Sport

Kosárlabda: meglepi-e a bajnokot a Szedeák?

Kosárlabda: meglepi-e a bajnokot a Szedeák?

2017. január 6., péntek
Kosárlabda: meglepi-e a bajnokot a Szedeák?
szedeak_kecskemet28_gs

A Szolnok-verő Kecskemét már elesett a Tisza-parton, szombaton a címvédőt fogadják Ciricék.

Négy vereséget követően tudott javítani a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I/A-ban, a mieink szerdán kőkemény ütközetben múlták felül a Kecskemétet.

Sztojan Ivkovics

korábbi együttese után szombaton a jelenlegi érkezik az újszegedi sportcsarnokba - bár ez esetben sem álltunk távol a múlt idő használatától, mert a Bajnokok Ligája-szereplő Olaj utóbbi hetekben bemutatott botladozása miatt a szakember benyújtotta lemondását, ám azt a klubvezetés nem fogadta el. Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi három kiírás aranyérmese gyengélkedik mostanában a hazai porondon, hiszen hat győzelemmel és öt vereséggel csak a hetedik a tabellán, ahol a Szeged jelenleg a kilencedik. Ha edzőt egyelőre nem is váltottak, légióst cseréltek a szolnokiak: az amerikai

Ryan Wright

és a montgenegrói

Aleksa Popovic

is távozott, helyettük érkezett egy horvát center,

Luksa Andric.

Ivkovics pedig azt üzente az ellenfeleknek, innentől már play-off üzemmódban fog pörögni a csapata!

Online

Szombaton 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

"Fontos győzelmet arattunk szerdán, de máris a Szolnok elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk, ám sajnos nincs sok időnk felkészülni.

Andrija Ciric

lázasan játszott a Kecskemét ellen, és sajnos a problémáink nem múlnak el, mert

Bán Tibor

is megbetegedett. Tagadhatatlan, a Szolnoknak akadtak gondjai ebben a szezonban, de a kosárlabda egy reális sport. Szerintem csak az a kérdés, hogy mikor fog elkezdeni jól teljesíteni a címvédő, ahol sok játékoscsere történt. Jól ismerem az új centert, Andricot, kiváló játékos, de légiósok (

Kinney, Paclicevic, Barnies, Borisov

és Andric) nélkül is remek kosarasok alkotják a Szolnok keretét, úgy mint

Wittmann Krisztián, Vojvoda Dávid, Tóth Ádám

vagy

Eilingsfeld János

. A kereteket tekintve nem reális, hogy jelen pillanatban egygyőzelemnyi különbség van a két csapat között. Mi szerdán nagyon kemény meccset játszottunk, így a rendelkezésre álló idő alatt kell frissítenünk, szombaton pedig teher nélkül játszhatunk. Tavaly és tavaly előtt is jó meccseket vívtunk a Szolnokkal, amely természetesen esélyes szombaton, de megpróbálunk jó játékkal előrukkolni" - ígérte

Nikola Lazic,

a Szedeák vezetőedzője. A mesternek felvetettük, abból a szempontból is fontos ez az összecsapás, hogy még van esélye a Szegednek a legjobb nyolcba kerülni az alapszakasz első körének végeztével, így ott lehetne a kupa nyolcas döntőjében. "Abszolút nem gondolunk a kupára, számunkra a legfontosabb mindig a következő mérkőzés. Számunkra mindenképpen bravúr lenne, ha bekerülnénk a legjobb nyolc közé, de ezt illetően nincs rajtunk nyomás. Ha két hónappal ez előtt arról beszélgetünk, hogy a Szolnok ellen még lesz esélyünk arra, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk, nem hittem volna el. Amint említettem, a Szolnok külföldiek nélkül is egy nagyon jó csapat, nekik van a legtöbb esélyük megnyerni a bajnokságot annak ellenére, hogy problémákkal küszködnek, de biztos vagyok benne, hogy jó eredményeket érnek el ebben az idényben is. Teher nélkül mindig jó és könnyebb játszani egy nagyszerű csapat ellen, ez a találkozó minden játékosom számára kihívás lesz. Megpróbálunk jó kosárlabdát bemutatni, de tisztában kell lenni azzal is, hogy ha a Szolnok a legjobbját nyújtja, akkor minimális esélyünk lesz" - vélekedett. A klub a nagy érdeklődésre való tekintettel kéri a szurkolókat, hogy a szombati Szolnok elleni mérkőzésre időben érkezzenek, akár már fél órával a derbi kezdete előtt, hogy elkerüljék a torlódást, fennakadást a beléptetéskor!

A legutóbbi egymás elleni bajnokin (2016. március 12.):

Naturtex-SZTE-Szedeák – Szolnoki Olaj KK 97–101 (18-19, 27-24, 29-15, 14-30, 9-13) – hosszabbítás után.

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Frányó Péter, Pozsonyi László, Hervay Tibor (Gincsai János).

Szedeák:

TUCKER 27/12, Moravcsik, JUHOS 15/9, CIRIC 19/6, VETTE 25/12. Csere: Molnár A. 9/6, Révész 2, Vágvölgyi. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Szolnok:

Wittmann 13/9, Kovács P. 4, VOJVODA 46/18, Milosevic 6/6, Keller 2. Csere: JONES 16, Borisov 2, Gregory 2, Burrell 10/6. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.

Kipontozódott:

Moravcsik (42′) ill. Milosevic (37′), Kovács P. (38′)

Így játszott a Szolnok legutóbb:

Halasztott mérkőzésen: KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK 76–63 (17–15, 15–19, 23–13, 21–16).

Szolnok: Kinney 1, Vojvoda 14/6, Popovic, BORISOV 16/6, TÓTH Á. 11. Csere: Eilingsfeld 6, Pavlicevic 10/6, Barnies 2, Wittmann 3/3. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.

A 12. forduló műsora:

MAFC - Kaposvári KK szombat 17.30 Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt szombat 18.00 JP Auto-JKSE - Zalakerámia ZTE KK szombat 18.00 Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK szombat 18.00 PVSK-PANNONPOWER - Alba Fehérvár szombat 18.00 Sopron KC - Falco KC Szombathely szombat 20.30 Egis Körmend - Vasas Budapest vasárnap 18.00

A bajnokság állása:

1. Alba Fehérvár 11 9 2 909–803 0.909 2. Egis Körmend 11 8 3 925–826 0.864 3. PVSK-PANNONPOWER 11 8 3 913–851 0.864 4. Zalakerámia ZTE KK 11 7 4 915–890 0.818 5. Kaposvári KK 11 7 4 879–892 0.818 6. Falco KC Szombathely 11 6 5 949–894 0.773 7. Szolnoki Olaj KK 11 6 5 925–873 0.773 8. Sopron KC 11 5 6 848–829 0.727 9. Naturtex-SZTE-Szedeák 11 5 6 863–871 0.727 10. KTE-Duna Aszfalt 11 5 6 811–821 0.727 11. JP Auto-Jászberény KSE 11 4 7 848–876 0.682 12. Atomerőmű SE 11 3 8 865–972 0.636 13. Vasas Budapest 11 2 9 869–994 0.591 14. MAFC 11 2 9 819–946 0.591

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.