Ez a hír is érdekelheti
Készülőben a Szegedi Karácsonyi Hetek új attrakciója +fotók +videó


Magyarország a világ 4. helyére került egy globális robotversenyen. A csapat tagja volt egy szegedi MCC-s diák is.

A világ figyelmét is magára vonta a magyar csapat, amely a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolás programjának diákjaiból állt, és kivételesen eredményes szerepléssel zárta a FIRST Global Challenge 2025 nemzetközi robotikai versenyt. A rangos megmérettetést ezúttal a közép-amerikai Panamában rendezték meg, ahol a világ 195 országa képviseltette magát – köztük Magyarország is, amely végül a 4. helyen végzett.

A nemzetközi verseny olimpiai mintára épül, célja, hogy a világ legtehetségesebb fiataljai robotikai tudásukat és mérnöki képességeiket nemcsak megmutassák, hanem együttműködésbe is hozzák egymással. A diákok által megépített és programozott robotok közösen dolgoznak a bolygót érintő kihívások szimulált leküzdésén – az idei feladatkör az energiahatékonyság és fenntarthatóság témái köré épült.
A magyar csapat tagjai – Buzai Dorka (Békéscsaba), Dékány Botond (Szeged), Tóth Balázs (Debrecen), Pecsenyánszky Timót (Budapest) és Nagy Zsombor (Dunaszerdahely) – tizenkét mérkőzést vívtak, és közben hatvan különböző nemzet csapatával működtek együtt.
A nemzetközi együttműködések nem pusztán technikaiak voltak: az ifjú magyar robotépítők alkatrészeket osztottak meg, közösen dolgoztak stratégiákon, és nem ritkán közösen javították egymás szerkezeteit.
A kiváló eredményeknek köszönhetően a magyar csapat bejutott a rájátszásba, ahol már kizárólag a legjobb országok mérkőztek meg egymással. A verseny utolsó szakaszában San Marino, a Salamon-szigetek és Hollandia csapataival együttműködve végül sikerült elérni a figyelemre méltó negyedik helyezést.
A Mathias Corvinus Collegium közleménye szerint az eredmény nemcsak a diákok technikai tudásáról, hanem a nemzetközi együttműködésben tanúsított rátermettségükről is tanúskodik. „Ez az eredmény nemcsak a diákok szakmai felkészültségét, hanem a nemzetközi együttműködésben való helytállásukat is kiemeli” – hangsúlyozták.
A siker mögött komoly szakmai háttér áll: a jövőre 30 éves Mathias Corvinus Collegium (MCC) mára a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó hálózatává nőtte ki magát. Több mint 8000 diák vesz részt képzéseiken, a Középiskolás Program pedig már több mint két évtizede működik.
A KP – azaz Középiskolás Program – jelenleg a főváros mellett tizenhat magyarországi helyszínen érhető el, többek között Szegeden, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Kaposváron és Szombathelyen.
Erdélyben 2013 óta működik a program, 2022-től Kárpátalján, 2023-tól a Felvidéken, míg 2024 óta a Vajdaságban is elérhető.
Az MCC Középiskolás Programjába jelenleg is tart a jelentkezés. Azok a középiskolás diákok jelentkezhetnek, akik még nem kezdték meg a 12. évfolyamot. A felvételi folyamat része egy írásbeli teszt, majd egy személyes beszélgetés. A diákok önéletrajzot, motivációs levelet és versenyeredményeket is benyújthatnak a jelentkezés során.
A panamai robotikai versenyen elért negyedik helyezés nemcsak a diákokat, de a teljes MCC közösséget is inspirálja – és bizonyítja, hogy megfelelő támogatással, szakmai háttérrel és közösségi élménnyel a magyar fiatalok a világ bármely pontján helyt tudnak állni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.