Szijjártó Péter: Egyre nyíltabb az ukrán beavatkozás a magyar választásba
Sztereotípiák helyett valóság: így működik a gyermekvédelem
A gyermekvédelemről sokszor csak botrányok és negatív hírek jutnak el a társadalomhoz, miközben a valóság ennél jóval összetettebb. Kothencz János szerint a legnagyobb kihívást ma nemcsak a szakemberhiány és a nevelőszülők elöregedése jelenti, hanem az a torz közhangulat is, amely az egész területet sújtja. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató ezért kampányt indított: céljuk, hogy több családot vonjanak be, és közelebb hozzák a gyermekvédelem valóságát az emberekhez.
A gyermekvédelemről ma sokan sokfélét gondolnak, de ritkán hallatszik elég tisztán azok hangja, akik nap mint nap benne élnek ebben a szolgálatban. A közbeszédet gyakran uralják a botrányok, az általánosítások és a politikai felhangok, miközben háttérbe szorulnak a valódi kérdések: kik azok a gyerekek, akiknek segítségre van szükségük, kik azok a felnőttek, akik hordozzák ezt a terhet, és hogyan lehetne több családi szeretetet vinni oda, ahol abból a legnagyobb hiány van. Erről beszélt a Magyar Kurírnak adott interjúban Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, aki egyszerre beszélt a rendszer nehézségeiről, a nevelőszülők pótolhatatlan szerepéről és arról is, hogy a gyermekvédelem ügyét végre társadalmi üggyé kellene emelni.
Gyermekvédelem a sztereotípiák árnyékában
Kothencz János szerint ma az egyik legnagyobb teher nemcsak a szakemberhiány vagy a nevelőszülői hálózat elöregedése, hanem az a káros közhangulat is, amely a gyermekvédelmi szakellátást körülveszi. Úgy fogalmazott: a gyermek- és ifjúságvédelem az elmúlt időszakban a politikai kelléktár részévé vált, és az egyes ügyek nyomán a teljes területre olyan figyelem vetült, amely szerinte nem fér össze a szolgálat méltóságával.
Ez a légkör nemcsak az intézményeket nyomasztja, hanem azokat is, akikért az egész rendszer működik: a gondoskodásba vett gyermekeket, a nevelőszülőket és a vér szerinti hozzátartozókat is. A főigazgató szerint ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a gyermekvédelemben dolgozók meg tudják őrizni önbecsülésüket, a hivatásukba vetett hitüket és azt a belső tartást, amely nélkül ez a szolgálat nem végezhető.
Kothencz János arról is beszélt, hogy a gyermekvédelemben dolgozók odaadása hősies helytállás, különösen az elmúlt másfél év történéseinek fényében. Ezt a munkát csak úgy lehet végezni, ha az ember nem engedi, hogy a körülötte lévő, gyakran igazságtalan közhangulat irányítsa a figyelmét. A középpontban mindig a gyermeknek kell maradnia: az ő méltósága, az ő rászorultsága, az ő gondozhatósága.
A valódi probléma: nincs elég család
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országos nevelőszülő-toborzó kampánya is ezt a szemléletet tükrözi. Nem elméleti vitákra akarnak reagálni, hanem a valódi hiányra: arra, hogy a gondozásba vett gyermekek jelentős része ma sem kap családi nevelést, pedig arra volna a legnagyobb szüksége. A főigazgató szerint a nevelőszülői gondoskodás a leghatékonyabb módja annak, hogy egy gyermek számára valamelyest pótolható legyen az elveszített család.
A kampány eredménye már most figyelemre méltó. Több mint nyolcezer érdeklődő kereste meg őket, és több százan már el is indultak a nevelőszülővé válás útján. Hamarosan újabb tanfolyamok indulnak. Kothencz János szerint ez azért is fontos, mert a rendszer egyik legsúlyosabb gondja az elöregedés.
Korábbi országos kutatások alapján világosan látszik, hogy a nevelőszülői társadalom is öregszik, ami a férőhelyek drasztikus csökkenését eredményezi.
A kampány hitelességét az is erősíti, hogy nem elméleti szakértők, hanem olyan felnőttek szólalnak meg benne, akik maguk is a gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel. Van köztük tanítónő, orvos, szobafestő, fodrász, metróvezető. Ők beszélnek arról, mit kaptak a nevelőszülői családjuktól, hogyan segítette őket a feltétlen szeretet és elfogadás abban, hogy elinduljanak az életben. Ezek a történetek nemcsak toboroznak, hanem üzennek is: a gyermekvédelemben élő fiatalok nem „másfajta” emberek, csupán nagyobb hátrányból indulnak.
Kik jelentkeznek nevelőszülőnek?
A főigazgató szerint a legtöbb nevelőszülő a középosztályból kerül ki, és ez önmagában is cáfol sok régi előítéletet. Kiemelte: nem az anyagi helyzet a döntő, hanem az emberi hozzáadott érték, a szemlélet, a szív, az emberség. A gyermek számára nem a gazdagság az elsődleges, hanem az, hogy tisztes módon, szeretettel és következetességgel neveljék.
Kothencz János külön kitért arra is, mennyire károsnak tartja a „megélhetési nevelőszülő” bélyeget. Szerinte ez is egy visszatérő negatív sztereotípia. A nevelőszülőség olyan életáldozat, amely nem napi nyolcórás munkát jelent, hanem folyamatos jelenlétet, felelősséget és odaadást. Éppen ezért fontosnak tartja annak hangsúlyozását, hogy ez nem valamiféle kényszerpálya, hanem nagy értékű, megbecsülést érdemlő hivatás.
Hogyan lesz valakiből nevelőszülő?
A folyamat az érdeklődéssel kezdődik, de a szolgálat részéről tudatosan épül fel úgy, hogy a döntés valóban felelős legyen. Az első kapcsolatfelvételt a nevelőszülői koordinátorok fogadják, akik részletes tájékoztatást adnak a hivatás tartalmáról és a jelentkezés feltételeiről. Ezt követi az előzetes szűrés és meghallgatás, amelyen gyakorló nevelőszülők, pszichológusok és szociális szakemberek is részt vesznek.
Ha a jelentkező megfelel a feltételeknek, akkor döntéselőkészítő képzésen, majd hatvanórás felkészítő tanfolyamon vesz részt. A folyamat része a pszichológiai vizsgálat, az életviteli ellenőrzés és a környezettanulmány is. Később sem marad egyedül a nevelőszülő: nevelőszülői tanácsadók, gyermekvédelmi gyámok és a fenntartó szakemberei is folyamatosan figyelemmel kísérik a család és a gyermek életét.
Több megbecsülés, de továbbra is óriási teher
A főigazgató arra is emlékeztetett, hogy a gyermekvédelmi szakellátást hosszú ideig komoly egzisztenciális szegénység jellemezte. A 2010 előtti időszakban a nevelőszülői hivatás anyagi megbecsülése rendkívül alacsony volt, és a társadalmi elismerés is hiányzott. Az elmúlt években azonban érzékelhető előrelépés történt.
2014-től a nevelőszülőség biztosítotti jogviszonyt jelent, ma pedig már egyértelműen elismert, képzettséget igénylő szolgálatnak számít. Az idei évtől a juttatás alapját a minimálbér adja, és a gyermekek számától függően emelkedik. Emellett külön nevelési ellátmány is jár a gyermek ruháztatására, iskoláztatására, étkeztetésére. Kothencz János szerint ez fontos előrelépés, mert végre a bérezésben is megjelenik valamiféle társadalmi megbecsülés.
Egyedi esetek és veszélyes általánosítások
A főigazgató a visszaélések és a gyermekvédelem közmegítélése közötti feszültségről is beszélt. Világossá tette: a súlyos egyedi ügyeket nem lehet elhallgatni, de nem szabad belőlük az egész rendszerre általánosítani. Egy szemléletes hasonlattal élt: ha egy gyümölcsösben találunk fonnyadt gyümölcsöt vagy kiszáradt fát, attól még nem mondjuk rossznak az egész kertet.
Szerinte ma sokan vagy teljesen félreértik a gyermekvédelem világát, vagy szélsőségesen leegyszerűsítik. Régebben a gyermekotthonokban élő fiatalokat sokan eleve gyanakvással nézték, mintha ők maguk tehetnének a sorsukról. Ma ennek az ellenkezője történik: minden gyermek kizárólag áldozatként jelenik meg, valakinek az áldozataként. A valóság ennél bonyolultabb, és csak idővel, figyelemmel, alázattal érthető meg.
Kothencz János szerint a gyermekvédelem ügyét társadalmasítani kell. Nem lehet pusztán állami, hatósági vagy szakmai feladatként kezelni. Az egész társadalom közös felelőssége, hogy megértse, kik ezek a gyermekek, miért vannak ott, ahol vannak, és milyen esélyt lehet nekik adni. Ebben pedig a családi szeretetnek nincs valódi alternatívája.
A Magyar Kurír teljes cikke itt olvasható.
További híreink:
