

"A városháza ablakából biztos jól néz ki." A szegediek szerint nem kellene dicsekedni a Bakay Nándor utcában végzett munkával.

Július elején sokadjára ugrottak neki a Bakay Nándor utca felújításának, és két hónapon át dolgoztak. Miközben egyre inkább fogyott minden szegedi türelme a közlekedési káosz miatt, még nem is végeztek időben, hogy fokozzák a közhangulatot. Miután nagy nehezen visszakapta a forgalom az utcát, kiderült, hogy ismét sikerült "minőségi" munkát végezni. Nem sok idő telt el, de már most elege van a szegedieknek abból, amit kész és elvégzett munkának nevez az önkormányzat.

A teljes útburkolat, szegélyek és buszmegállók felújítását vállalták, a kivitelezés pedig szakaszosan haladt az egész nyár folyamán: először a Mura utca és az áruház parkolója közötti szakaszon dolgoztak, majd a parkoló és a Huszár utca közötti rész következett.
Ebben a bő két hónapban rendkívül lassú volt a haladás, és állandó a torlódás. Aki csak tehette, kerülte az utcát. Bár ez korábban is igaz volt, ugyanis a Bakay Nándor utca évek óta botrányos állapotban van. Mondjuk ez Szegeden nem egyedi példa.
Az már csak hab volt a tortán, hogy még nem is végeztek időben, és megcsúsztak az átadással. Mindezek után jött a fekete leves, hogy még az elvégzett munka minősége sem az igazi, fogalmazzunk finoman így.
Rengeteg komment érkezett a Szegedi Nap Facebook-bejegyzése alá, és hát finom szólva sincsenek elájulva a szegediek a végeredménytől. Pedig Botka László házi lapja igyekezett csak azt a szakaszt fotózni, amivel foglalkoztak, azonban legnagyobb szerencsétlenségükre, még a frissen felújított részek is botrányosan rossz állapotban vannak. Ezt a tessék-lássék munkát valóban nehéz lehet eladni.
Röviden-tömören összefoglaltuk a szegedi lakosok véleményét:
Voltak, akik bővebben is kifejtették véleményüket:
Csak én érzem úgy, hogy a Botka-féle vezetés kicsit belekényelmesedett a városvezetésbe? A belvároson kívül le van sz... minden, burjánzik a növényzet, fújja a levelet a szél, kátyú a kocsiúton, hullám a bicikli úton, billegés a járdán, bokor takarásban gyalogátkelők, és jobbkezes sarkok, állandó dugók, emelkedő parkolási díjak
- foglalta össze problémáit és meglátásait a helyi polgár. Más hozzátette: "a városháza ablakából biztos jól néz ki".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.