Közélet

Gyurcsány mindenkivel tárgyalna

Gyurcsány mindenkivel tárgyalna

2009. március 22., vasárnap
Gyurcsány mindenkivel tárgyalna

Az elnökségi ülés után - a zoom.hu beszámolója szerint - a még hivatalban lévő miniszterelnök, úgy nyilatkozott, hogy a stabil kormánytöbbség megteremtése érdekében minden parlamenti párttal tárgyalásokat kezdeményez majd. Az MSZP delegációját Gyurcsány, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor választmányi elnök alkotja.

Az új kabinet hivatalba lépéséig

Gyurcsány Ferenc

a jelenlegi teljes hatáskörrel rendelkezik, nem csupán ügyvezető - írja a

zoom.hu

. Ahogy ismert, a konstruktív bizalmatlansági indítványt április 6-án nyújtják be, a parlament pedig április 14-én szavaz róla. A kormány addig is javaslatokat készít elő és terjeszt be, "az új kormány ugyanis nem kezdhet üres fiókokkal". Mint Gyurcsány elmondta, az ő dolga segíteni, hogy utódja tehesse a dolgát. Egyszersmind arra biztatta, hogy átfogóan alakítsa át a jelenlegi kormányt, amelyet feltehetően nem pártpolitikus vezet majd, legalábbis ezt mondta

Kiss Péter

kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke az elnökségi ülés után, hozzátéve: így biztosítható a széles többség. Reagálásában a Fidesz szóvivője viszont újból megerősítette: pártja nem tárgyal az új kormányról, hanem benyújtja az Országgyűlésnek a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát. A legnagyobb ellenzéki párt egyébként hétfőn és kedden tárgyal a kialakult helyzetről. Más portálok az SZDSZ-el kapcsolatban pedig arról írtak, hogy a liberálisok nem lépnek koalícióra az MSZP-vel, de hajlandóak tárgyalni az új miniszterelnök személyéről. Az MDF részéről

Dávid Ibolya

azt javasolta, hogy az ellenzéki pártok fogjanak össze, és állítsanak közös jelöltet. A

zoom.hu cikke itt

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.