Az SZDSZ politikai érzékisége

Az SZDSZ politikai érzékiségének problémája önértékelési zavarokkal együtt vezet a politikai haldokláshoz. A szabad demokrata kampány logikája szerint ugyanis az SZDSZ maga is szocialista volt a rendszerváltás után mindaddig, 2006-ig, amíg nem vágtak bele a neoliberális „reformokba". Arról nem is beszélve, hogy a népszavazás utáni szocialista hátraarc meg kifejezetten kádárista fordulatnak fogható fel szabaddemokrata ésszel, viszont ellenzékiség ide vagy oda, az SZDSZ nem ostorozza a kádárista restauráció miatt az MSZP-t.

Nemrég ünnepelte 20. születésnapját az SZDSZ. Az ünneplés keserédes a szabad demokraták számára. Egy liberális és antijobboldali portálon már odajutott egy szerző, hogy a magyar liberalizmust a liberálisoktól (szabad demokratáktól) kell megvédeni. Mellbevágóbb volt minap egy országosan ismert szabad demokratától azt hallanom, hogy az SZDSZ (tehát pártja) romjain milyen új pártot kellene majd felépíteni. Ha jól érzékelem, akkor az SZDSZ lényegében bevégeztetett, kimúlása már csak idő kérdése. A szabad demokrata úttévesztés jól dokumentálható, feltárható, elemezhető, rekonstruálható, de helyszűke miatt itt csak közelmúltbeli tényezőkre hívnám fel a figyelmet. A 2008-as „szociális népszavazás" kampányában az 5%-os támogatottságért (a parlamenti küszöb átlépéséért), tehát a túlélésért küzdő SZDSZ irracionális kampányfogásokhoz nyúlt. Középpontba emelték a kádárizmust és a szocializmust, és azt állították, hogy a Fidesz „a Kádár-kori puha diktatúra viszonyainak újjáépítésére" tesz kísérletet, vagy hogy az, amit a Fidesz akar, „a szocializmus maga". Nem akarom a kampányvitát újra kezdeni, de ha ezeket és a hasonló állításokat körbejárjuk, nyilvánvalóvá válik a szellemi csőd, ami nyilvánvalóan oka a párt haldoklásának. Az MSZP szavazóinak és szimpatizánsainak zöme köztudottan rokonszenvezik Kádárral és a Kádár-rendszerrel, és a szocialistáknak mindig is a kádárizmusra hajazó populista technikákat kellett bevetniük a szavazók mozgósításához. Gyurcsány Ferenc egyik erénye éppen az a szocialisták számára, hogy „neoliberális" politikáját képes ötvözni a szocialista populizmussal. A népszavazási kampányban sok minden hiányozhatott a szocialistáknak, de legkevésbé az SZDSZ antiszocialista kampánya. De miért nem volt képes felismerni az SZDSZ vezérkara, hogy antiszocialista kampányuk politikailag kontraproduktív? Talán azért, mert a Fidesz jobboldali-konzervatív szavazóit és szimpatizánsait akarták igazából eltántorítani a Fidesz leszocialistázásával. Ez kézenfekvőnek és logikusnak tűnik, de ha igaz, bizonyítja egyben az SZDSZ illogikus gondolkodásmódját is. A jobboldalon Dávid Ibolyáék bő hat éve éppen azzal próbálkoznak az igazán jobboldalinak és konzervatívnak kikiáltott MDF érdekében, hogy elvitassák a Fidesz jobboldaliságát és konzervativizmusát, és hogy párhuzamosan baloldalinak vagy éppen anarchistának fessék le a Fideszt. Bármennyi alapja vagy igazságtartalma legyen is az MDF kritikáinak, a Fidesz lebaloldalizása komplett hüjeség volt, így, pontos jével. Ha szippantottak magukhoz Fidesszel elégedetlen jobboldali szavazókat, akkor azok igen kevesek lehettek, tehát a befektetett ideológiamennyiség nem térült meg. Sőt! Rövid idő alatt kiderült, hogy az MDF ezen ideológiai erőlködése kontraproduktív: a Fidesz jobboldali és/vagy konzervatív identitású szavazóiban megerősítette az MDF elutasítását és a Fidesz támogatását. Mindezzel mindenki tisztában volt és van a pártpolitikai arénában. Az SZDSZ vagy kivétel, de akkor politikai érzékeikkel van nagy baj, vagy ha csak utóbb gondolták használhatónak az MDF taktikájának lekoppintását, akkor az adott feltételeket és körülményeket (lásd a szocialista szavazók kádári nosztalgiáit) nem érzékelték. Az SZDSZ politikai érzékiségének problémája önértékelési zavarokkal együtt vezet a politikai haldokláshoz. A szabad demokrata kampány logikája szerint ugyanis az SZDSZ maga is szocialista volt a rendszerváltás után mindaddig, 2006-ig, amíg nem vágtak bele a neoliberális „reformokba". Arról nem is beszélve, hogy a népszavazás utáni szocialista hátraarc meg kifejezetten kádárista fordulatnak fogható fel szabaddemokrata ésszel, viszont ellenzékiség ide vagy oda, az SZDSZ nem ostorozza a kádárista restauráció miatt az MSZP-t. Milyen elvi alapon támogatnák hát jobbról vagy balról egyre többen egy egyre kevésbé érzéki, a jogállam kormányszervek általi sorozatos megsértése iránt már érzéketlenné is vált SZDSZ-t?