Sport

Ismét az összetartozás jegyében pattogott a labda + FOTÓK + HANG

Ismét az összetartozás jegyében pattogott a labda + FOTÓK + HANG

2010. december 4., szombat
Ismét az összetartozás jegyében pattogott a labda + FOTÓK + HANG
A Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány, az újszegedi Rendezvényház, a Református Óvoda vezetése, valamint civil szervezetek, cégek támogatásával immár hatodik alkalommal rendezte meg a szegedi piarista gimnázium tornatermében azt a barátságos focitornát, melyen a 2004-es népszavazás elszenvedői vesznek részt. Hat évvel ezelőtt, 2004. december 5-én tartották azt a népszavazást, amelynek tárgya a határon túli magyarok számára kedvezményesen megadandó magyar állampolgárság volt. A Parlamentben a jobboldal (Fidesz, MDF) támogatta a kezdeményezést, a civil szférában pedig az egyházak és több társadalmi szervezet képviselője állt ki az "igen" mellett. Az akkori kormánypártok (MSZP, SZDSZ) viszont a kettős állampolgárság elleni voksolásra buzdították a szavazókat. A szavazás végeredménye mindenki számára ismert. A piarista gimnáziumbeli összejövetel célja az, hogy az összes elszakított területről delegált csapat részvételével az anyaországi jó érzésű magyarok üzenetét így tolmácsolják: a népszavazással való egyet nem értésüket. Bizonyára ez a torna is hozzájárult ahhoz a szellemiséghez, melynek jegyében ez év május 26-án az Országgyűlés elfogadta azt az állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, mely szerint a határon túli magyarok egyszerűbben szerezhessenek magyar állampolgárságot. A 2011-től induló eljárásokban alkalmazott törvény szövege szerint "kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja". Ádám Sándor főszervező portálunknak úgy nyilatkozott, hogy e parlamenti döntést üdvözölve jövőre már évi két focitornát szerveznek, egyet május 26-án, egyet pedig a megszokott időpontban, december 5-én. A délelőtti „küzdelem” folytatása az újszegedi Rendezvényházban lesz, ahol egy rövid ünnepi műsort követően éjszakába nyúló beszélgetéssel zárnak le.
Hallgassa meg az Ádám Sándorral készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.