Egy rejtélyes belvárosi emlék Szegeden: hová tűnt a Keszeg hajó? +fotók
Évtizedeken át különös látvány fogadta a Stefánián sétálókat: egy tiszai bőgőshajó állt a várcsonk mellett. A Keszeg nem dísznek épült, hanem a szegedi halászat fontos eszköze volt, amelyben élve tárolták a halakat a Tisza vizében. A fahajó a hajóépítés és a halkereskedelem letűnt világát idézte, majd a hatvanas évek végén múzeumi emlékké vált. Később azonban eltűnt a belvárosból, sorsa pedig máig kevesek előtt ismert.
Majd 20 éven keresztül a szegedi vármaradvány egykori Dózsa György út, mai Stefánia felöli oldalán láthattuk a szabadtéren kiállítva a Keszeget, az egyik utolsó tiszai bőgőshajót. Mi célt szolgált, hogyan építették, hogy került oda és hová lett, ezt járja körül rövid írásunk.
Hajóépítés a hajdani Szegeden
A szegedi hajóépítőket az tette országszerte híressé, hogy külsőre szép, mutatós és ugyanakkor szilárd, biztos merülésű szállító hajókat építettek. A hajók mindkét végükön csúcsba hajlók, ezáltal vízfolyás ellenében könnyebben vontathatók voltak. Az orrtőkét nagybőgőszerű díszes faragvánnyal látták el, amiről ezeket a szállítóhajókat másutt is bőgőshajónak nevezték.
A 19. század kibontakozó áruszállítási igénye felfuttata a marosi és tiszai árúszállítást és az ehhez szükséges hajóépítést. A német eredetű szóval supereknek nevezett szegedi hajóépítők fénykorában, 1891-ben hét supergazda, azaz hajóépítő vállalkozó 300 munkással dolgozott a felsővárosi superplacсokon.
A superplaccok a Tápéi kaputól (a mai vízisporttelep helyszínétől) a Római körútig húzódtak a Tisza árterületén. A gőzhajók elterjedésével azonban a fahajók korszaka leáldozott, az első világháború kezdetére a szegedi hajóépítés lehanyatlott. A Trianon után magára találó Magyarország kiemelt szegedi fejlesztéseihez, a klinikasor, Dóm tér, iskolák építésekor a malterba a marosi homok bizonyult a legmegfelelőbbnek, ezért a 20-as, 30-as évek nagyarányú szegedi építkezéseihez a Marosból, Klárafalva—Apátfalva tájékáról szállították a homokot.
Ez a homokszállító hajószükséglet a szegedi hajóépítés újbóli és utolsó fellendüléséhez vezetett az 1920-es években. Az 1930-as évek végén Szegeden hat nagyvállalkozó tizennyolc homokoshajót tartott üzemben. Az utolsó fahajót, a „Szabadság" nevű homokoshajót 1947-ben az újszegedi Tisza-parton, a közúti híd alatt építették.
Mi célt is szolgált?
Bálint Sándor ismertetése szerint a bőgőshajót, ha csak az egyik végén volt hegyes, kancabárkakancafarú vagy csapottfarú bárka névvel illették. Amit haltárolásra szántak, annak padozata könnyen felnyitható, alatta a vízjárta reteszben, a bárka tökében tartották az eladásra szánt halat, hogy a hal a folyóvízben friss, eleven maradjon. Innen eladás alkalmával a merítőhálóra emlékeztető szák segítségével emelték ki.
Az állóvízben fogott halat is (így sokáig a Fehér-tóit is) átfürösztötték, mint a halászok mondták kisaralták, kifürdették a folyóvízben. Terescsényi György leírása szerint „a víz alá süllyesztett lyukasfalú halhombárban aztán egy-két hét alatt keresztülment a halakon a jó víz. Kimosta húsuk rostjai közül a sarat, még kövérségüket is megcsappantotta. Megillatosodtak ízben és visszaépültek színben, sőt még fürgeségük is visszatért édes hazájukban, az eleven Tiszában, a szőke habokban, ahol meg kellett volna születniök. Két hét után el lehet őket adni bátran az óvatos nagyfiséreknek, akik össze szokták vásárolni a kecésektől a heti zsákmányt.”
A Keszeg vándorlása
Ilyen haltároló bőgőshajónak épült a Keszeg, ami évtizedekig szolgálta a szegedi halászatot és halkereskedelmet. A múlt század hatvanas éveinek végén, amikor már nyilvánvalóvá ált, hogy egy múlófélben lévő világ még megmaradt impozáns emléke, felmerült a múzeumi megmentés és kiállítás gondolata. Azt az ötletet, hogy egyfajta kiállítóhajóként a Tiszában maradjon, a személyi és technikai feltételek múzeumi hiánya miatt elvetették és a kiemelés mellett döntöttek.
Fotó galéria: Így szállították el a Keszeget
Fotó: Móra Ferenc Múzeum
1 - 7
Így szállították el a Keszeget
←
→
A folyóból daruval kivett hajót a szegedi várcsonk mellé szállították 1969-ben, ahol húsz évig állt. Sajnos állagmegóvására kevéssé fordítottak gondot, egy ízben kapott új festést. Kiállítóhelye pont a már régóta tervezett ásatások, a szegedi vár középkori temploma és a körülötte lévő temető felé került, ezért több alternatív elszállítási helyszínen is gondolkodtak.
Felmerült, hogy a Roosevelt téri halászcsárda elé, a Juhász Gyula szobor környezetébe kerüljön, vagy az Ópusztaszeri Emlékpark belső taván ringjon, ám az a vízfelület ehhez kicsinek bizonyult. Végül 1989-ben szedték szét és faanyagának felhasználásával az Ópusztaszeri Emlékpark már említet tavának partján lévő gátőrház mellett épült meg arányosan kicsinyített mása, ahol szabadtéren kiállítva a mai napig látható.
Szegeden nem ez volt az egyetlen hányatott sorsú hajó, a Szőke Tisza állapotáról korábban írtunk, a hajó pedig akkor így festett:
További híreink:
Szemtanú is megerősítette: kábítószer lehetett Magyar Péterék hírhedté vált buliján
