Kocsis Máté: Megsemmisült a Tisza által épített titkosszolgálati hazugság
100 éve Szeged: a városi tisztviselő és az albérletbe adott hivatal
Száz évvel ezelőtt olyan eset borzolta a kedélyeket a szegedi városházán, amely még a korabeli közigazgatásban is példátlannak számított. Egy tisztviselő ugyanis nem egyszerűen elmulasztotta feladatait, hanem „albérletbe adta” saját hivatalát egy kollégájának. A különös megállapodás végül bíróság elé került, és milliós követelés lett a vége – a történeten pedig hetekig mulatott Szeged.
Száz évvel ezelőtt, 1926 tavaszán különös történeten derültek a szegediek a városháza folyosóin. A korabeli sajtó beszámolója szerint olyan eset történt, amely még a sokat látott közigazgatási világban is ritkaságszámba ment: egy tisztviselő egyszerűen „albérletbe adta” saját hivatalát.
Egy furcsa ötlet a szegedi városházán
A történet főszereplője – akinek nevét a korabeli újság sem árulta el – jogvégzett ember volt, „doctor juris utriusque”, tehát elvileg minden tudással rendelkezett ahhoz, hogy a rábízott feladatokat ellássa. Egy ideig helyettesként dolgozott egy olyan hivatalban, ahol nem csupán adminisztrációról volt szó: a tisztviselők „bírói funkciót végeztek”, önállóan döntve kényes ügyekben.
Ám úgy tűnt, a munka nem igazán nyerte el a tetszését. A Délmagyarország finoman, de beszédesen fogalmazott: vagy „nem ismerte eléggé a szabályokat”, vagy „nem volt elég jártassága”, esetleg „túlkényelmes lévén, nem nagyon fűlt a foga a munkához”.
És ekkor jött az ötlet, amely miatt hetekig nevetett rajta az egész hivatal.
Hivatal kiadó – aktánként fizetve
A tisztviselő titokban megegyezett egyik kollégájával, és – a szó legszorosabb értelmében – „albérletbe adta ki neki hivatalát”. Formális megállapodást kötöttek: a kolléga minden elintézett ügyért külön díjazást kapott, „átlag ötezer korona tiszteletdíjat”.
A rendszer működött is. A „bérlő” szorgalmasan intézte az aktákat, méghozzá a megbízó nevében, mintha csak ő maga dolgozott volna. A korabeli beszámoló szerint „nagyon sok aktát intézhetett el”, hiszen amikor az eredeti tisztviselő más beosztást kapott és távozott, a benyújtott számla már több millió koronáról szólt.
A történet itt még akár egy furcsa, de működő megállapodásként is véget érhetett volna. Csakhogy a pénz nem érkezett meg.
A bíróság előtt dőlt el
A „hivatal albérlője” hiába kérte járandóságát, egyetlen fillért sem kapott. Többszöri sikertelen próbálkozás után végül a bírósághoz fordult, és pert indított volt kollégája ellen.
A történet újabb fordulatot vett: a Szegedi Járásbíróság teljes egészében megítélte a követelést. Az indoklás szerint „megszolgált, jogos tiszteletdíjról van szó”, hiszen a felperes bizonyítani tudta a megállapodást.
A döntés jogerőssé vált, és a korabeli tudósítás szerint megindult a végrehajtás is – így a különös „albérleti konstrukció” végül nemcsak jogi, hanem anyagi következményekkel is járt.
A polgármester sem hagyta szó nélkül
Az ügy természetesen a városvezetés figyelmét sem kerülte el. Somogyi Szilveszter polgármester úgy nyilatkozott: bár hallott már az esetről, hivatalosan még nem került elé. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy amint kézhez kapja a jogerős ítéletet, „azonnal megindítja a fegyelmi eljárást”.
A város első embere szerint ugyanis az eset „súlyosan megsérti a fegyelmi szabályok rendelkezéseit”.
Egy százéves tanulság
A történet végén a korabeli újságíró sem hagyta ki a csattanót. Az eset tanulságaként így fogalmazott: nem mindig válik be a régi mondás, hogy „adtál Uram hivatalt, adsz majd észt is hozzá”.
Száz év távlatából ez az eset egyszerre tűnik komikusnak és elgondolkodtatónak. Egy korszak hangulatát idézi, amikor a városháza falai között nemcsak komoly döntések születtek, hanem olykor egészen váratlan történetek is – olyanok, amelyek még egy évszázaddal később is mosolyt csalnak az olvasó arcára.
További híreink:
