Közélet

Évente 900 ezer ügyben jár el a kormányhivatal Csongrád megyében

Évente 900 ezer ügyben jár el a kormányhivatal Csongrád megyében

2016. július 14., csütörtök
Évente 900 ezer ügyben jár el a kormányhivatal Csongrád megyében
kormanyhivatal09_gs

Rendhagyó módon, egy sajtónyilvános munkaértekezlettel vette birtokba a Csongrád Megyei Kormányhivatal központi épületének megújult nagytermét, amely egyben az egész épületet érintő, 15 hónapig tartó felújítási munka végét is jelentette. Juhász Tünde kormánymegbízott megköszönte munkatársainak az utóbbi két évben nyújtott teljesítményt, amelynek két fő mutatója az éves szinten 900 ezernél is több üggyel való törődés és az ügyfelek döntő többségének elégedettsége.

Naponta 3500-3700 ügyfél fordul meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal 31 megyei ügyfélszolgálatán – vagy valamely kormányablakot vagy pedig egyéb hivatali ügyintézési pontot felkeresve, hogy hivatalos ügyeikben eljárhassanak. Az elmúlt két évben meghozott kormányzati intézkedések és a helyi döntések együttesen egy célt szolgáltak: ennek a folyamatnak az egyszerűsítését – összegezte az időszak legfőbb közigazgatási eredményeit

Juhász Tünde

. Az érintett időszakban látványosan javultak feladatellátás körülményei Csongrád megyében, köszönhetően az akadálymentesítésnek és az energetikai felújításoknak, amelyekre több, mint három milliárd forint pályázati forrást használt fel a kormányhivatal. Ezek közül is kiemelt jelentőségű volt a kormányablakok átadása, amelyekből csak a tavalyi évben kilencet avattak a megyében, összesen 109 munkaállomással. Ehhez csaknem ötszáz millió forint értékben informatikai fejlesztés is társult – új munkaállomásokat és szoftvereket helyeztek üzembe.

kormanyhivatal08_gs

Az időközben bekövetkezett szervezeti átalakulásoknak köszönhetően egységes irányítás alá került a hivatal, csökkentek a vezetői szintek és az eljárási határidők. A megyében egységessé vált valamennyi ügyfélszolgálat nyitva tartása, ettől csak a szegedi három kormányablaké tér el, ahol hetente három napon is este nyolc óráig várják az ügyfeleket. „Két olyan szervezeti újítás is köthető a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz, amely egyedivé teszi az itteni ügyintézést: egyrészt a központi épület 50 munkaállomása, ahol egy helyen három nagy ügyfélkörrel rendelkező osztály fogadja az állampolgárokat – itt naponta 1200-1500-an fordulnak meg -, a másik pedig, hogy vannak kollégák, akik a megszokottól eltérő, rugalmas munkarendben látják el feladataikat” – emelte ki Juhász Tünde. A kormánymegbízott köszönetet mondott a munkatársaknak, akik a mindennapi feladatok ellátása mellett olyan kiemelt kormányzati célok ellátásában is példásan helyt álltak, mint a határzár építése előtti kártalanítási eljárás lefolytatása, a földárverés megszervezése vagy a tanyavillamosítási programot előkészítő felmérés elvégzése. Hozzátette, mindezek mellett még a társadalmi felelősségvállalás terén is számottevő teljesítményt tudott felmutatni a hivatal, hiszen közel száz ismeretterjesztő előadást tartottak a munkatársak az oktatási intézményekben, olyan népszerű rendezvények szervezésében is kitettek magukért, mint a Pályaválasztási vásár vagy az adventi közfoglalkoztatási vásár. De példás létszámban vettek részt a kormánytisztviselők a véradó napon, és számítógépekkel is gazdagította a hivatal három megyei szociális intézmény technikai eszközparkját. „Az elvégzett munka megítélése az állampolgárok előtt is egyre pozitívabb, ezt igazolja az az ügyfél-elégedettségi felmérés, amelyet április és május hónapokban végeztünk a kormányablakokban. A több, mint 1750 kitöltött kérdőív összességében erős négyesre értékelte egy ötös skálán a hivatalban tapasztaltakat. Különösen az ügyintézők felkészültségével, és segítőkészségével voltak elégedettek a véleményt nyilvánítók” – összegezte a kérdőíves vizsgálat eredményét a kormánymegbízott. Juhász Tünde az értekezlet végén kijelentette: a jól végzett munkát ismeri el a kormányzat most az életpálya bevezetésével és az azzal együtt járó béremeléssel, amelyben július 1-től a járási hivatalok dolgozói, január 1-től pedig a kormányhivatal főosztályainak munkatársai részesülnek. Ugyanakkor jelezte azt is, hogy számos feladat vár az itt dolgozókra a jövőben is, hiszen kiemelt szerepet szán a Miniszterelnökség a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak: az országban egyedüliként vesz részt a szolgáltató kormányhivatali közigazgatási modell bevezetésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.