Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket

Dohány Gabriella karnagy és Szabó Éva Andrea művészeti vezető kapta idén a Szeged Kultúrájáért díjat, az elismeréseket szerdán adták át a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Ketten kapták meg a Szeged Kultúrájáért díjat
Dohány Gabriella 1990-től 2023-ig, nyugdíjazásáig tanított a Tömörkény-gimnáziumban, és ez alatt mindvégig vezette a Tömörkény Leánykart. A városi Éneklő Ifjúság hangversenyeken szinte minden évben elnyerték az év kórusa címet, számos nemzetközi kórusversenyen vettek részt, ahonnan elismerésekkel térhettek haza. Dohány Gabriella 33 évnyi karnagyi munkájával mindig a legmagasabb minőségű munkára törekedett, Szeged város kóruséletében meghatározó pillanatokat szerzett kórusával együtt. A klasszikus kóruskultúra mellett a kortárs kórusirodalom is rendszeresen a repertoárján szerepelt.
Szabó Éva Andrea a Juhász Gyula Főiskolán népművelés szakot végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen másoddiplomát is szerzett. Rövid ideig tanított, majd Hódmezővásárhelyen is dolgozott, ahol főleg filmklubokat szervezett. Onnan került több mint 25 évvel ezelőtt Szegedre, és lett később a Belvárosi Mozi vezetője hosszú éveken keresztül. Szabó Éva Andrea a Kép-Színház Alapítvány és a Grand Café alapítója, a filmes szakma országosan is ismert alakja, számtalan filmbemutató szervezője, az ország egyik legnagyobb, mozikat tömörítő hálózata, az Art-Mozi Egyesület elnöke, valamint a Nemzeti Kulturális Alap filmművészet kollégiumának kurátora 2022 óta.
Zsigmond Vilmos halála után elsőként gondolt arra, hogy a szegedi származású, világhírű operatőr emlékét fenn kell tartani szülővárosában, és tiszteletére operatőr fókuszú filmfesztivál szervezésén kezdett el munkálkodni. A filmfesztivál, melynek irányítója és motorja, az egyik legjelentősebb hazai fesztivállá vált az elmúlt években a független filmes szakma számára.
Hat embert tüntettek ki Kölcsey-éremmel
Az ünnepségen Kölcsey-éremmel ismerték el Antal Anikó Mária versmondó, Károlyi Attila történész, Piri Ildikó könyvtáros, Poroszlay Kristóf színművész, Székó Gábor szobrász, képzőművész, valamint Vincze Lotár balettművész tevékenységét.
