Ez a hír is érdekelheti
Amerikai kutatás: Orbán Viktor és a Fidesz továbbra is az élen
Szeged tejes emlékei: a tejivók fénykora és eltűnése
Szegeden generációk emlékeznek rájuk szeretettel. A tejivók nemcsak étkezdék voltak, hanem a közösségi élet részei.
A 20. század második felében, amikor a szegedi utcákon a sós kifli illata és a meleg kakaó gőze keveredett, a tejivók a mindennapok szerves részét jelentették. Ezek az egyszerű, mégis hangulatos étkezők nemcsak tápláló fogásokat kínáltak néhány forintért, hanem olyan közösségi tereket is, amelyek generációkon átívelő emlékeket hagytak maguk után. Két helyszín emelkedett ki közülük: a Széchenyi téri és a Somogyi utcai tejivó – utóbbi ma már történelem, de emléke élénken él a szegediek szívében.
A tejivók aranykora: országos kampánytól szegedi kedvenceinkig
A tejivók felfutása nemcsak szegedi, hanem országos jelenség volt. Az 1958-as „Idenézz! Igyál több tejet!” kampány nyomán a tejfogyasztás ösztönzése állami prioritássá vált, és ennek jegyében szinte minden nagyobb városban megnyíltak az olcsó, tejalapú gyorsétkezést kínáló helyek. Szegeden már a századelőn is működtek tejcsarnokok, de a valódi aranykor az 1950-es évek végétől köszöntött be.
Az első komolyabb fejlesztés a Széchenyi téri tejivó megnyitása volt 1958-ban, a régi Z. Nagy eszpresszó helyén. A város szívében elhelyezkedő egység nemcsak tejivóként, hanem cukrászdaként is működött, így szélesebb közönséget szólított meg.
Ezzel párhuzamosan, vagy röviddel utána indult a Somogyi utcai tejivó is, amely inkább a diákok, fiatalok és az egyetemisták kedvence lett.
Rongyos kifli és krigli kakaó – a szegedi menü klasszikusai
A tejivókban nemcsak gyorsan, hanem bőségesen is lehetett enni. Az étlap egyszerű, házias volt, és minden elemében a tejtermékekre és a szénhidrátra épült.
A legnépszerűbbek közé tartozott a tejberizs és tejbegríz – gyakran fahéjasan, kakaóval megszórva –, a túrógombóc tejföllel, a túrós csusza pörccel, valamint a frissen készült pékáruk: sóskifli, lekváros bukta, kakaós csiga.
Az italok között főszerepet kapott a korsós, habos meleg kakaó, a citromos tea, a gyümölcsös turmix és a presszókávé. Mindez elérhető volt néhány forintból – egy adag tejberizs például 3,30 forint volt, és még egy kakaó is belefért az ötforintos keretbe.
A Széchenyi téri tejivó: családias vendéglátás a város szívében
A Széchenyi téri tejivó működésének három évtizede alatt (1958–1989) fogalommá vált. A hely különleges volt: a 19. századi Szűcs-ház földszintjén nyílt üzlethelyiség vasárnaponként hajnalban is nyitva tartott, hogy kiszolgálja a piacozókat, korán kelőket. A bent dolgozó asszonyok saját közösséget alkottak, főzték a tejbegrízt, mérték a kannás tejet, és kiszolgálták a törzsvendégeket.
A Széchenyi tér tejivója olyan hely volt, ahol mindenki megfért egymás mellett: idős asszony a piaci kosarával, középiskolás diák, egyetemista, tisztviselő – és mind együtt koccintott egy bögre kakaóval.
A Somogyi utcai tejivó: pincehangulat és nyüzsgés
A Somogyi utcai tejivó más hangulatot árasztott. Félig a föld alá süllyesztett boltíves helyiség, állandó gőz és zsúfoltság jellemezte. A Dugonics tér közelében, a Fekete Házzal szemben elhelyezkedő helyiség valóságos menza volt: egyes visszaemlékezők szerint turistabusznyi ember is megfordult itt egyszerre. A konyha teljesítménye legendás volt: nemcsak a saját étkeztetést, hanem más egységek – például a vidámparki büfék – ellátását is innen oldották meg. A hely az egyetemisták, középiskolások, irodai dolgozók és villamosvezetők törzshelye lett.
A tejivók eltűnése: rendszerváltás, higiéniai előírások és a piac nyitása
A tejivók hanyatlása már a ’80-as években megkezdődött. Az új egészségügyi szabályozások, a változó fogyasztói igények és a rendszerváltás által hozott piaci nyitás végleg lezárta ezt a korszakot.
A Somogyi utcai tejivó 1988-ban, a Széchenyi téri pedig 1989-ben zárta be kapuit. Az utóbbi bérház-felújítás miatt, az előbbi pedig a zsúfolt pincehelyiség miatt vált fenntarthatatlanná.
Bár a ’90-es években rövid életű kísérletek történtek a tejivók újraélesztésére – például a Boci Tejivó megnyitása 1996-ban –, ezek hosszú távon nem tudtak versenyezni a gyorséttermekkel, kávézókkal, a Boci Tejivó is bezárt 2010-ben. A nosztalgia viszont velünk maradt.
Emlékek ízei: közösség, hagyomány és várostörténet egy tál tejberizsben
A tejivók nemcsak étkezési lehetőségek voltak. Közösségi terek, generációk találkozóhelyei, a szegedi életérzés egy szelete. A Széchenyi téri tejivó a családias légkört, a Somogyi utcai pedig a nyüzsgő diákéletet hozta el. Ma már egyik sem létezik, de a helyük, a hangulatuk, és az ízeik élnek a város kollektív emlékezetében.
További híreink:
