Sport

Labdarúgás: a Tápén átlépve tartja nyomás alatt a Volánt az UTC + FOTÓK

Labdarúgás: a Tápén átlépve tartja nyomás alatt a Volánt az UTC + FOTÓK

2014. május 10., szombat
Labdarúgás: a Tápén átlépve tartja nyomás alatt a Volánt az UTC + FOTÓK
utc_tape_mj 20

Végig fölényben futballozott a hazai pályán játszó UTC, végül az újszegediek három góllal verték a támadásban gyenge teljesítményt nyújtót Tápét a Csongrád megyei I. osztály 26. fordulójában.

Nem kellett sokat várni az első gólra, más kérdés persze, hogy egy ilyen nagyszerű találat akár 90 percnyi eseménytelenséget is képes lenne feledtetni.

Balogh Ádám

állt ugyanis egy bő 30 méteres szabadrúgás mögé a 10. percben, majd hihetetlen pontossággal tekert a jobb felsőbe. (1-0) A labda a kapufáról csattant a hálóba,

Szabó Gergely

kapusnak jószerével esélye sem volt a hárításra. A folytatásban is inkább az UTC akarata évényesült, helyzetekhez azonban mindez nem vezetett. Amikor pedig már úgy tűnt, magára talál a Tápé, újfent a vendéglátók tudtak eredményesek lenni. Egy hosszú felívelésnél

Mario Cindel

ért bele szerencsétlenül a labdába, amivel egyszerre emelte át saját kapusát, és adott gólpasszt az érkező

Mészáros Zoltánnak

. (2-0) Szünet után nehezen lendültek újra játékba a csapatok, a meddő mezőnyjátékot aztán

Gajdacsi Mátyás

igyekezett megtörni a 64. minutumban, de 7 méteres fejesét a keresztléc hárította. Ahogy telt az idő, egyre inkáb tűnt hitehagyottnak a Tápé, az utolsó tíz percre pedig teljesen elfogyott Laczkóék lendülete. Előbb

Hegyesi Zsolt

talált a kapuba kiváló egyéni alakítás után (3-0), majd

Mészáros Tibor

harcolt ki büntetőt, amit azonban Gajdacsi kihagyott, más szemszögből nézve, Szabó kivédett. A végére még

Szentes Bíró Tamás

mutatott be egy kiváló kapáslövést: egy szöglet után a tizenhatos előteréből simogatta meg a felső kapufát a tehetséges szélső. Az ilyen helyzetekre szokták mondani, gól érdemelt volna. Győzelmével az UTC átmenetileg átvette az első helyet, a nyomás most a holnap Kisteleken pályára lépő Tisza Volán együttesén van.

Újszeged, Kertész utca, 100 néző
2014. május 10., 17.00
Ujszegedi TC
Tápé ESK
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Szöllősi Ferenc • asszisztens: Kócsó Tibor Zsolt, Szeles Ádám
3
-
0

Labdarúgó megyei I. osztály 26. forduló:

Ujszegedi TC – Tápé ESK 3-0 (2-0)

Újszeged, Kertész utca, 100 néző. Vezette: Szöllősi Ferenc (Kócsó Tibor Zsolt, Szeles Ádám).

UTC:

Béry - Balogh, Bilics, Mészáros Z. (Bálint D. 77'), Puhalák, Dürgő, Bánóczki (Mészáros T. 72'), Szentes Bíró, Hegyesi, Bánóczki, Gajdacsi.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Tápé:

Szabó G. - Rácz, Cseh, Cindel, Bálint T. (Lőrinc - a szünetben), Németh (Papdi 72'), Nagy (Vangel - a szünetben), Laczkó, Pócs, Molnár (Kőszegi 79'), Gonda.

Vezetőedző:

Orosházi László.

Gólszerzők:

Balogh (10'), Mészáros Z. (31'), Hegyesi (81').

Sárga lap:

Szentes Bíró (22'), Bánóczki (55'), Puhalák (61'), ill. Németh (21'), Papdi (90+1'). Brinszky Adrián:

"Nagyobb küzdelem folyt a pályán, mint amit az eredmény mutat. Az ellenfelünk küzdős, harcos szellemben játszott, nem engedett minket kibontakozni. Ennek okán önmagunkhoz képest kissé visszafogott teljesítményt nyújtottunk. A szerdai kupameccsen sokkal jobb játékot láttam a csapattól. Persze, mivel nyertünk 3-0-ra, nem tudok szemrehányást tenni a játékosaimnak. Mindemellett megpróbáljuk a helyén kezelni a dolgokat, szerencsére van reális önkritikája a csapatunk tagjainak. Igyekszünk orvosolni a hibáinkat, és szándékaink szerint a következő fordulóban már jobb futballal rukkolunk majd elő idegenben."

Orosházi László:

"Racionálisan realista embernek vallom magam. Egy csapatot, illetve annak edzőjét az eredményesség minősíti. Ezek alapján nekem fogalmam sincs a labdarúgásról."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+1'
Vége a mérkőzésnek! Mindent egybevetve magabiztos sikert aratott az UTC, a Tápé ma súlytalannak mutatkozott bajnoki címre törő ellenfelével szemben.
90+1'
Papdi sárgult be még szövegért.
90'
Szentes Bíró! A fiatal szélsőnek szögletből készítettek le a tizenhatos előterébe, kapáslövése pedig a keresztlécen pattantva zúgott el a kapu felett.
89'
Hegyesi adott forintos labdát Gajdacsinak, aki egy kiváló átvétel után már csak a kapussal állt szemben, de Lőrinc becsúszva mentett.
87'
Gajdacsi rosszul helyezett, lapos lövését Szabó levetődve hárította!
86'
Tizenegyes! Mészáros lépett be a tizenhatoson belül Laczkó elé, a védő buktatta az újszegedit. Jogos a büntető.
83'
A teljes tápéi védősor csak nézte, amint Kazi Dürgő passza után üresen tüzelhetett 11 méterről kapura a jobb szélről. Szabó nagyot nyújtózva tudta csak szögletre tolni a közeli bombát.
81'
GÓÓÓL!!! Hegyesi szerzett labdát a tápéi térfél közepén, elhúzott Lőrinc mellett is, majd a kiszolgáltatott Szabó mellett a hálóba gurított. 3-0!
80'
Cindel mentett hatalmasat középen Kazi beadásánál. A labdára már vércseként csapott volna le Gajdacsi a hosszún.
79'
Molnár helyett Kőszegi a pályán a hajrára.
78'
Két apró csel után Hegyesi vette célba a bal alsót, de számításaiba hiba eshetett, mivel nem talált kaput.
77'
Újabb váltás a fehér mezeseknél: Bálint Dániel állt be Mészáros Zoltán helyett.
75'
Hangosan buzdítja nagyobb tempóra a társakat Szabó Gergely - a Tápé láthatóan lelassult az utóbbi percekben. Más kérdés, hogy ezzel egyidőben az UTC játéka is kissé pontatlanná vált.
72'
Cserére szánta el magát mindkét mester: az újszegedieknél Mészáros Tibor váltotta Bánóczkit, a túloldalon Papdi Némethet.
66'
Szentes Bíró tekert kapura 25-ről egy állítás után - 2-3 méterrel fölé. Mindenesetre az utóbbi percekben ismét komolyabb fölényben játszanak a hazaiak.
64'
Hopsz! Gajdacsi bólintotta volna szokásos találatát Kazi beadása után, de a keresztléc megakadályozta a tavasszal szárnyaló csatárt a gólszerzésben.
62'
A szabadrúgást végül Gonda tette kapura, de a kivitelezés már nem sikerült olyan hatékonyra, mint Baloghé a 10. percben.
61'
Puhalák gáncsolta el az UTC térfelének közepén Pócsot. A szabálytalanság egyértelmű, a sárga talán túlzó.
56'
Ollózva tett kapura 14 méterről egy hulló labdát Gonda, de a mozdulatba nem tudott kellő erőt vinni, Bérynek így nem okozott gondot a védés.
55'
Bánóczki nem hagyott gyorsan elvégezni egy szabadot Laczkónak, villant érte a lap.
52'
Gajdacsi keresztlabdája Hegyesit kereste középen, de Cseh még odaért és fejjel tisztázott. Pár másodperccel később megint Hegyesi került a középpontba, egyedül mehetett pár méter előnnyel Szabóra, de eltotojázta a helyzetet, beérték a védők.
51'
Gonda legurítása után Laczkó adta bele minden dühét egy bombába, de a labda messze a kapu mellett és fölött hagyta el a játékteret.
49'
Szabad tér nyílt Pócs előtt, lendületből vezethetett a védelemre, de végül lövést választott 25-ről, pedig ketten is várták volna a passzt. A lapos kísérletet Béry könnyedén fogta.
47'
Szentes Bíró távoli lökete nyitja a játékrészt, Szabó vetődve védett.
46'
Nagy és Bálint maradt az öltözőben, helyüket Lőrinc és Vangel vették át.
46'
Folytatódik a találkozó, kettőt cseréltek a vendégek.
SZÜNET
45'
Szöllősi Ferenc egy percet sem hosszabbít, itt a vége a félidőnek. Az UTC egy gyönyörű és egy szerencsés találat révén vezet magabiztosan 45 percnyi játék után, a tápéiakhoz eddig egy kapufát lehet felírni.
42'
Rácz szöglete tekeredik át mindenki felett és megy ki a túloldalon. Kissé leült a meccs az utóbbi percekben.
39'
Bánóczki és Hegyesi játszott össze középen, utóbbi lőtt 16-ról, de a bal alsóra tartó löketét Szabó vetődve fogta.
36'
Javítja némiképp iménti hibáját Cindel, Kazi beadását tette szögletre a berobbanó Gajdacsi elől.
31'
GÓÓÓL!!! Óriási hibát használnak ki a hazaiak! Egy távoli felívelésnél Szabó üvöltött a társaknak, hogy övé a labda, de Cindel mégis beleért. Tette mindezt oly' balszerencsésen, hogy egyszerre emelte át vele a kapust és adott gólpasszt a középen érkező Mészáros Zoltánnak. 2-0!
26'
Nagyon hajtanak az egyenlítésért a vendégek! Előbb Pócs oldalsó szabadrúgásánál kellett Bérynek mentenie a hosszún már emelkedő csatár elől, majd Cseh találta el a kapufát emelésszerű lövésével a tizenhatosról!
23'
Gonda lőtt a tizenhatos bal sarkától a hosszú felé. Kaput ugyan nem talált, de jelezte a hazaiaknak, ne lankadjon a figyelmük, mert a Tápé bármikor képes ritmust váltani.
22'
Szentes Bíró is kapott egy lapot egy túlzottan határozott belépőt követően.
21'
Németh esett át Mészáros Zoltán lábában a tizenhatoson belül, de nincs büntető, helyette a sporttárs felmutat egy sárgát - hogy színészkedésért, vagy szövegért, nehéz lenne így megmondani.
18'
"Sárgát neki!" - kiáltják a nézőtérről. Szöllősi bíró becsúszva szerelte a félpályánál Pócs Tamást - aligha önszántából.
16'
Pócs szalad végig a bal szélen, de beadása mindenki felett elszáll, Bilics szabadít fel fejjel a hosszúnál.
15'
Fölényben futballozik az UTC az első negyedóra végéhez érve, a tápéiak támadásai rendre elhalnak a hazai védők előtt.
12'
Dürgő szerzett labdát a félpályánál, egyből indította is vele Szentes Bírót, aki a védősor mögé lőtt Hegyesinek. Az egykori SZVSE-támadó aztán sarokkal játszotta meg a középen robogó Gajdacsit, az érkező védő az utolsó pillanatban becsúszva tudott csak szerelni.
10'
GÓÓÓL!!! Embertelen nagy góllal vezet az UTC! Balogh állt a szabad mögé, oldalról futott neki, de irgalmatlan erővel tekert a rövid felsőbe. A labda a kapufáról vágódott a hálóba, Szabónak esélye sem volt hárítani. 1-0!
9'
Bánóczki lábát kaszálták el a tápéi aputól 30 méterre középen, Szabó Gergely négy társat kér a sorfalba.
7'
Nagy rángatta meg Dürgőt a félpályánál - sárga lap nincs, de Szöllősi sporttárs elbeszélget a szabálytalankodó játékossal.
4'
Laczkó dobta volna egy kontránál támadásba a balon Pócsot, de Balogh lefaultolta a tápéi szélsőt. A megítélt szabadot Gonda durrantotta a sorfalba legurítás után.
1'
A vendéglátók indították útjára a labdát.
16.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. Mindkét együttes szokásos szerelésében lép pályára, a hazaiak fehér mezben és fekete nadrágban, a tápéiak tiszta türkizben. Már érkeznek a sporik, hamarosan kezdünk! A mérkőzés Szöllősi Ferenc sípjelére 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.