Nem engedték trolira szállni, mert babahordozóban vitte gyermekét, holott nem tiltja szabályzat

2016. március 11., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

rosta_katalin04_gs

A 19-es trolibuszra szeretett volna felszállni egy édesanya, aki egyéves gyermekét a hátán babahordozóban vitte, ám a sofőr ezt nem engedte. Kiderült, nem tiltja semmi, hogy Szegeden bárki is babahordozót használjon tömegközlekedési járműveken.

Nem Rosta Katalin az első édesanya, akit nem engedtek trolibuszra szállni Szegeden, mert gyermekét nem babakocsiban vagy épp karjában, hanem babahordozóban vitte. Portálunknak elmondta, nem is az háborította fel, hogy hiába van érvényes bérlete, nem engedi felszállni a sofőr a 19-es trolira, hanem, hogy azt mondta neki, hogy megnyomorítja a gyermekét azzal, hogy a hátán hordozza egy egyébként szabványos babahordozóban. Arra is kérte Rosta Katalint a trolivezető, hogy vegye ki a gyereket a csatos hordozóból, mert veszélyezteti a gyerek életét, ha így utazik. „Mégis milyen alapon kérdőjelezi meg az én anyai döntéseimet a trolibusz vezetője?” – vetette fel. Ráadásul, ha hátul hordja a hordozóban a gyereket, az anya mindkét keze szabad marad, vagyis tud kapaszkodni a járművön. Hozzátette, azt megérti, hogy az emberek egy része nem ismeri a babahordozás módjait, vagy épp idegenkedik tőle, ám Rosta Katalin szerint ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ítélkezzen felette, és pláne nem jogosítja fel a sofőrt arra, hogy ne engedje felszállni a járműre.

rosta_katalin03_gs

A Szegedi Közlekedési Kft. ügyfélszolgálatán panaszt is tett Katalin, ahol arról tájékoztatták, hogy nem tiltja semmi, hogy babahordozót használjon. Ezt erősítette meg portálunknak az SZKT ügyvezető igazgatója, Majó-Petri Zoltán is, aki azt mondta, hogy a babahordozót használó kismamák saját felelősségükre viselhetik bármelyik típust, az elöl vagy háti hordót egyaránt, nincs semmilyen szabály, ami tiltaná, hogy trolibuszra vagy villamosra szálljanak. Rosta Katalin panaszával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy kollégái elkezdték az ügy kivizsgálását. „A járművezető előzetesen annyit nyilatkozott, hogy arra kérte a kismamát, hogy üljön le, és vegye az ölébe a gyermekét, mert balesetveszélyesnek tartotta, hogy a babahordozóban utazzon a gyerek” – tudatta Majó-Petri Zoltán. Hozzátette, természetesen az utaspanaszok kivizsgálása kapcsán arra is van lehetőség, hogy az utast és a járművezetőt külön-külön, vagy akár együtt is meghallgassák.

Babahordozóban vitte gyermekét, ezért nem engedtek felszállni a trolira egy szegedi anyukát – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=616870

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 10.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 12 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.146.16.125 IP címről szól hozzá.

  • 12. Csaba hozzászólt ekkor: 2016. március 16., szerda, 22:16
    Válaszolok

    Egyszerű. A Hölgy 5 perc hírnevet szeretett volna magának, és ezért képes tönkre tenni egy család életét. Csak megjegyzem, hogy az SZKT szabályzatában pontosan le van írva, hogy nem utazhat így a gyerekkel, mert nagyon balesetveszélyes! A sofőr csak kérte, hogy ne így utazzon, és ez nem tetszett neki? Hát milyen anya az ilyen?? Ja, mert neki nagy az egója? Neki ne mondja meg senki, hogy hogy veszélyezteti a gyerekét? Majd Ő eldönti. De ha a járművezető fékezett volna egy nagyot, és a pici megsérül, ki lett volna a hibás? Gondolom akkor meg azért szaladt volna a tv-be, hogy szidja a járművezetőt. ÁÁÁÁ nem Ő a hibás, mert veszélyesen hordta a babát. Gratulálni tudok a kedves anyukának, remélem jól érzi magát a bőrében. Legalább a baba nem fogja fel, hogy mit csinál az anyja.
    Megjegyzem, voltam járművezető, és ismerem az érintett sofőrt. Az egyik legtapasztaltabb és legbiztonságosabban vezető járművezető. Igen, Ő az egyetlen aki tényleg be tartatja a szabályzatát az SZKT-nak, a vezetőség pedig még meg is hurcolja ezért. Tudják a kedves utasok, amikor lezavarunk egy hajléktalant, mert ráül egy ülésre, utána pedig Önök ugyanarra, akkor gondolom nem mondják, hogy miért bántja szegényt.
    Van gyerekem, és csak túrázás közben vittem a hátamon, városban, és járművön magam előtt, mert így bármikor láthatom, hogy mit történik vele. Arról nem is beszélve, hogy teljes testtel lehet védelmezni, és két karral lehet ugyanúgy kapaszkodni.

  • 11. Gibsz Jakab hozzászólt ekkor: 2016. március 16., szerda, 15:10
    Válaszolok

    Tisztelt Igazgató úr!
    Még mielőtt olyat nyilatkozna, amely nyilvánvalóan nem igaz, nem ártana tisztában lenni az Ön által vezetett Társaság üzletszabályzatával. Eszerint “”A 3. éven aluli gyermek – biztonsága érdekében -, ha a
    kísérője úgy dönt, hogy a gyermek nem gyermekkocsiban rögzítve utazik, akkor kísérője ölében,
    illetve külön ülésen a saját gyermek-hordozójában, gyermekülésében, helyezhető el” Vagyis a járművezető jogszerűen járt el. Forrás:
    http://szkt.hu/dokumentumok/dir4/1349_67_szemelyszallitasi_uzletszabalyt50710.pdf

  • 10. gyerek a háton hozzászólt ekkor: 2016. március 13., vasárnap, 08:10
    Válaszolok

    FGM!
    Ha az édesanya (az idézőjelet használd a saját anyád esetében) kiterül, akkor mennyivel jobb, ha a gyerek ölben volt?
    Kettő kézzel kapaszkodva szinte biztonságosabb, mint ülve, és kicsit elbambulva.
    Azzal talán még semmi baj nem lett volna, ha a járművezető javasol valamit -vagy meghallgatják, vagy nem-, de, hogy olyat tiltson, ami nincs a szabályzatban, az egyenlő az önkényeséggel. Azzal pedig, hogy még felszállni sem engedte, minden határt átlépett.
    Remélem, rövid időn belül elbocsátják, és majd egymást jutalmazgathatjátok, mint kettő okostojás.
    (Anyukádat el ne felejtsd idézőjelbe rakni!)

  • 9. mancika hozzászólt ekkor: 2016. március 13., vasárnap, 07:26
    Válaszolok

    “8.FGM”

    -A “ha” a feltételes mód jele, tehát nem történt meg!
    -A gyerekre vigyázni a szülő joga és kötelessége!
    -Szerintem neked még gyereked sincs, de észt osztani kiválóan tudsz!
    -Az embereknek elege van már abból, hogy mások-idegenek akarják irányítani az életüket! :P

  • 8. FGM hozzászólt ekkor: 2016. március 13., vasárnap, 02:20
    Válaszolok

    A történet tanulsága, ha az “édesanya” kiterül, a gyerek meg betöri a fejét, akkor nem a járművezető a hibás, elvégre nekik szólni sem szabad. A trolivezetőt remélem csöndben megjutalmazzák, ő még ember, a az “anyuka” nem az! De gondolom örül a kis hírnévnek, máshogy sosem került volna be a neve a sajtóba.

    Igazából ennek a vesztese a gyerek, ilyen anyával kell felnőnie.

  • 7. gyerek a háton hozzászólt ekkor: 2016. március 12., szombat, 06:40
    Válaszolok

    Vörösné! (Vörös járművezető felesége!)
    A járművezetői butaságot (enyhe kifejezést használtam) kár magyarázni. A cégnél meglévő feszültséget -sajnos, sok társához hasonlóan- az utason vezette le. Majd ő megmutatja, hogy ki az úr a trolin. A legnagyobb baj az, hogy az ilyen ember, nem csak az utasokkal szemben lép fel agresszíven, hanem az úton közlekedőkkel szemben is.
    Ki, ha ő nem? Vigyázzatok, jövök! Mit akarsz, széttaposlak a trolimmal, te kis suzukis!
    Gondolkodás nélkül ki kell emelni a “vezetői székből”, mielőtt nagyobb bajt csinál.

  • 6. szabadelvű hozzászólt ekkor: 2016. március 12., szombat, 00:21
    Válaszolok

    “arra kérte a kismamát, hogy üljön le, és vegye az ölébe a gyermekét, mert balesetveszélyesnek tartotta, hogy a babahordozóban utazzon a gyerek”
    Egy öntudatos liberális szülő ezt nem tűrheti!

  • 5. mancika hozzászólt ekkor: 2016. március 11., péntek, 20:57
    Válaszolok

    “4.Vörös Mihâlyné”

    Naná! Hát nem ő kezdett izmozni a kismamával?

  • 4. Vörös Mihâlyné hozzászólt ekkor: 2016. március 11., péntek, 20:37
    Válaszolok

    Érdekes ha valami gond akad az okos anyukâval meg a gyerekkel,mindjàrt a sofőr a hibàs.

  • 3. Pityu hozzászólt ekkor: 2016. március 11., péntek, 18:29
    Válaszolok

    Ez igazi agyatlanság. Meg kell csak kérdezni az öregeket, régen hogyan vitték a gyerekeket amikor mentek a földekre aratni. Volt, hogy munka előtt letették a gyereket az árnyékba de olyan is volt, hogy munka közben is velük volt. Mégis kibírták.

    Ha a kezében tartja és közben nem tud kapaszkodni mindenki repül amerre tud ugye? Az anya a gyerekre esik (miközben a kezében tartja), rájuk meg a 200 kilós hambi. Ez egy baromság amit a buszos hangoztatott, ez az egyik legbiztonságosabb babaszállítási módszer. Amúgy meg mi köze hozzá? Vezesse a buszt. Gondolom a hölgy senkit nem bántott.

  • 2. dova hozzászólt ekkor: 2016. március 11., péntek, 16:50
    Válaszolok

    Ez Szeged, a nehezen élhető város!
    Önkényuralmat gyakorló trolivezetők, villamosvezetők akik maguk alkotnak szabályokat!

    Az már viszont nem tűnik fel senkinek, hogy a trolik, villamosok szinte ötletszerűen közlekednek, “menetrendjüknek, menetidejüknek” semmi köze a méregdrágán felszerelt úgynevezett utastájékoztató rendszerhez!
    Az sem nehéz megfejteni, hogy az SZKT “illetékes elvtársai” elfogják maszatolni az ügyet és mégis az utasra verik a balhét!

    Továbbmenve, utasokat sokszor már az üldözés határáig “ellenőrzik” az ellenőrök, aki most márciusban hónapban a nyugdíjasokat vették célkeresztjükbe bérletigazolványuk érvényessége végett!
    A lényeg, büntetni, büntetni és újfent büntetni mindenáron!
    Ez utóbbiért nem okolhatók a troli és villamosvezetők.

  • 1. Szegediner hozzászólt ekkor: 2016. március 11., péntek, 11:38
    Válaszolok

    A mai romlott világban nagyon meg kellene becsülni, ha egy magyar Édesanya magyar gyermeket hoz a világra és azt tisztességgel felneveli.

Ugrás az oldal tetejére