Végleg eltűnik a gyász? Elhagyta Szegedet a régi néphagyomány
Szeged gyászszokásai csendben tűnnek el. A halál archaikus néphagyomány rítusai kihalnak.
A néphagyomány Dél-Alföldön betöltött szerepe korántsem csupán a táncról, a gasztronómiáról vagy a díszes viseletről szól. Szeged évszázadokon át rendkívül gazdag gyászszokásokat ápolt, a virrasztástól a temetési éneken át a gyászos viselet szigorú szabályai. Ám a modern kor elszemélytelenedése és a temetkezési ipar térnyerése kritikusan felgyorsította e rítusok eltűnését.
A Tisza menti virrasztások: a néphagyomány utolsó bástyái
A halál és a temetés a szegedi tájon mindig is közösségi esemény volt. Megállapítható, hogy a dél-alföldi néphagyomány itt volt a leginkább kézzelfogható: a szomszédok, rokonok által szervezett virrasztás nem pusztán búcsú volt, hanem a közösség erejének megmutatkozása.
Ez a rítus garantálta, hogy az elhunyt ne maradjon egyedül, és a gyászoló család se roppanjon össze.
A Tisza közelsége révén a hiedelmek szerint a víz is szerepet játszott az átmenetben, a lélek útjában. A mai, uniformizált búcsúztatókhoz képest a hagyományos rítusok, mint például a halottas énekek vagy a speciális halotti tor szabályai, ma már csak a legidősebb Csongrád-Csanád vármegyei települések falvaiban ismertek, de ott is szinte csak emlék szintjén.
A gyász viselete
A gyászolás hossza és módja egykor rendkívül szigorú szabályokhoz kötődött, amelyek a hagyományos néphagyomány íratlan kódexét alkották.
A nők és a férfiak öltözetének, sőt, a ház külső jegyeinek is tükröznie kellett a veszteség mértékét és idejét. A fekete kendő, a nyilvános mosoly kerülése, a bálok és mulatságok tiltása: mindezek a közösség által elvárt, és betartatott normák voltak.
A külső rend és kötöttség hiánya a belső gyászfolyamat nehézségét is jelzi. Manapság, a modern Szeged sűrűjében élve, a hagyományos gyászév letűnt fogalom, és ezzel a rítus által nyújtott pszichológiai támasz is eltűnt.
Kritikus pillanat: kommercializálódás és felejtés
A halál ma már egyre inkább a szolgáltatóiparra terhelt feladat, amelyben a személyesség és a több napos, közösségi megélés helyét átveszi a néhány órás, megrendezett esemény. A szakemberek szerint a szegedi identitás megőrzése szempontjából kritikus, hogy a gyászhoz kötődő rítusok – ha nem is eredeti formájukban – de valamilyen módon újra szerepet kapjanak a helyi közösségek életében. Enélkül a legmélyebb és legősibb emberi élményhez kötődő néphagyomány vész el, ami a közösség összetartó erejét alapozta meg.
A halálhoz kötődő néphagyomány nem pusztán múzeumi érdekesség, hanem a helyi kultúra és identitás utolsó, lassan felmorzsolódó rétege. A Szeged környéki régió akkor tudja megőrizni egyedi arculatát, ha felismeri, hogy a gyász hagyományos feldolgozásának képessége egyben a közösségi élet egyik legfontosabb láncszeme. A kérdés az, vajon a felgyorsult világban van-e még erő arra, hogy a gyászt ne csak elviselni, hanem néphagyományi alapon, közösségben, megélni is tudjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
