Közélet

„Ünneplős” Jobbik-felvonulás a múzeum előtt

„Ünneplős” Jobbik-felvonulás a múzeum előtt

2009. július 9., csütörtök
„Ünneplős” Jobbik-felvonulás a múzeum előtt

A Magyar Gárda feloszlatását előirányzójogerős bírósági döntés miatt demonstrációt szervez a Jobbik Magyarországért Mozgalom megyei és szegedi szervezete pénteken 19 órától a múzeum elé. A szimpátiatüntetés biztosítására - a rendőrséggel egyeztetve - a feloszlatottMagyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületmegyei kapitányát, Mucsi Zsoltot kérték fel. Az eseményen beszédet mond a szegedi származású Toroczkai László is.

A radikális párt

hétfői sajtótájékoztatóján még kérdéses volt az engedély

,

de megkeresésünkre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője,

Tuczakov Szilvána

egy nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben közli, hogy „a Szegedi Rendőrkapitányság a gyülekezési törvény rendelkezései alapján a bejelentett rendezvény tervezett megtartását tudomásul vette." Kérdésünkre, hogy fellépnek-e, ha a Gárda egyenruhájában lesz valaki, a szóvivő annyit mondott, hogy szabálysértés esetén lépnek fel, és kizárólag a jogsértés mértékében.

Fekete fehér ünneplőben a múzeum előtt

A Jobbik szegedi elnöke, Tóth Péter egy felhívást küldött a SZEGEDma.hu-nak:

Kedves Honfitársak, Hazafiak, Magyarok!

Nem engedhetünk teret a liberális gonoszságnak, ami a magyar jelképeket el akarja üldözni a Föld színéről. Nem hagyhatjuk, hogy Draskovics Tibor, Bencze József-féle nemzetellenes terror elpusztítsa Szt. Imre herceg pajzsát, oroszlánját, beszennyezze az Árpád-házi lobogónkat és száműzze a magyar nemzeti önvédelem legfőbb civil szervezetét, a Magyar Gárdát! Mi jobbikosok, harcot hirdetünk a szélső-liberális diktatúra ellen és szimpátiára szólítunk fel minden szegedi és Csongrád megyei hazafit, hogy tartson velünk: 2009.07.10-én (pénteken) 19.00-tól a szegedi Roosevelt téren és ünneplő ruhában tiltakozzunk a magyargyűlölet ellen és fejezzük ki szimpátiánkat a Magyar Gárda iránt.

A demonstráció alatt az információs sátorban a másnapi budapesti tüntetésre is van lehetőség jelentkezni!

Szebb Jövőt!

Tóth Péter

a szegedi Jobbik elnöke

Felkerestük a párt szegedi alelnökét,

Ö. Kovács Mártont

is, aki elmondta, hogy a megyei rendőrséggel nagyon korrekt a kapcsolatuk. Közös megbeszélést is folytattak a pénteki szimpátiatüntetéssel kapcsolatban, ahol a rendfenntartó erő képvisleői leszögezték, nem akarnak inztézkedni, szeretnék, ha békésen folyna a demonstráció, de meg kell előzni a jogsértő magatartást. Épp ezért a feloszlatott Gárda megyei elnöke,

Mucsi Zsolt

lesz a kapcsolattartó a rendőrséggel, neki kell megszerveznie a biztosítást, ha bármi szabálytalanságot észlelnek a helyszínen tartózkodó járőrök először őt értesítik majd. Ö. Kovács hozzátette még azt is, hogy a tüntetésre megyei mozgósítást rendelt el a párt, így több százan lesznek majd, s az eseményen a szegedi születésű

Toroczkai László

is beszédet mond majd.

Pestre egy busznyi Jobbik-szimpatizáns utazik a megyéből

Az alelnöktől megtudtuk, hogy a másnapi fővárosi tüntetésre egy egész busznyi szimpatizáns utazik majd. A járat Szegedről indul 12 órakor, s megáll Hódmezővásárhelyen, Csongrádon és Szentesen. Ö. Kovács elmondta, hogy a megyei Jobbikért ő felel majd Budapesten, így ha megismétlődik a korábbi tüntetés brutális szétverése, akkor ismét csak passzív ellenállást tanúsítanak majd, és addig nem jönnek haza, míg teljes nem lesz a busz létszáma...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.