Vélemény: Így illene!

Azt, hogy a helyzet tragikus, vagy, hogy majd javul idővel, senki nem mondja! Nem szeretünk az elkeserítő valósággal szembenézni, ugyanakkor reményvesztettek is vagyunk egyben?

A múltkoriban, egy tévéműsorban mutattak be egy nénit, aki kevéske nyugdíjából minden hónapban félretesz valamennyit, hogy másokon segítsen. Épp egy GPS-re valót kuporgatott össze, melyet a mentőszolgálat egyik gépkocsijába szereltek be, hogy könnyebben megtalálják a sürgős eseteket. A sors fintora, hogy ugyanebben az időben számoltak be a médiumok arról, hogy egymás után több esetben is (az ablakot bezúzva) törtek fel nem egy sürgősségi kocsit a néhány tízezer forintos navigációs eszközért (míg személyzetük, a betegért menve elhagyta a járművet). Amilyen felemelő és egyben lehangoló az első történet, olyan vérforraló a másik. Nem elég, hogy nyugdíjasok gyűjtenek a mentők megsegítésére, mások, a megélhetésiek, a mentőket fosztogatják, rongálják, talán épp a nyugdíjas adományát csapják zaciba, másnap meg ugyanarra a mentőre várnak hisztérikusan ordibálva, hogy hol késik, mikor a gyereküket éri baleset… Azt lehetne mondani erre, hogy ez van, ilyenek a társadalmi állapotaink, ezek a kiragadott esetek pedig csak mindennek a lenyomatai. Azt, hogy a helyzet tragikus, vagy, hogy majd javul idővel, senki nem mondja! Nem szeretünk az elkeserítő valósággal szembenézni, ugyanakkor reményvesztettek is vagyunk egyben? Lehet-e azt mondani, hogy becsületes munkával, az összes törvény betartásával, tisztességesen lehet boldogulni Magyarországon? Lehet! De hogy nem hiszünk ebben, arról tanúskodik az összes stiklink, ügyeskedésünk, a számlaadás elmulasztásától, a jogtalanul rokkant-kártyával parkoláson át, a szlovák rendszámig, az utalványok félpénzen készpénzzé tételéig, hogy ne soroljam tovább. Persze, lelkünk rajta, ki lehet jelenteni, hogy én nem, csak a többiek, de mégis csak valahogy így működnek (illetve nem működnek) ezek a dolgok, így él máról-holnapra ez a fránya ország, ilyen a mi kis hazánk. Ha mégis vannak kivételek, hát ők tartják el, míg bírják, a szegényebbnél is szegényeket, az elesetteket, és a felzárkózni képteleneket, a mindennek a perifériáján élőket, de a gazdagok hasznáról, a felső középosztály gondtalanságáról is ők gondoskodnak. Mondom mindezt azért, mert az adakozás ugyan anonim, de a híradásokat figyelve ritkán találkozni a tehetősek, nagy adományaival! Mintha csak a kisemberek moccannának meg, egy-egy katasztrófa, vagy jótékonysági akció során. Mikor hallottak utoljára, arról, hogy egy politikus lemondott volna jövedelme (nem egy, hanem legalább) tíz százalékáról? Vagy én lennék süket ezekre a dolgokra? Az évente közzétett 100 leggazdagabb hány százaléka fizetett be az államadósság csökkentő alapba, s helyettük hányan a kisemberek közül? Csak azért kérdezem ezeket, mert egy politikusnak, vagy nagyvállalkozónak (tudom, nem szeretnek szerepelni, nem engedi szerénységük) mindig jól jön egy kis pozitív hírverés, míg Mari néninek lényegében mindegy - egyik kezében a szatyorral, másikban a mentősöknek felajánlott GPS készülékkel. (A tisztánlátás kedvéért, a gyermekétkeztetéstől, a katasztrófavédelemig mindenütt megjelenő, amiben lehet segítő vállalkozásokat nem veszem egy kalap alá az egyének áldozatvállalásával.) Azon is elgondolkodtam, hogy egy ellenzéki érzelmű polgártársunk, vajon (ha módjában áll) befizet-e, mondjuk az államadósság-csökkentő alapba, vagy megvárja, míg az övéi lesznek hatalmon, mintha a szomszéd tehenéről lenne szó? (Nem mintha csupán ettől várnám hazánk további boldogulására de mégis?) Tudom én, hogy amióta a világ, kell lennie gazdagnak és szegénynek, és hogy nem minden a pénz és a hatalom, meg hogy a szegény embert az ág is húzza, hogy vannak az egyenlőknél is egyenlőbbek! De mégis: két évtized elteltével tudomásul kéne venni, hogy kapitalizmus van Magyarországon, da a kapitalistáknak, és a felső középosztálybelieknek is (pártállástól függetlenül) több belátással kellene lenniük, és társadalmi pozíciójukhoz méltóan viselkedniük. Legalábbis így illene!