Békemenet várja Hódmezővásárhelyen Orbán Viktort


A Szegedi Vadaspark biztonságos közegébe költözött az a gyűrűsfarkú maki, amely tavaly augusztusban egy országos rendőrségi akció során, egy autó anyósülése alól került elő. A kalandos úton megmentett főemlős a fővárosi átmeneti szállás után most a vadaspark gondozóihoz került, hogy végre megkezdhesse fajtársai között az igazi életét.

A történet az Orczy úton kezdődött, ahol a budapesti rendőrök egy villamossíneken szabálytalanul közlekedő autóst állítottak meg. Az igazoltatás során azonban nem várt fordulat következett:
a kocsiban egy hámba bújtatott, riadt gyűrűsfarkú maki lapult az ülés alatt.
Mivel a magyar jogszabályok szigorúan tiltják a főemlősök magánszemélyek általi tartását, a fokozottan védett állatot azonnal lefoglalták, az 53 éves sofőr ellen pedig természetkárosítás bűntette miatt indult eljárás – írta meg korábban a Magyar Nemzet.
A Szegedi Vadaspark, mint a nemzetközi fajmegőrzési programok aktív résztvevője, kulcsszerepet vállalt a maki rehabilitációjában. A budapesti karanténidőszak után a fiatal hím megérkezett a vadasparkba, ahol jelenleg a helyi négytagú maki-legénycsapatával ismerkedik. A szakemberek szerint a folyamat nem mentes a kihívásoktól:
mivel az állat kölyökkora óta kizárólag emberek között nevelkedett, meg kell tanulnia a "maki-nyelvet" és a csoporton belüli szigorú rangsort. Jelenleg még csak rácson keresztül tartják a kapcsolatot, hogy a fokozatosság elvét betartva elkerüljék a konfliktusokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.