
A hét témája: jelentős kormányzati támogatás segíthet Szeged fejlesztésében

A szegedi utak állapota nagyon régóta beszédtéma. Egy kormányzati támogatás nyújthat segítséget Szegednek.

A közelmúltban jelent meg a hír, melyet Mihálffy Béla Szeged kormánypárti országgyűlési képviselője jelentett be, ami a Magyar Közlönyben is megjelent: Szeged 825 millió forintos kormányzati támogatásban részesül. A cél, hogy a város infrastrukturális hiányosságait részben orvosolják – különös tekintettel a közvilágításra, a belterületi utakra, a közterekre és a parkokra. Összefoglalva tehát, ez a támogatás sokféleképpen a város hasznára válhat majd. Először vegyük gorcső alá az utak állapotát.

Mikszáth Kálmán utca: ahol megnyílt a föld
Áprilisban látott napvilágot egy egészen abszurd eset. A Mikszáth Kálmán utcában szabályosan megnyílt a föld. A lakók szerint nem ez volt az első ilyen eset, az utca burkolata már korábban is figyelmeztető jeleket adott: megrepedezett aszfalt, megsüllyedt szakaszok, elhanyagolt felszín. A lakók próbálták jelezni a problémát, ám valódi intézkedés csak akkor történt, amikor a média is felfigyelt az esetre. Az esetről készített fotóinkat látva többen is azt remélték, hogy „végre híre megy”, és elindul valami.
Végül a figyelmeztető tábla és a házilagos „figyelmeztető rendszer” elérte célját: az utca felújítása megtörtént, de ez is jól példázza, hogy a lakossági nyomás és a sajtó figyelme együttesen képes elmozdítani a dolgokat – de vajon így kellene működnie egy nagyváros karbantartási rendszerének?
Retek utca: egy gödör, három hét alatt semmi előrelépés
Júliusban újabb városrészi botrány borzolta a kedélyeket: Tarjánban, a Retek utcán tátongó, beszakadt útszakaszt ugyan gyorsan elkerítették, de ez volt minden. Semmilyen érdemi javítási munka nem kezdődött el a következő hetekben, a lakók pedig egyre ingerültebben posztoltak a helyi Facebook-csoportokban.
Ez nem csupán úthiba – ez egy figyelmen kívül hagyott közlekedésbiztonsági probléma
– szólt találóan az egyik bejegyzés. A lakók kényszerű kerülőmanőverekkel próbálták elkerülni a kátyút, amely nemcsak az autósoknak, hanem a bicikliseknek és rollereseknek is életveszélyt jelentett. A helyiek nem értették, miért húzódik hetekig egy ilyen hiba kijavítása, különösen úgy, hogy közben a Belvárosban más típusú fejlesztések futószalagon valósulnak meg.
Károlyi utca: trolik járják a kátyús káoszt
Augusztusban a város egyik legforgalmasabb utcája, a belvárosi Károlyi utca került a figyelem középpontjába. Itt nemcsak személyautók, hanem két trolijárat – a 9-es és a 19-es – is közlekedik naponta, mégis olyan állapotban van az útburkolat, hogy sok helyen komoly károk érhetik a járműveket.
A troli-vezetők gyakran kénytelenek nagy ívben kanyarodni a Széchenyi térről, hogy kikerüljék a legdurvább úthibákat. Ez nemcsak bosszúság, hanem hosszú távon a járműpark elhasználódásához is vezethet, ami újabb kiadásokat jelent majd – akár a városnak, akár az utasoknak.
A helyiek már megszokták a repedéseket, kátyúkat, felpúposodásokat, de az elfogadás nem jelenti azt, hogy ezek a problémák normálisak lennének.
Bánomkert sor: járatlan utak és kommunikációs káosz
Nem múlt el nyomtalanul a vasútállomás környéki felújítás sem. A villamospálya rekonstrukciója kormányzati forrásból valósult meg, de a terelés hatására a Bánomkert sor – egy amúgy is elhanyagolt környék – súlyos terhelést kapott.
A buszok a zöldterületen engedték le az utasokat, a füves részek tönkrementek, olajfoltok jelentek meg, és a környezetszennyezés valós problémává vált. A lakók szerint senki nem gondolt arra, mi történik azokon az útvonalakon, amelyeket átmenetileg „főútvonalnak” használtak.
A helyzetet súlyosbította a városi és állami közlekedési cégek közti kommunikációs zavar. Az utasok nem kaptak megfelelő tájékoztatást, a lakók pedig csak napokkal később értesültek a forgalmi változásokról.
Kecskés-telep és Bal fasor: a peremkerületek is szenvednek
Szeptemberben Kecskés-telep lakói szó szerint háborús állapotokhoz hasonlították az ottani út- és járdahelyzetet. Az aszfaltozatlan utcák, feltúrt járdák, murvás parkolók nemcsak a kényelmet rontják, hanem közvetlen balesetveszélyt is hordoznak.
Október elején a Bal fasoron jártunk, ahol több balesetről is hallottunk. Egy kerékpáros az út menti törmelék miatt esett el, mások a feltöredezett járdalapokon botlottak meg. Az egyik lakó úgy fogalmazott: nemcsak az úton, a járdán is „van mutogatni való”.
Ez a szegedi utcakép valósága: nem csak a külváros, de a belváros is érintett – és nemcsak bosszúságot, de komoly kockázatot is jelent, mely sort sajnos még hosszan lehetne folytatni:
A változás lehetősége Szegeden: 825 millió forint kormányzati támogatás
A 825 millió forintos kormányzati támogatás - a baloldali alaptalan kritikától és viszálytól függetlenül - történelmi lehetőség Szeged számára, hogy új alapokra helyezze az infrastrukturális fejlesztéseket. Mihálffy Bélának, Szeged kormánypárti országgyűlési képviselőjének kulcsszerepe, a kormányzat nyitottsága és a városi igények találkozása eredményezte ezt a támogatást. A támogatásról Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselője így nyilatozott:
A kérdés most már csak az: sikerül-e a forrásokat valóban oda irányítani, ahol a legnagyobb szükség van rá. A lakosság és az illetékesek közös érdeke, hogy előremutató vitát és javaslatokat mutasson fel a város lakossága arról, hogyan lehet Szeged közlekedését biztonságosabbá, élhetőbbé és 21. századi színvonalúvá tenni.


































