A hajléktalanságtól a szociális alapú albérletig – Középpontban a szegedi lakásszegénység

A szegedi szegregátumok helyzetét, a térségben élő hajléktalanok problémáit és a panellakásokban élő bérlők gondjait taglalva járta körül a lakásszegénység kérdéskörét az AKUT Egyesület. A rendezvényen bemutatták az Árpa utcát, ahol a mai napig nincs vezetékes víz, és szó esett arról is, hogy a szegedi önkormányzat úgy módosította a szociális bérlakáshoz jutás feltételeit, hogy arra egy közmunkás már nem jogosult, s ez nemcsak a romákat érinti hátrányosan.

Az AKUT Egyesület kilenc előadót felvonultató rendezvényének egyik különlegessége az volt, hogy a felszólalók között a civileken és szakembereken túl mindhárom témában az adott problémákban érintett emberek is beszámoltak személyes tapasztalataikról a 35 fős látogató közönségnek, amelyben a civileken és érintetteken túl, önkormányzati képviselő is érdeklődését fejezte ki. A „Beszéljünk a szegedi lakásszegénységről” címmel meghirdetett esten a Millenniumi Kávéházban a szegregátumok helyzetét elemezték, a hajléktalanok problémáit járták körül, illetve a lakótelepeken élő bérlők mindennapjairól is szó esett. A vendégeket

Juhász Judit

, az AKUT Egyesület tagja köszöntötte. Rövid felkonferálásából kiderült, Magyarországon közel 1,5 millió ember érintett lakásszegénységben, hazánkban mintegy 30 ezer hajléktalan ember található a statisztikák szerint.

A folytatásban a vendégek megnézhettek két darab rövidfilmet, amely a kiskundorozsmai Árpa utca körülményeket mutatja be. Az első kisfilm az utcában lévő vízhiányról szól, ugyanis a 21. században az Árpa utca lakóinak az utca közepén álló közkifolyóból kell vételezniük a vizet. A felvételen a felnőttek és gyerekek mesélnek arról, hogyan nehezíti meg ez a körülmény a mindennapjaikat. A második kisfilm az utcában élők lakhatási helyzetét mutatta be, többek között az érintettek az ellenük támasztott előítéletekről is meséltek. A filmek után az egyik érintett mesélt a családja helyzetéről. Elmondta, szeretnének haladni a korral, pont úgy, ahogy a gyermekeinknek is szeretnének szebb jövőt és jobb körülményeket teremteni. „Talán a gyerekeink már okosabbak lesznek, bölcsebbek. Talán ők jobban tudnak majd beilleszkedni” – fogalmazott. Az előítéletekkel a romák már fiatalkorukban találkoznak, a vezetéknevet látva az állásinterjúkon egyből elutasítják a jelentkezőket. Albérlethez sem juthatnak, egy fiatalpár nem tudja elkezdeni az életét, mert látva, hogy romák, nem adják ki nekik a lakást.

Az előző gondolatmenetet folytatta a harmadik elő, egy a Cserepes soron élő hölgy. „Szinte lehetetlen munkát találnunk, a lányom 5 évet tanult pék cukrásznak, bárhova beviszi az önéletrajzát meg sem nézik, hogy miért jött ide ez a gyerek. Esélyt nem adnak neki, hogy bizonyíthassa” – részletezte az asszony. Nem a származásától függ, hogy ki milyen ember, hanem hogy mit akar az életében elérni. „Amikor a lányom kicsi volt, látva honnan jövünk azt mondták, a maga gyerekének már nincs hely” – fűzte hozzá. A Cserepes soron a lakhatási körülmények picivel jobbak, mint az Árpa utcában, mivel a piac mellett a legtöbb lakásban már van fürdőszoba. A 64 lakásból 33-ban laknak magántulajdonosként, bérlőként vagy jogcím nélküli használóként az emberek. A jelenleg lakcímnélküli családok sokszor önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe és legtöbbjük munkát kapva, a lakbért fizetve szívesen változtatna a családja sorsán.

Nagy Mihály

, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a szociális bérlakáshoz jutás feltételeiről mesélt. Tavaly tavasszal az önkormányzat a szociális bérlakáshoz jutás egy főre eső jövedelmi határát 22 ezer forintról 37 ezerre emelte, a roma családok a közmunkás bérből, illetve a foglalkoztatást helyettesítő támogatásból nem tudják ezt a küszöböt meglépni. Nemcsak roma családokról van szó, hanem a többségi társadalomhoz tartozó szegény családok sem jutnak szociális alapon bérlakáshoz.

Mint mondta, ha ezek a családok utcára kerülnek, nem tudnak albérletbe menni a jövedelemhiány és diszkrimináció miatt. Nem beszélve arról, ha ezekből a családokból kiemelik a gyerekeket, ez óriási költségekbe kerül majd az államnak. Hozzátette, ezekről a problémákról az önkormányzat és a képviselő-testület antiszegregációs fórumok keretében egyeztet. Az előadás második etapjában, a hajléktalanság témájában Joó Magdolna, a Bajai úti Hajléktalan szálló szociális munkása beszélt a hajléktalan ellátás helyzetéről. „Az elmúlt 25 évben kiépült a hajléktalanokat ellátó komplex intézményrendszer Szegeden. Célunk és feladatunk, hogy az év minden napján lehetőséget nyújtsunk a hajléktalan személyeknek az éjszakai pihenés, tisztálkodás, mentálhigiénés támogatás biztosításában illetve hogy segítsünk nekik a társadalmi integrációban” A vendégek a férfi és női hajléktalanok közötti ellátás különbségeiről, a statisztikákról és a megoldandó feladatokról és az integráció érdekében szervezett mentálhigiénés programokról is halhattak. Pályázatok útján valósulnak meg ezek a programok. A legutóbbi menzaprojektben, Szeged város lakosságának a hajléktalanokkal szembeni előítéletének csökkentését tűzték ki célul. Élő könyvtár keretében beszélgethettek egy finom ebéd mellett az étterembe betérő vendégek hajléktalanjainkkal, fellapozva életük könyvét. „Az állandó lakhatást nagyon nehéz megoldani. A tapasztalat szerint, csak ismerősön keresztül sikerül albérletben elhelyezni az ellátottakat.” Az átmeneti szálló egy évig biztosít lakhatást az érintetteknek, ami nagyon rövid idő a teljes felzárkózásra. Hangsúlyos lenne az utógondozás, ami a visszacsúszást akadályozhatná meg és a prevenció is. A folytatásban egy korábban a hajléktalanságban érintett személy mesélte el a benyomásait.

Az előítéletek ezzel a csoporttal szemben is hatványozottan megjelennek „... ha az ember bemegy egy hivatalba ügyet intézni, hiába van álcázva, kölcsönkapott kabátban. Amint odaadja a lakcímkártyát azon rajta van, hogy hajléktalanszállón lakik. A hivatalnok ekkor majdnem gumikesztyűért kapkod.”. Tapasztalata szerint nemcsak az utca embere van borzasztó előítélettel, már a hivatalnokok is, az emberek egy kalap alá vesznek mindenkit. A munkahely és albérletkeresés szintén hasonló képet mutat a romák helyzetéhez. „Nem lehet eltitkolni egy állásjelentkezésnél a címet a munkáltató elől, az adategyeztetésnél kibukik a dolog. A munkaadók egyből elutasítják ezeket a pályázókat. Az albérletkeresésnél dettó ugyanez van”A helyi hajléktalan ellátó rendszerrel kapcsolatban pozitívak a tapasztalatai, színes programok keretében teltek a rendszerben eltöltött évek: „a szociális munkások szeretettel teszik a dolgukat.” A nehéz helyzetben lévő, panelben élő emberek létbizonytalanságáról

Szentistványi István

, az AKUT Egyesület tagjaként, aktivista szerepében mesélt a látogatóknak. Kiemelte, Magyarországon és így Szegeden is borzasztóan kevés a teljes lakásállományhoz viszonyítva a szociális bérlakások aránya. Nyugat-Európában is szóródik ez az arány, de általában 10-30%-ig terjed, Hollandiában például 32%, de hazánkban mindösszesen 2-3%.

Szentistványi elmondása szerint az itt is jelenlévő érintett csoportok nem tudják hallatni a hangjukat a fejlesztési döntésekben, nehezen láthatóak a döntéshozók szemében, bizonyos társadalmi csoportok kiszorulnak a kommunikációból. A társadalom felől mindig az önhiba jelenik meg okként, hogy adott személy(ek) saját hibájukból kerültek válságos helyzetbe, miközben az egyéni sorsokat megvizsgálva egyből látszik, hogy sokszor a negatív események sorozata (balesetek, családtag elvesztése) vezet az eladósodáshoz. Az előbb említett problémákat a szociális bérlakásokon keresztül lehet megoldani, akár önkormányzat által vagy más finanszírozásból létesített lakásokkal.