Magyar Idők: még mélyebbre süllyedhet az MSZP

2017. október 13., péntek · 2 hozzászólás

Keményen támadta a Jobbikot és az LMP-t az MSZP elnöke, aki szerint Szél Bernadettnek még azok az előnyei sincsenek meg, mint Botka Lászlónak. Molnár Gyula ugyanakkor saját pártja állapotáról is lesújtóan fogalmazott, és elismerte, hogy a magyar emberek jelentős része Orbán Viktorban nem lát diktátort – írja a Magyar Idők. Tovább »

Egymillió új szavazót ígért Botka az MSZP-nek, de ez a terve is megbukott

2017. október 4., szerda · 14 hozzászólás

Amikor 2016-ban Botka László bejelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelöltségéért, egymillió új szavazót ígért az MSZP-nek. Ahogy a miniszterelnöki terveinek, ennek is kudarc lett a vége. Sőt, miniszterelnök-jelöltségének végére az MSZP támogatottsága a korábbiak felére zuhant, és ismét megelőzi a Jobbik az MSZP-t. A SzegedMa különböző közvélemény-kutatási adatokkal bizonyítja, hogy Botka László baloldali politikai vezetőként is megbukott, és sikertelensége a szakadék szélére sodorta a baloldal legnagyobb pártját. Botka László belebukott szegedi botrányaiba és személyes kudarca mélypontra taszította az MSZP-t. Tovább »

LMP: a prevencióra több forrást kell fordítani

2017. szeptember 28., csütörtök · 3 hozzászólás

A külföldön praktizáló magyar orvosok visszacsábítását is szorgalmazná a Lehet Más a Politika kormányzásra kerülését követően. Ábrahám Júlia, az LMP országos elnökségi tagja volt a párt helyi képviselete által életre hívott nyilvános beszélgetés vendége Szegeden. Tovább »

Az LMP alternatívát kíván nyújtani Szegeden

2017. szeptember 18., hétfő · 10 hozzászólás

Kevésbé baloldaliak, mint elődjeik, Botka Lászlóval és szövetségeseivel nem működnének együtt. Ron Werber szerintük megváltozott, Szél Bernadett nem (csak) kvótanő, az országgyűlési képviselőjelöltjeik nevei pedig hamarosan érkeznek. A veszélyes hulladékot kevesebbet „utaztatnák”, munkahelyből többet teremtenének. A Momentummal egyoldalú volt a kapcsolatuk, de egy Új Kezdetben hisznek. Bemutatkozott az LMP tavaly újjáalakult Csongrád megyei területi szervezete. A SZEGEDma hírportálnak az elnök, Lopusni Zoltán (nyitóképünkön jobbra) és az egyik elnökségi tag, Fehér Attila adott interjút. Tovább »

Tárki: erősödtek a kormánypártok az elmúlt negyedévben

2017. július 26., szerda · Hozzászólok

A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, júliusi kutatása szerint, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez. Tovább »

Kósa: pénteken egyetlen napirendi pontként szerepelhet a plakáttörvény a rendkívüli parlamenti ülésen

2017. június 19., hétfő · Egy hozzászólás

Kósa Lajos

A Fidesz frakcióvezetője szerint várhatóan egyetlen napirendi pontként az államfő által visszaküldött plakáttörvény lesz a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, amelyet pénteken tartanak. Kósa Lajos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: meg kell szüntetni, hogy áron alul kaphat egy párt egy szolgáltatást, ennek a rendszerszintű korrupciónak véget kell vetni. Tovább »

„A kompország kifejezés geopolitikai transzneműség”

2017. június 18., vasárnap · 3 hozzászólás

puzser_beszelgetes005kf

Szegeden tett „rendet a fejekben” a Lehet Más a Politika (LMP) rendezvényén a párt elnökségének tagja, Ungár Péter és Puzsér Róbert műsorvezető, szerkesztő. Az IH Rendezvényközpontban tartott eseményen elsősorban a párt által tematizált ügyekre helyezték a hangsúlyt, azaz a magyar-orosz viszonyra, valamint a korrupció témakörére. Kétszer is elhangzott Csurka István-idézet pozitív értelemben, a magyar kormány mellett pedig a Nyugatot is kritikával illették. Tovább »

Szél Bernadett Szegeden: Paks2 merénylet a lakosság ellen!

2017. június 2., péntek · 10 hozzászólás

atomeromu01

Az LMP társelnöke szerint a legfontosabb politikai kérdés hazánkban a paksi atomerőmű bővítésének megállítása. Szél Bernadett arról beszélt szegedi sajtótájékoztatóján, hogy ugyanazt a hibát követi el a kormány, amibe annak idején belebuktak a szocialisták, hogy lenézik a választópolgárokat, s azt feltételezik, hogy nem tudnának dönteni felelősen Paks2 kérdésében. Tovább »

LMP: az összes képviselő álljon ki a gyűlöletkeltés ellen!

2017. május 15., hétfő · Egy hozzászólás

Az LMP továbbra is azt várja a parlamenti pártoktól és az összes országgyűlési képviselőtől, hogy ne csak együtt fogadják el, de közösen is jegyezzék azt a politikai nyilatkozatot, amelyben a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletre uszítás ellen emelnének szót. Tovább »

Kósa: a Fidesz egyetért a pártfinanszírozást érintő szigorításra tett LMP-s javaslattal

2017. május 9., kedd · Hozzászólok

Kósa Lajos

Tartalmilag egyetért a Fidesz azzal az LMP-s módosító indítvánnyal, amely további szigorítást javasol a burkolt pártfinanszírozással kapcsolatban – közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Tovább »

Alkotmánybíróság előtt a CEU-törvény – a Fidesz szerint az ellenzék pontosan azt teszi, amit Soros elvár tőlük

2017. április 21., péntek · 20 hozzászólás

Áder János; Ignatieff, Michael; Enyedi Zsolt

Vissza kell verni a magyar oktatás ellen irányuló fideszes támadást – közölték az LMP politikusai pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyet az Alkotmánybíróság épülete előtt tartottak azt megelőzően, hogy benyújtották beadványukat az úgynevezett lex CEU ellen. Tovább »

Hadházy Szegeden: Narancssárga csillagos jogszabály az új civiltörvény

2017. április 12., szerda · 3 hozzászólás

hadhazy_akos_lmp01_gs

Megbélyegez ártatlanokat és bűnbakkeresésről szól az új civiltörvény, amit így Hadházy Ákos szerint narancssárga csillagos törvénynek nevezhetünk. Az LMP társelnöke Szegeden, a Klauzál téren tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy nem esik elegendő szó a sajtóban a devizahitelesek problémáiról, valamint társadalombiztosítás és az OEP megszüntetéséről sem. Tovább »

Ferenczi István Szegeden: A városoknak is ki kell állniuk Paks 2 ellen!

2017. április 10., hétfő · 8 hozzászólás

lmp_sajttaj001kf

Mivel sem az unióra, sem pedig a magyar kormányra nem lehet számítani a paksi bővítés kérdésében, az LMP továbbra is azt szorgalmazza, hogy népszavazás legyen a kérdésben – mondta el Ferenczi István a Klauzál téren tartott sajtótájékoztatóján. Az párt álláspontja továbbra is az, hogy megújuló energiával váltsák ki az új, tervezett paksi blokkokat. Tovább »

Nézőpont: stabil a kormánypártok előnye

2017. április 1., szombat · 10 hozzászólás

Áder János; Kövér László

A Fidesz-KDNP márciusban is magabiztosan vezette a pártversenyt, a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatta a kormánypártokat, a Jobbikkal 11, az MSZP-vel 7 százalék szimpatizál. A baloldali szavazótábort a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt is tovább osztotta – olvasható a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásában. Tovább »

Sallai R. Benedek: alkotmányellenes fakivágásokat terveznek Szegeden (FRISSÍTVE)

2017. március 14., kedd · 4 hozzászólás

tisza_lajos_fak004kf

Alkotmányossági felülvizsgálatot kezdeményez az LMP a Tisza Lajos körúti fák kivágása miatt – jelentette be Sallai R. Benedek, az párt országgyűlési képviselője szegedi sajtótájékoztatóján. Azzal, hogy eltűnnek a védett japán akácok, harmadára csökken a lombfelület nagysága a belvárosi területen. Tovább »

Búvópatak Szókratésztól Bibóig – Szentistványi egyelőre kivár, és függetlenként politizál

2017. március 9., csütörtök · 11 hozzászólás

szentistvanyi_kozgyules_varosi28_gs

A valódi harmadik pólus mutathatja meg, hogy rohad a rendszer, csakis ennek lehet legitimitása és létjogosultsága – véli az LMP-ből szabálytalanul kizárt szegedi városatya, aki jogerősen ugyan újra a párt tagja, de egyelőre kivár, hogy milyen irányba indulnak el a belső folyamatok. Tovább »

“Lehet Ész Nélkül Politizálni” – Botka átnevezte volna az LMP-t, most udvarol neki

2017. február 14., kedd · 34 hozzászólás

varosi_kozgyules034kf

Az LMP-vel kezdi meg az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalásokat az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka Lászlóra kínos percek várnak, ha az ökopárt átvizsgálja, mit hozott a csomagjában, hiszen 2010 óta Szegeden ott aprította és ekézte az LMP-t és annak politikusait, ahol csak érte. A közgyűlési jegyzőkönyvek és tudósításaink alapján bevilágítunk a Botka-batyuba, hiszen Bálint napján nem árt tudni, hogy a piros szívecskék mögött valójában mi bújik meg. Tovább »

Az LMP-vel egyeztetne először Botka László, de kosarat kapott (FRISSÍTVE)

2017. február 13., hétfő · 45 hozzászólás

botka_laszlo_varosi_kozgyules_16-12-16_003kf

A héten elkezdi a tárgyalásokat a többi ellenzéki párttal Botka László szegedi polgármester. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az Indexnek azt mondta, hogy elsőként az LMP-vel tárgyal. Ők viszont visszautasítottak bármiféle politikai alkut Botkával. Tovább »

Gyávaság, gyengeség, tüntetés – így reagált az ellenzék a kormányfő évértékelőjére

2017. február 10., péntek · 4 hozzászólás

Orbán Viktor; Nyakó István

Gyávának nevezte a miniszterelnököt az MSZP, a Jobbik szerint sok minden kimaradt, a DK zagyvaságoktól hemzsegő, összefüggéstelen beszédet hallott, az LMP gyengeséget lát, az Együtt pedig tüntetést tartott. Tovább »

Századvég: tovább növelte előnyét februárra a Fidesz-KDNP

2017. február 8., szerda · Egy hozzászólás

A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP februárra tovább növelte előnyét az ellenzéki pártokkal szemben mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében; az elemzés szerint tovább gyengült a Jobbik. Tovább »

Politológus: betokosodott párterőviszonyok jellemzik az elmúlt három hónapot

2017. február 2., csütörtök · Hozzászólok

Orbán Viktor

Az elmúlt három hónapot a beállt, betokosodott, a Fidesz dominanciáját mutató párterőviszonyok jellemzik – jelentette ki Galló Béla politológus az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a Závecz research januári kutatását elemezve. Tovább »

Az LMP az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését és a hazai termelők támogatását sürgeti

2016. december 18., vasárnap · Egy hozzászólás

Az állami birtokpolitika megváltoztatását, az alapvető élelmiszerek egységes áfacsökkentését, a hazai termelők támogatását, valamint a belföldi kereslet és forgalom élénkítését szorgalmazza az LMP. Tovább »

LMP: Az ásotthalmi önkormányzat rendelete egyszerre önreklám, blöff és provokáció

2016. december 14., szerda · 4 hozzászólás

lmp_thumbAz LMP Csongrád megyei területi szervezete tiszteletben tartja a különböző vallások követőinek vallásuk gyakorlásához való jogát éppúgy, mint a különböző szexuális orientációval rendelkezők szólásszabadságának jogát mindaddig, amíg azzal nem sértik mások szabadságát. Éppen a magyarság érdekeire is tekintettel elítéljük a rendeletmódosítás mögött meghúzódó intoleráns, az egyének alapvető emberi jogait semmibe vevő szimbolikát, mely szöges ellentétben áll Magyarország Alaptörvényével és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakkal. Tovább »

Három politikai vitával folytatja elmúlt heti ülését a parlament hétfőn és kedden

2016. november 27., vasárnap · Hozzászólok

Orbán Viktor

Az Országgyűlés hétfőn és kedden három politikai vitával folytatja és fejezi be az előző héten kezdődött ülését. A képviselők a kormány, az MSZP és a Jobbik által javasolt témában is politikai vitát tartanak, miután az LMP felvetésére szerdán már tárgyaltak a munkaerőhiány okairól. Tovább »

Következő oldal »