Jogerős Toroczkai László pénzbüntetése az IMF elleni demonstráció miatt

2017. április 27., csütörtök · Hozzászólok

A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. Tovább »

Toroczkai László: Simicska Lajost is el kell számoltatni

2017. április 16., vasárnap · 13 hozzászólás

toroczkai_foto_alfahir.hu

A Jobbik alelnök ásotthalmi polgármesteri irodájában és a határvédő kerítések tövében beszélt a migráció veszélyeiről, a politikusok és a gazdasági háttéremberek elszámoltatásának szükségességéről, arról, hogy egy valódi betyár, küzdősportokban jártas, két méter feletti munkatársa várja a Magyar Narancs újságíróját, valamint, hogy miért szerencséje hazánknak a radikálisok józansága a CEU-tüntetések, Soros aknamunkája és a „gender-elmélet tenyészállatai” kapcsán. Meglátása szerint nem sok választja el Magyarországot egy Soros György által kirobbantott polgárháborútól. Blogstar-nagyinterjú. Tovább »

Toroczkai: Nem adom fel, mert a történelem engem igazol majd!

2017. április 13., csütörtök · 27 hozzászólás

korrupciomentes_ovezet02_gs

„Továbbra is azt gondolom, hogy a magyar társadalomra veszélyt jelent a politikai jellegű homoszexuális propaganda és a politikai jellegű iszlamizáció egyaránt” – szögezte le Toroczkai László, aki portálunknak elmondta, hiába semmisítette meg az Alkotmánybíróság a helyi rendeletüket, nem adja fel, az Országgyűlés elé szeretné vinni a kérdést, hogy megfelelő szinten szabályozzák. Tovább »

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a muszlim vallás gyakorlását korlátozó ásotthalmi szabályozást

2017. április 12., szerda · 4 hozzászólás

burka_muszlim_muzulman

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek azt a paragrafusát, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be. Tovább »

Toroczkai László: Óriási veszélyt jelentene, ha a baloldal, vagy a Momentum lenne a kormányváltó erő

2017. március 9., csütörtök · 9 hozzászólás

jobbik_sajttaj07_gs

„A Jobbik abszolút Európai Unió-párti” – ez is elhangzott azon a sajtóreggelin, ahol a párt országos politikájáról beszélt a szervezet alelnöke, Toroczkai László. Kifejtette azt is, hogy miben ért egyet és miben nem a kormánypártokkal, s szót ejtett arról is, újra a barikádokra állna, ha a baloldal Gyurcsánnyal újra hatalomra kerülne. Tovább »

Toroczkai: Ásotthalmon továbbra is tilos a nikábviselés és a melegpropaganda

2017. február 16., csütörtök · 41 hozzászólás

korrupciomentes_ovezet02_gs

„Nem korlátozzuk senkinek a vallás-, sem pedig a szexuális szabadságát, mi az erőszakos, politikai-jellegű propagandát tiltjuk” – közölte Toroczkai László, miután Ásotthalom képviselő-testülete megerősítette a novemberben elfogadott, nagy vihart kavart helyi rendeletét. Tovább »

Toroczkai: Ragaszkodok a rendeletünkhöz, ki fogja állni a törvényesség próbáját!

2016. december 21., szerda · 11 hozzászólás

korrupciomentes_ovezet02_gs

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához is hajlandó fordulni Toroczkai László, ha végül elveszti a nagy vihart kavart rendeletük elleni jogi „csatát”. Ásotthalom polgármestere a SZEGEDma.hu megkeresésére közölte, sem a kormányhivatallal, sem az ombudsmannal nem ért egyet, és ha megsemmisítik a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletük egyes passzusait, másnap új előterjesztést tesz a képviselő-testület asztalára. Tovább »

Toroczkai: Tegyék nyílttá az összes közbeszerzést értékhatártól függetlenül!

2016. december 14., szerda · 15 hozzászólás

korrupciomentes_ovezet02_gs

„Korrupciómentes övezet” – immár ez a tábla fogadja az Ásotthalomra érkezőket. A határ menti településen a lakosságtól is várják a korrupciógyanús bejelentéseket, másrészt azt szeretnék elérni, hogy az összes közbeszerzés nyílt legyen. Toroczkai László azt mondja, egyrészt így nemcsak néhány cég profitálhatna a fejlesztésekből, átláthatóbb rendszer jönne létre, illetve megindulna a versengés a beruházásokért, aminek árleszorító hatása is lehet. Tovább »

Magyar virtus: Toroczkai László megbírságolta az Egyesült Nemzetek Szervezetét

2016. július 29., péntek · 16 hozzászólás

foto toroczkai laszlo

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalának (UNHCR) logójával ellátott táskát találtak a mezőőrök Ásotthalom környékén, a település polgármestere megbírságolta a nemzetközi szervezetet szemetelésért. Tovább »

Jobbikos vezetésű településeken üdültet családokat a párt szeretetszolgálata

2016. július 18., hétfő · Hozzászólok

jobbik_sajttaj_taboroztatas02_gs

A Jobbik országgyűlési képviselői finanszírozzák a mintegy 150 fő üdültetését. Jobbikos településekre viszik nyaralni a kiválasztottakat, de nem a jobboldaliság, hanem a rászorultság alapján választották ki a családokat. Tovább »

Szeged-Alsótanya-vidéki felvonulással nyit a IV. Rózsa Sándor Fesztivál

2016. július 14., csütörtök · Hozzászólok

rozs-FESZTIVAL_MJ-027

Negyedízben invitálják egy hamisítatlan betyáros hétvégére az érdeklődőket, az idei Rózsa Sándor Fesztiválba már az egész Szeged-Alsótanya területét bekapcsolják. A zászlós lovas felvonulás mellett hagyományőrző bemutatók, pálinka áldás és koncertek is várják a vendégeket Ásotthalmon. Tovább »

Toroczkai László: Ásotthalom már nem utasítja el a tranzitzónát

2016. június 13., hétfő · Egy hozzászólás

foto toroczkai laszlo

Tranzitzónát hoznak létre Ásotthalomnál, a döntést Toroczkai László, a település polgármestere is elfogadta. Korábban a jobbikos politikus még tiltakozott a szándék ellen, a homokhátsági község képviselő-testülete válaszul kitiltotta a 3,5 tonnánál nehezebb, nem helyiek által használt gépjárműveket. A pálfordulás okairól beszélt a SZEGEDma Hírportálnak Toroczkai László. Tovább »

Toroczkai: A Jobbiknak változnia kell, hogy kormányzóképessé váljon!

2016. június 1., szerda · 2 hozzászólás

toroczkai_foto_alfahir.hu

Szerdán ül össze a Jobbik új elnöksége, amelyen a jövőbeni feladatokat is elosztják. Toroczkai László frissen megválasztott alelnök úgy gondolja, elsősorban a migrációs krízissel kapcsolatos kérdésekben számít rá a párt tapasztalatai miatt. A határmenti nagyközség polgármestere a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában leszögezte, mindenképpen szeretné kitölteni 2019-ig szóló mandátumát, ami kizárja, hogy országgyűlési képviselő legyen 2018-ban. Tovább »

Toroczkai: Ne legyen tranzitzóna Ásotthalmon!

2016. május 30., hétfő · 5 hozzászólás

toroczkai laszlo kamerarendszer_sajttaj007kf1

Nincs szükség új tranzitzóna kialakítására Toroczkai László ásotthalmi polgármester szerint, aki portálunknak elmondta, a tudomása szerint jelenleg üres, tompai tranzitzónához kellene a szerb rendőrségnek átterelnie a migránsokat. A jobbikos politikus úgy értékelte, ellehetetlenítené egy tranzitzóna létesítése egész Ásotthalmot, a település ugyanis részben a turizmusban látja kitörési lehetőségét, amit a bevándorlók újbóli megjelenése veszélybe sodorna. Tovább »

Pénzbüntetésre ítélték Toroczkai Lászlót az IMF elleni demonstráció miatt

2016. május 11., szerda · Hozzászólok

toroczkai_sajttaj01_gs

Kényszerítés kísérlete miatt 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán elsőfokú, nem jogerős ítéletében Toroczkai László jobbikos politikust, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi missziója elleni 2012. március 15-én lezajlott demonstráción történtek miatt.
Tovább »

Interjú Toroczkaival: Nehéz lenne kihagyni a nemzeti radikalizmus szereplői közül

2016. május 1., vasárnap · Hozzászólok

toroczkai laszlo kamerarendszer_sajttaj007kf1

A migráció és Csongrád megye is hangsúlyosabban jelenne meg alelnökké választása esetén a Jobbikban. Híd szerepet vállalna magára a Jobbik és a radikálisok, valamint a nem jobbikos potenciális szavazók között, és a párton belüli konfliktus feloldásában is szívesen segédkezne. Interjúnk Toroczkai Lászlóval. Tovább »

Új alelnökök a Jobbikban – Toroczkai még nem nyilatkozik az indulásról

2016. április 27., szerda · 4 hozzászólás

foto_toroczkailaszlo_fb

A radikálisok kiszorítása, vagy a kormányképesség elérése a cél a Jobbiknál? – egy hete ezzel a kérdéssel foglalkozik a magyar sajtó, mióta kiderült, négy személyt arról tájékoztatott Vona Gábor, hogy megvétózza esetleges alelnöki jelölésüket. Tóth Péter szerint teljesen természetes dolog, hogy egy pártelnök maga választja meg, kikkel kíván dolgozni céljai elérésében. Toroczkai péntekig nem nyilatkozik, de Facebook-posztjai sokatmondóak. Tovább »

Kapisztrán Szent János szobrának felállításához kezdeményez gyűjtést Toroczkai László

2016. március 23., szerda · 5 hozzászólás

kapisztran_szoborAz ásotthalmi határátkelőnél állítanának fel egy szobrot a nándorfehérvári diadal hősének, Kapisztrán Szent Jánosnak, Ásotthalom jobbikos polgármestere a szükséges nyolcmillió forintot közadakozásból szeretné összegyűjteni. Tovább »

Toroczkai a migrációról: Fogytán az ásotthalmiak türelme!

2016. február 23., kedd · 23 hozzászólás

foto_toroczkai_laszlo_facebook

A határsértők számának további növekedésére számít Toroczkai László, hiszen Ausztria szigorított és Szerbiában is szűrik a gazdasági migránsokat. Az ásotthalmi polgármester portálunknak elmondta, a helybélieknek most már elegük van az évek óta tartó helyzetből, és egyöntetűen osztják álláspontját, hogy a határon törvénytelenül senki nem jöhet át Magyarországra. Tovább »

Ingyen telek, milliós támogatás, munkalehetőség – Csongrád megyei CSOK-os verseny a betelepülőkért

2016. február 9., kedd · Hozzászólok

hazepites_epitkezes

Nem csupán ingyen telekkel és anyagi támogatással csábítják a CSOK-osokat Csongrád megye településein, Mórahalmon például az ipari park munkáltatóival komplex programot indítanak, míg a megye névadó városában azok számára is kidolgoznak egy támogatási rendszert, akik munkakörükből adódóan nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel. Tovább »

Megyei közgyűlés: költségvetésről, paktumpályázatról és díszpolgári címről döntöttek + FOTÓK

2016. január 29., péntek · 3 hozzászólás

kozgyules_megyei15_gs

Egy tartózkodás mellett fogadták el a Csongrád Megyei Önkormányzat idei költségvetését, melynek főösszege nem emelkedett, ezúttal is 254 millió 400 ezer forint. A testület döntött arról, hogy pályáznak a foglalkoztatási együttműködéssel kapcsolatos TOP-os forrásokra, míg zárt ülésen egyhangúan támogatták, hogy a megye díszpolgári címét idén Kondé Lajosnak adományozzák. Tovább »

Feljelentette a migránssegítőket Toroczkai László + VIDEÓ

2016. január 22., péntek · 6 hozzászólás

foto toroczkai laszlo

A migránsok segítői ellen tett feljelentést videós és fényképes bizonyítékokkal a Legfőbb Ügyészségen Toroczkai László. Az ásotthalmi polgármester hatósági rendelkezés elleni izgatással és az embercsempészés és a jogellenes tartózkodás elősegítésével vádolja a migránssegítőket. Tovább »

Nemkívánatossá tenné a migránsokat segítő szervezeteket Ásotthalmon Toroczkai

2016. január 12., kedd · 25 hozzászólás

foto_toroczkailaszlo_fb

„Kezdeményezni fogom a Soroshoz köthető migráns-segítő szervezetek ’nemkívánatossá’ tételét Ásotthalmon” – írta a Facebookon Toroczkai László. Részleteket azonban egyelőre nem árult el a településvezető. Tovább »

Toroczkai: A migránshullám ellenére is fejlődött, gyarapodott Ásotthalom 2015-ben!

2016. január 5., kedd · 15 hozzászólás

kamerarendszer_sajttaj007kf

Ásotthalom számára a 2015-ös esztendő elsősorban az illegális migráció elleni harcról szólt, de ahogy Toroczkai László polgármester a SZEGEDma.hu-nak kifejtette, közben igyekeztek fejlesztéseket is eszközölni a településen. A homokháti település ledolgozta adósságait, gyarapodott a gépjárműparkjuk, valamint többek között utakat és járdákat is építettek. Tovább »

Több mint kétszázmillió forint támogatással jöttek létre térfigyelő kamerarendszerek Mórahalom térségben

2015. december 16., szerda · 9 hozzászólás

kamerarendszer_sajttaj003kf

Köszönet és készenlét – ezek voltak a kulcsszavai a tizenhat Csongrád megyei települést érintő, térfigyelő kamerarendszerek kialakításáról szóló pályázat eredményeinek értékelőjén Mórahalmon. Tovább »

Törököt (is) fogtak az ásotthalmi mezőőrök

2015. december 9., szerda · Hozzászólok

asotthalom foto toroczkai laszlo

Több mint kilencmillió forint rendkívüli támogatást kapott az ásotthalmi mezőőrség, ennek köszönhetően gyakorlatilag állami pénzből működhet a szervezet. A hónap második felében két napos rendezvényen hoznak létre egy nem hivatalos újságírókból álló migrációs sajtószolgálatot a településen. Tovább »

Toroczkai: A szülőföldtől kapott elismerés a legbecsesebb!

2015. november 2., hétfő · 7 hozzászólás

megyei_kozgyules_morahalom39_gs

A migrációs válság kapcsán Ásotthalom közösségének a helytállását is elismerte a megyei önkormányzat, ami Toroczkai László szerint mindennél többet ér. A település Mórahalommal és Röszkével összefogva a kormánytól mezőgazdasági és egyéb káraik enyhítését kérvényezte, illetve a polgárőr szervezeteik támogatását. Tovább »

Megyei közgyűlés: Elismerést kaptak a migrációs helyzetben helytálló települések lakosai

2015. október 30., péntek · 2 hozzászólás

megyei_kozgyules_morahalom21_gs

A migrációs válságban érintett és kimagasló helytállásáról tanúbizonyságot tevő Ásotthalom, Mórahalom és Röszke települések lakosainak munkáját, kitartását emlékéremmel ismerte el a Csongrád Megyei Közgyűlés Mórahalmon megtartott testületi ülésén. Tovább »

Toroczkai László hazugsággal vádolja a rendőrséget

2015. augusztus 20., csütörtök · 9 hozzászólás

deli_hatar_kerites13_gs

Nem értem, miért kell hazudni – írta kedd este egy Facebook-bejegyzésben az ásotthalmi polgármester. A politikus szerint a hírekkel ellentétben közelről sincs kész a határzár a település közelében. Tovább »

Toroczkai: embercsempész-maffia lepte el Ásotthalmot (FRISSÍTVE)

2015. augusztus 13., csütörtök · 9 hozzászólás

asotthalom foto toroczkai laszlo

Magára hagyták Ásotthalmot és más határ menti települést is – mondja Toroczkai László, aki az embercsempészbandák elleni hatékony fellépést sürget. A polgármester a Belügyminisztériumhoz, az ORFK-hoz és a megyei rendőr-főkapitánysághoz fordul.
Tovább »

Toroczkai az épülő határzárról: Valamit tenni kellett az illegális migráció ellen!

2015. július 15., szerda · 5 hozzászólás

foto toroczkai laszlo facebook 04

„Meg kell állítani ezt a népvándorlást” – szögezte le Toroczkai László. Ásotthalom polgármestere üdvözli, hogy a településtől nem messze kezdődött el az ideiglenes műszaki határzár megépítése, de mint portálunknak elmondta, csak a kerítés nem fogja megállítani a migránsokat. Tovább »

Határzár: Már épül a próbakerítés Mórahalomnál + FOTÓK, VIDEÓ

2015. július 13., hétfő · 4 hozzászólás

keritesepites05_gs

Több tucatnyi katonai egység részvételével épül meg egy rövid szakasz a héten Mórahalomnál a határra tervezett kerítésből. Nógrádi Zoltán polgármester üdvözli a határzárat, melytől azt várja a fideszes városvezető, hogy jelentősen csökkenni fog a migránsok száma a térségben. Tovább »

Ásotthalom: terepjáróra gyűjtenek a mezőőrségnek

2015. július 6., hétfő · 2 hozzászólás

asotthalom mezoorseg

Végleg ki kell vonni a forgalomból az ásotthalmi mezőőrség állandóan meghibásodó gépjárművét – írja Facebook-bejegyzésében Toroczkai László polgármester. A településnek nincs pénze újra terepjáróra, ezért gyűjtést hirdettek. Tovább »

Kerítés állhat Magyarország és Szerbia közé – Toroczkai szerint az utókor még hálás lesz (FRISSÍTVE)

2015. június 17., szerda · 51 hozzászólás

drotkerites

A kormány utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, amely egy négyméter magas kerítéssel történhet meg – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón.
Tovább »

Megyei közgyűlés: 29 milliárd elosztási elveiről döntöttek

2015. május 8., péntek · 2 hozzászólás

kozgyules_megyei33_gs

Több mint kétórás vita előzte meg az Integrált Területi Program (ITP) egyhangú – tapssal kísért – elfogadását a megyei közgyűlés rendkívüli ülésén, amelyen a székházügyben ismét nem született konszenzus. Tovább »

Maratoni székházvita a megyei közgyűlésen + FOTÓK

2015. április 28., kedd · 8 hozzászólás

megyei_kozgyules01_gs

A jövőben roadshow jelleggel a megyei közgyűlési üléseket más és más településeken tarthatják – merült fel ötletként a keddi közgyűlésen, ahol nem született döntés a megyei önkormányzat költözéséről, így azt május 8-i rendkívüli ülésén újra napirendre veszi a testület. Akkor hagyhatják jóvá az Integrált Területi Programot is, amiről most az irányítóhatóság hiányzó visszajelzése miatt nem tudtak szavazni. Tovább »

Elfogadták a megye idei költségvetését – Magyar Anna 11 millióért váltaná meg ki nem vett szabadságát + FOTÓK

2015. január 30., péntek · 26 hozzászólás

megyei_kozgyules11_gs

Jogi állásfoglalást kért a megyei közgyűlés, miután a korábbi elnök, Magyar Anna nyolcévnyi szabadságát váltotta volna meg több mint 11 millió forintért. Egyelőre a céltartalékba csoportosították át az összeget, melyet jótékonysági vagy kulturális célokra fordítana Magyar Anna. Tovább »

Egyre nagyobb gondot jelent az illegális migráció a Homokhátságon (FRISSÍTVE) + VIDEÓ

2015. január 29., csütörtök · Hozzászólok

migracio08_gs

Egyre nagyobb gondot jelent az illegális migráció a Homokhátságon, a naponta érkező több száz határsértő egészségügyi és közbiztonsági kockázatokat jelent – jelentette ki Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere csütörtökön a határ menti kisvárosban. Tovább »

Csongrád megyei településeket is támogatott a BM – Szegednek nem jutott forrás

2015. január 19., hétfő · 34 hozzászólás

parlament38_gs

A Belügyminisztérium által a múlt év végén az önkormányzatoknak több jogcímen megítélt 30 milliárd forintból Csongrád megyei településekre is érkeztek források. B. Nagy László fideszes politikus arra emlékeztetett, hogy új szemlélet mentén kell az önkormányzatoknak gazdálkodniuk, míg az MSZP-s Szabó Sándor úgy értékelte, hogy az ellenzéki vezetésű települések hátrányt szenvedtek a források megítélésekor. Tovább »

Vádat emeltek Toroczkai László ellen a Bank Center-ügy miatt

2014. szeptember 9., kedd · Egy hozzászólás

toroczkai01_gs

Kényszerítés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjével szemben a 2012. március 15-én, a Szabadság téri Bank Center épületénél történtek miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
Tovább »

Következő oldal »