A konvergenciaprogram hiteltelenné vált, a beterjesztett adó- és költségvetési törvény pedig nem oldhatja meg a világméretűvé váló pénzügyi válság hazai következményeit – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, melyet Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója és Gyimesi László, a párt szegedi elnöke tartottak. A frakcióigazgató a szegedi Fidesz taggyűlésének díszvendégeként érkezett a megyeszékhelyre.
A kormány nem tudja felmérni a probléma nagyságát, az adótörvény és a költségvetési törvény nem alkalmas arra, hogy választ adjon a világméretűvé pénzügyi problémákra – fogalmazott Répássy Róbert (képünkön), a Fidesz frakcióigazgatója tegnap Szegeden. Hozzátette: a kabinetet hiteltelenné tette, hogy későn reagált a krízisre.
A Fidesz szerint létezik megfelelő válasz: az adóterhek jelentős mérséklés (a személyi jövedelemadó és a TB-járulék csökkentése) a kisebb bürokrácia (a közigazgatás racionalizálása, a politikai tisztségviselők, az Országgyűlés létszámának csökkentése), valamint a korrupció elleni küzdelem. Mint kifejtette, a KDNP javaslatát támogatva a családi típusú adózásra történő áttérést is kívánatosnak tartják. Répássy szerint az elmúlt évek látszatintézkedései ellenére Magyarországon nincs korrupciómentes közbeszerzés, ami az ország versenyképességének csökkenéséhez vezet – nem hiába estünk vissza tizenöt helyet egy év alatt egy nemzetközi versenyképességi rangsorban.
Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke arról beszélt, hogy a városvezetés tehetetlensége és vállalkozásellenessége miatt Szeged számos beruházástól esett el, s ha ez a tendencia tovább folytatódik, véglegesen lemaradhat a hasonló adottságokkal rendelkező települések mögött.
A SZEGEDma.hu érdeklődésére Répássy Róbert elmondta, a helyi Fidesz-csoport meghívására a taggyűlésen vesz részt, ahol elsősorban a parlamentben folyó törvényalkotási munkáról és aktuális politikai kérdésekről tájékoztatja a résztvevőket. Megkérdeztük, célja-e látogatásának az itteni Fidesz tevékenységének alaposabb megismerése, felmérése. A frakcióigazgató azt felelte, mivel a pártnak ma már nem tisztségviselője, a belső döntésekbe nincs beleszólása, ezért az országos frakció munkája az ő kompetenciája. Végezetül arról faggattuk, mi a véleménye az elmúlt hetekben Csongrád megyében kialakult helyzetről, arról, hogy a megyei közgyűlés elnöke és a főjegyző közötti vitás eset erősen megosztotta az itteni jobboldalt, s többen is Magyar Anna lemondását követelték, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy ezzel egy időben Arnóth Sándor országgyűlési képviselő egy vállalhatatlan bekiabálás miatt visszaadta mandátumát. Répássy válaszában úgy fogalmazott: nem ismeri a konkrét ügy részleteit, de az ilyen jellegű problémákat szerinte helyi szinten tudják megítélni a Fidesz testületei. Ezek feladata eldönteni, számukra elfogadható-e, tartható-e egy álláspont, döntés vagy cselekedet, ebbe felülről kár lenne beleszólni.