Péntek: Szent István ünnepe


„Ó, igazán boldog István, hagy lakása legyen a mennyekben felépítve örökkön, magát formálta az Úr hajlékává a földön! „ A részlet Szent István király Kis legendájából való, amely 1083 körül keletkezett, és annak a magyar szentnek az életéről szól, akit egyetlenként elfogad és szentként tisztel a görög keleti egyház is. Államalapító szent királyunk és az államalapítás ünnepén megyeszerte ünnepségeket rendeznek. Ismét játsszák a Hair-t a Dóm téren, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégszerepel. Hódmezővásárhely főterén borfesztivál várja az érdeklődőket, és folytatódik a VIII. Nemzetközi Grill Fesztivál is.
Szegedi Szabadtéri Játékok
Pénteken este 21 órakor a
Dóm téren
a
Hair
című musicallal folytatódnak a
Szegedi Szabadtéri Játékok
. Szereplők:
Dolhai Attila, Peller Anna, Szemenyei János, Baranyai Annamária, Vágó Bernadett, György-Rózsa Sándor, Kerényi Miklós Máté, Kricsár Kamil, Nagy Bea, Faragó András, Náray Erika, Sánta László, Pirgel Dávid, Angler Balázs, Kocsis Dénes, Kádár Szabolcs, Nagy Péter, Réder Nóra.Közreműködnek: a
Budapesti Operettszínház Musical együttese, a Pesti Broadway Stúdió növendékei, a Szegedi Szabadtéri Játékok Tánckara, Énekkara és Zenekara
. Rendező:
Bagó Bertalan.
Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
pénteken 21 órakor
Örkény István: Tóték- a
Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
előadása. Rendező:
Vidnyánszky Attila.Csongrád megyei rendezvények az államalapítás ünnepén
Augusztus 20-án, pénteken
ünnepi megemlékezések és szórakoztató programok
lesznek
Szegeden, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban
, és
Csongrád megye több településén.
A részletes programokat a
http://szegedma.hu/hirek/szegedi_programok
oldalon olvashatják.
V. Tisza-parti Szent István népünnepély
Augusztus 20-án, pénteken a
Sárga szabadstrandjánál
a Maros-torokkal szemben (Tömörkény István üdülőtársulat szabadstrandja) reggel 6 órakor
horgászverseny
felnőtt és ifjúsági kategóriákban. Gyülekezés a betonhajónál, jelentkezés a 06-62- 495-837-es telefonszámon. 9 órakor
bográcsos halászléfőző
verseny baktói, tápéi és Petőfi-telepi jelentkezők részvételével. 12 órakor
Szent István-napi áldás
Perlaki György
plébánostól. 13 óra
Jó ebédhez szól a nóta.
15 órakor
díjkiosztó
- Arany Bogrács Kupa. Átadja:
B. Nagy László
országgyűlési képviselő, polgármester-jelölt. Ezüst Bogrács Kupa - átadja:
Kohári Nándor
Ifjúsági és Sportbizottság elnöke. Bronz Bogrács Kupa - átadja:
Juhász Gyula
, Tápé önkormányzati képviselője. Nap közben csak magyar zenékkel, magyar rocktörténet,
dr. Rockkal, azaz Plesivel
. 16 órától fellép
Török László és zenekara. Bővebb infó a 20/9310579-es telefonszámon. A helyszínen folyamatosan büfé, étel és ital vásárlási lehetőséggel.
Jobbik családi nap
Családi napot rendez a Jobbik szegedi szervezete
pénteken 11 órakor a
Mátyás téren
. A programban lesz hagyományőrzés, íjászat, vetélkedők gyermekeknek, ismerkedés a Jobbik jelöltjeivel. Részletes program a
oldalon.
Programok az Emlékpontban
A hosszú hétvégére sem maradnak program nélkül
a hódmezővásárhelyi Emlékpontba
látogatók, ugyanis újabb
rendhagyó tárlatvezetésekkel
várják az érdeklődőket augusztus 20-án is. A zenés tárlatvezetés mellett pénteken fél tizenegytől
vicces és ironikus történetekkel
szórakoztatják a nemzeti ünnepen az Emlékpontba látogatókat. Hódmezővásárhely főterén
borfesztivál
várja a nemes szőlőnedű kedvelőit, ehhez kapcsolódik az a
kiállítás
, mely az
Alföldi Galériában
a Szent István napi rendezvények ideje alatt tekinthető meg
„Vörös aszúk, ürmösök és sillerek”
címmel. Részletek a
és a
http://programok.del-alfold.istenhozta.hu/bor-es-slagerek-a-vasarhelyi-muzeumokban/4794
oldalakon.
Mindszenti ünnep
Mindszenten az államalapítás ünnepén
9 órától: Ünnepi szentmise, megemlékezés a Szent István-szobornál, hagyományőrző programok a Helytörténeti Gyűjtemény udvarán. 16 órától: A strandon játszóház, kézműves-foglalkozások és homokvárépítő verseny várja elsősorban a gyerekeket.
Kenyérünnep Makón
Makón, a József Attila Városi Könyvtárban
pénteken 10 órakor
Házi kenyérsütés és kóstoló
. 11 – 12 óráig
Gyermekprogram
- közös tésztagyúrás, sütés. 14 órakor
Kenyérsütő verseny
. További részletek a
http://programok.del-alfold.istenhozta.hu/kenyerunnep-makon/4750
oldalon
VIII. Nemzetközi Grill Fesztivál
Páratlan élményben részesülnek mindazok, akik vasárnapig kilátogatnak
a Huszár Mátyás rakpartra, a VIII. Nemzetközi Grill Fesztiválra
. Nem csupán szórakoztató programok sokasága ez, sokkal inkább, egy a grillezést és annak fortélyait bemutató rangos nemzetközi eseményt ismerhetnek meg.
A fesztivál részletes programját
a
oldalon olvashatják.
A Belvárosi mozipénteki műsora
Zsigmond Vilmos terem:
14 órakor:
Kutyák és macskák 2. 3D - A rusnya macska bosszúja
- színes, szinkronizált amerikai családi vígjáték. Rendező:
Brad Peyton.
16 és 20 órakor:
Ragadozók
- színes, szinkronizált amerikai sci-fi, thriller, rendező:
Antal Nimród.
18 órakor:
Az utolsó léghajlító 3D
- színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Rendező:
M. Night Shyamalan.
Balázs Béla terem:
16.15-kor:
Bogyó és babóca - 13 mese
- színes, magyar animációs film, rendező:
M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics.
17.45-kor és 20.15-kor:
A tetovált lány
- színes, feliratos svéd thriller, rendező:
Niels Arden Oplev.
Csőke József terem:
17 órakor és 19.30-kor:
Élek és szeretek
- színes, feliratos, spanyol filmdráma, rendező:
Álvaro Pastor, Antonio Naharro.
A filmekről bővebben a
oldalon olvashatnak.
Péntek esti bulik
A JATE Klubban
pénteken 22 órakor
pénTRACK
. Házigazda: Dj. Varga B. Vodka-narancs akció! Éjfélig a belépés ingyenes!
Az Átrium Icon Café & Lounge-ban
péntek este
Cubai nyár.
A Casablanca kávézóban
péntek este
Weekend party
. 19 órakor
Cool tour Mix Reddel.
A H2O Clubban
péntek este
Gladness Party.
A Napfényfürdő Aquapolis Szeged
-ben péntek este
Rádió 88 strand party.