemondott az előrehozott választásról

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés mostanra elvesztette a lehetőségét arra, hogy az előrehozott választással segítse az ország mielőbbi kikerülését a válságból. Navracsics Tibor erről az InfoRádió műsorában beszélt, ahol kifejtette, hogy…

MSZP-s belharcok: Botka felfelé bukik?

Élethalálharc, generációs háború robbant ki a Magyar Szocialista Pártban – értesült a Magyar Nemzet szocialista körökből. A küzdelem a listás helyekért, ezzel együtt a mentelmi jogért folyik. Botka Lászlóból miniszterelnök-jelölt lehet.…