Közélet

Kakas Béla: Tusványos tovább erősítheti a hármashatár menti partnerséget

Kakas Béla: Tusványos tovább erősítheti a hármashatár menti partnerséget

2016. július 19., kedd
Kakas Béla: Tusványos tovább erősítheti a hármashatár menti partnerséget
kakas_bela

Eurorégiónk versenyképessége szempontjából döntő jelentőséggel bír a 2014-2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban a határon átnyúló és a testvér-települési fejlesztési pályázati lehetőségek minél eredményesebb kiaknázása - többek között ezt boncolgatja majd Tusnádfürdőn a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében július 19-24. között rendezik meg a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. A rangos eseményen két meghívott előadó is képviseli Csongrád megyét.

Ahogy már beszámoltunk róla,

Juhász Tünde

kormánymegbízott A kommunizmus bűntettei címet viselő blokkban az államszocialista rendszer közigazgatás területén végzett rombolásáról beszél majd, míg

Kakas Béla

megyei közgyűlési elnök a Határon átnyúló önkormányzati kapcsolatok című beszélgetésben a testvér-települési és hármashatár menti közös fejlesztések, pályázatok lehetőségeit elemzi. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke

nem első alkalommal látogat el a hagyományos tusványosi táborba,

tavaly az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke (jelenleg alelnöke)

Toró T. Tibor

és

Borboly Csaba,

Hargita megye tanácsának elnöke vendégeként hívta meg, idén viszont már szakmai előadónak kérték fel A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvánnyal együtt. A Határon átnyúló önkormányzati kapcsolatok című kerekasztal-beszélgetést július 20-án, szerdán 13 órakor a Wekerle-Mikó-sátorban tartják majd, és Kakas Béla mellett

Tilki Attila

(országgyűlési képviselő, Fehérgyarmat),

Pataki Csaba

(szenátor, RMDSZ),

Zatykó Gyula

(alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt),

T. Mészáros András

(polgármester, Érd), illetve a moderátor:

Dénes László

(újságíró, Nagyvárad) lesznek a résztvevői. "A tavalyi esztendőben mély nyomot hagyott bennem Tusványos hangulata és üzenete, így különösen nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ezúttal előadóként kaptam meghívást a szabadegyetem rendezvényére. Kitűnő szakmai környezetben, szakavatott kollégákkal, közéleti személyiségekkel cserélhetünk eszmét a határon átnyúló önkormányzati kapcsolatokban rejlő lehetőségek fontos és aktuális témájáról. Előadásomban felvázolom majd a magyarországi megyei fejlesztéspolitika alapjait, hiszen a határon átnyúló kapcsolatok is zömében beruházásokról, az infrastruktúra és a mobilitás vonatkozásában a közlekedés fejlesztéséről szólnak. Kiemelem a testvér-települési kapcsolatok fontosságát, illetve bemutatom, Csongrád megye a határon átnyúló európai uniós források elérése és felhasználása érdekében hogyan és miként gondolkodik együtt a hármashatár adottságait kiaknázandó Vajdasággal és a romániai megyékkel. Tudni érdemes ugyanis, hogy a kiemelt prioritást élvező államközi, stratégiai vezérprojektek mellett a nyílt pályázati rendszer kiírásával a települések is esélyhez jutnak arra, hogy testvértelepüléseikkel együttműködve, összefogva fogalmazzák meg a közös céljak elérését szolgáló pályázati anyagokat" - árulta el a SZEGEDma.hu-nak a szerdai témáról Kakas Béla. Hozzátette, részletesen kitér arra is, hogy a hármashatáron átívelő kapcsolatrendszer hatékony működtetését a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. segíti és koordinálja, melyben három magyarországi, négy romániai megye, valamint a Vajdaság vállal feladatot, jelesül: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye, illetve Vajdaság tartomány. "Ez a jól szervezett háttér komoly segítséget jelent a koordinációban. Ennek révén tudunk többek között részt venni az EU-s határ menti IPA-programok tervezésében és a monitoring bizottságban" - így a megyei elnök, aki megjegyezte: az eurorégió versenyképessége szempontjából döntő jelentőséggel bír majd a 2014-2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban a határon átnyúló és a testvér-települési fejlesztési pályázati lehetőségek minél eredményesebb kiaknázása. A nagy presztízsű rendezvénysorozat - ismeri el Kakas Béla, aki egészen vasárnapig kint lesz majd Tusnádfürdőn - természetesen a kapcsolatteremtésre, számos háttértárgyalásra, újabb együttműködések előkészítésére is alkalmat teremthet. "Megyei elnökök, tartományi vezetők ha találkoznak, a leendő fejlesztési stratégiák pontosítása mindig kiemelten fontos téma. A határon átnyúló pályázatok - legyen szó egészségügyi beruházásokról, munkahelyteremtésről, gazdaság- vagy közlekedésfejlesztésről - igénylik az alapos előkészítést és a folyamatos koordinációt, a jó személyes kapcsolatokat. A tusványosi tábor kellemes környezete a maga oldott, kötetlen hangulatú beszélgetéseivel a szokványos rend szerinti tárgyalásokhoz nem hasonlítható, azoknál adott esetben gyümölcsözőbb egyeztetési lehetőséget is biztosít" - mondta erről. A szabadegyetemen évről évre aktuálpolitikai és nemzetpolitikai útmutatást is nyújt a résztvevőknek, e téren elsősorban

Orbán Viktor

magyar miniszterelnök beszédei számítanak irányadónak. Kakas Béla biztos benne, így lesz ez az idén is, Tusványost nagyban meghatározzák majd a migráció és az európai integráció a magyarságot is lázban tartó kérdései. Ezek a témák Csongrád megyét is kiemelten érintik - fogalmazott -, hiszen a hármashatár mentén fekvő országokat, partnereket nemcsak a fejlesztések, de a migráció kihívásai, a migráció kezelése is együttgondolkodásra készteti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.