Az LMP-vel egyeztetne először Botka László, de kosarat kapott (FRISSÍTVE)

botka_laszlo_varosi_kozgyules_16-12-16_003kf

A héten elkezdi a tárgyalásokat a többi ellenzéki párttal Botka László szegedi polgármester. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az Indexnek azt mondta, hogy elsőként az LMP-vel tárgyal. Ők viszont visszautasítottak bármiféle politikai alkut Botkával.

Zárt ajtók mögött, informálisan már egyeztetett Botka László több baloldali vezetővel a lehetséges 2018-as összefogásról. A héten pedig az MSZP miniszterelnök-jelöltje Molnár Gyula pártelnökkel közösen hivatalosan is megkezdi a tárgyalásokat a baloldali pártokkal az együttműködésről – értesült az Index.

Botka László megerősítette az egyeztetések tényét, ezekről – korábbi ígéretének megfelelően – nem kívánt részleteket elárulni. Annyit viszont elmondott, hogy valóban a héten kezdődnek a hivatalos tárgyalások, és elsőként az LMP vezetőivel kezdeményeznek megbeszélést a kormányváltásról.

Az LMP-vel való egyeztetés elég nagy fordulatot jelent a baloldali összefogás-történetben, és Botka miniszterelnök-jelölti esélyeit illetően. Ugyanis ha Botkának sikerülne bevonnia az LMP-t az együttműködésbe, növekedne az alkupozíciója a többi párttal szemben, és persze az esélye is 2018-ban – írja az Index. Mint ismert, az LMP 2014-ben kimaradt az összefogásból.

Bár jelenleg nem valószínű, hogy az LMP el tudja fogadni Botka feltételeit, különösen a közös listát, hiszen a párt már döntött arról, hogy külön indul a 2018-as választáson. Egy Botka-LMP összefogás viszont ezt felülírhatja, és kész helyzet elé állítaná a többi párt vezetőjét is.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az Indexnek megerősítette, hogy tárgyalnak Botkával, és felidézte, ő mindig azt mondta, hogy az ellenzéki vezetőknek le kell ülniük és tárgyalniuk kell egymással, Hadházy Ákos már azon a hetekkel ezelőtti megbeszélésen is jelen volt, amelyre nem hívták meg Gyurcsány Ferencet. A DK elnöke ezt szóvá is tette évértékelőjén, és ellene irányuló “cselszövésnek” nevezte. Botka az elmúlt napokban Gyurcsánnyal és a DK-sokkal nem is egyeztetett a háttérben. Arra a kérdésre, hogy kikkel tárgyalt az elmúlt napokban a szegedi polgármester sejtelmesen csak annyit mondott, hogy mindenkivel, akivel biztosított a győzelem esélye.

A hivatalos tárgyalásoknál azonban nyilván megkerülhetetlen lesz a DK. Botka korábban kijelentette, hogy márciusig szeretné lezárni az egyeztetéseket. Ez azt jelenti, hogy nem ismétlődne meg a 2013-14-es összefogás-vita, amikor az MSZP és az Együtt, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, majd később Gyurcsány is becsatlakozott, majdnem egy évig a nyilvánosság előtt vitatkozott az együttműködésről. A megállapodás végül 2014 januárjában született, és ismerjük a végeredményt: Orbán Viktor kétharmaddal nyert.

Botka feladata most mindenesetre nem lesz egyszerű, ugyanis a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az LMP számára is van olyan feltétele, amelyet a pártok nem tudnak elfogadni. Botka László a tárgyalások mellett a héten egy rendezvényen beszédet mond, és felvázolja programját. Erről korábban azt mondta, hogy “új igazságosságról” fog szólni, és részletes vitát szeretne róla.

A 168 Órában pár héttel ezelőtt írt már erről Botka. Úgy fogalmazott: “az orbáni autoriter állam alternatívájaként az egyenlőség átfogó eszményén alapuló, sikeres baloldali állam vízióját kínálom. Az egyenlőségelvű politika három pillére az esélyegyenlőség, a relatív vagyoni egyenlőség és az egyenlő állampolgárság elve.” Botka várhatóan ezt fejti majd ki szombaton a nyilvánosság előtt.

Az LMP visszautasítja Botka László közeledését

Határozottan visszautasította a baloldali összefogás és Botka László szocialista miniszterelnökjelölt közeledését az LMP – írta meg a 24.hu a HírTV riportjára hivatkozva.

Az írás szerint Ungár Péter kijelentette, hogy az LMP mandátumokról semmiképp sem egyezkedik majd Botkával, aki az Indexnek beszélt arról, hogy a héten minden ellenzéki pártot megkeres. Ungár elmondta, az LMP eddig is tárgyalt az ellenzéki vezetőkkel, és továbbra is fog. Ellenben a párt kongresszusi döntésének értelmében önálló listát állítanak a zöldek, mind a 106 körzetben állítanak egyéni jelöltet.

Ennek ellenére azt szívesen várják, ha a Magyar Szocialista Párt vezetése vagy szakmapolitika, vagy az alkotmányosság visszaállításával kapcsolatban szeretne konkrét dolgokról egyeztetni.

45 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    45. lufieregeto
    2017. február 14., kedd, 08:56
    Válaszolok

    lomai np,a te beirásaidat alapbol el se olvassuk,ebben igazad van.
    🙂

  • '>
    44. ági
    2017. február 14., kedd, 08:55
    Válaszolok

    Lómai- nem, hogy nem olvastam, még idéztem is belőle! Az nem látod az írásomból? Az “idézőjel” kimaradt az ipari iskolában? Inkább az a baj, te nem olvastad… neked is szép napot! Üdv, ági

  • '>
    43. Lómai pólgál
    2017. február 14., kedd, 08:29
    Válaszolok

    ági!

    Látom az írásodból, hogy nem olvastad, amit csatoltam, de van véleményed!
    A lényeg: sokszor hülyeséget írsz, és még büszke is vagy rá! Tedd, nem érdekel, erőltesd a hülyeséged, ha neked emiatt jobb az életed! Legyen szép napod!

  • '>
    42. Szegediner
    2017. február 14., kedd, 08:28
    Válaszolok

    Az LMP után a többi SZDSZ utódpárt is fel fog ülni erre a Botka vonatra.

    Aztán a a végén Heller Ágnes (Soros György magyar hangja) még Gyurcsányra is rábeszéli Botka elvtársat, aki addig sürgölődik majd, hogy Botkát hátbaszúrva ő lesz a komcsik közös miniszterelnök jelöltje.

  • '>
    41. ági
    2017. február 14., kedd, 08:17
    Válaszolok

    Bobettor- ne haragudj, de egy több mint 100 éves múltra visszatekintő gimnázium igazgatójának felelősségét tényleg butaság lenne összehasonlítani az épp regnáló önkormányzati testület egyik külsős bizottsági tagjának felelősségével, főleg ha semmibe nem is szólhat bele… Gál Béla lassan 30 éve tartó gimnázium igazgatói pályájával!!! Bobettor- Boccs, de Te annyira buta vagy… Sajna, Pussz, ági