
Készülőben a Szegedi Karácsonyi Hetek új attrakciója +fotók +videó

Lassan beköltözik az ünnepi hangulat a Dóm térre. Újdonsággal is készülnek a Szegedi Karácsonyi Hetekre.

Már javában zajlik a készülődés a Szegedi Karácsonyi Hetek ünnepi forgatagára. Október végén elindult az óriáskerék a Dóm téren, ahol már áll egy-két a fa bódé, valamint készülőben az ünnepi világítás is. Félkész állapotában már láható az idei év egyik újdonsága, a kétszintes körhinta is.

Az óriáskerék már forog
Már évek óta hagyomány, hogy a Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozata közben óriáskerék várja a kilátogatókat. Korábban a Széchenyi téren állították fel a látványosságot, majd négy évvel ezelőtt került át a Dóm térre.
Az 50 méter magas óriáskerék elemeit szállító kamionok október 21-én érkeztek meg Szegedre, az összeszerelés kilenc napig tartott. Október végén kezdetét is vehette a móka, elindult a Szeged Eye.
A szegedi adventi forgatag november 28-án veszi majd kezdetét.
Újdonságokkal készülnek a Szegedi Karácsonyi Hetekre
A Szegedi Karácsonyi Hetek ideje alatt idén már új, energiatakarékos világítás fog égni a Dóm téren: az eddigi nyolcezer égőtest helyett több mint huszonötezer led lámpa szolgál az ünnepi megvilágítás gyanánt. Továbbá az ünnepi fényháló kétszer akkora területet fed majd le, a karácsonyfa pedig 2,5 méterrel lesz magasabb, így csaknem eléri a 11 métert.
Mindezek mellett még egy újdonság felfedezhető lesz a Dóm téren: egy kétszintes körhintát állítanak fel, aminek átmérője 15 méter, a csúcsa pedig 12 méter.












